Hazug álmok papjai

Mielőtt az erőszak bűvöletébe és a fővárost ellepő könnyfakasztó gázba végképp belebódulnánk, nem árt emlékezni és emlékeztetni: mindaz, ami ma Magyarországon történik, egy ember miatt történik. Ez az egy ember – Gy. F. – és kormánya évekig hazudott annak a népnek, amelyiket vezetnie kellett volna. Hazudott, s ezenkívül nem csinált semmit: kormányzás helyett gyakorlatilag csupán kommunikáció folyt az általa vezetett országban.
Amit mégis megtett, azt jobb lett volna, ha nem teszi: gazdasági válságba kergette, eladósította az országot, a költségvetést a végletekig feszítette, szinte már kilátástalannak tűnő helyzetbe taszította hazánkat, s annak sok millió állampolgárát, családját. Minderről – mondjuk ki még egyszer – hazudott, s amikor a hazugsága lelepleződött, hazugságait tovább tetézte. Most éppen azt hazudja, hogy nem hazudott.
Nem árt, ha újra és újra emlékezünk minderre, mert néha úgy tűnik, az igazság vesztésre áll ebben a modern Galilei-perben, s a „hazug álmok papjai” ismét azt bizonygatják: a Föld mozdulatlan. Igaz, akkoriban a főbírót hívták Orbánnak, ma pedig lassan a vádlott lesz az. Ezért nem árt, ha nemcsak magunk elé mormogjuk, mint az egykori tudós, hanem naponta világgá kiabáljuk: „Mégis mozog!”
Úgy látszik, ez az ember, ez a Gy. F. el sem tudja képzelni, hogy vannak, akik számára ez a fajta hazugság elviselhetetlen. Tűrhetetlenebb, mint a háromszáz forintba kerülő kilós kenyér. Mert olyan van, hogy összébb kell húznia magát az embernek, s kevesebb kenyeret „fogyasztania”. Mert nem csak kenyérrel él az ember. De azt nem tűrjük, hogy a hatalmasok hazugsággal nyomorítsák e föld népét. Aki mégis ezt teszi, annak „hűtelenség szégyenvallása nélkül” ellenállhatunk és ellentmondhatunk „mindörökké”.
Ez az ember nemcsak hazudott és nem csinált semmit, hanem most is éppen azt teszi. Hónapok óta dermedt állapotban tartja az államigazgatást. Kormányzati munka alig folyik, s ha a terveiket látjuk, olvassuk, borzadva kérdezzük: ez már a reform, vagy lesz ez még rosszabb is? Ma oda jutottunk, hogy nem csak tettek nincsenek, már a kommunikációs csapokat is el-elzárogatják. Újságírói kérdésekre nem válaszolnak, közérdekű adatokat pedig bírósági végzéssel kell belőlük kicsikarni.
Ez az ember tehát nem érti, hogy addig aligha lehet rend és béke, amíg ő nem távozik. Mert ő maga a békétlenség és a rendetlenség. Az utcákon remélhetőleg lecsillapodnak majd az indulatok, de annál inkább megmaradnak a fejekben és a szívekben. Mert immár „minden egész eltörött”, s a töréseken elszivárgott az a kevés bizalom is, ami korábban még megvolt. Bizalom nélkül pedig nemhogy kormányozni, élni is alig lehet egy országban. Bizalomhiányos társadalomból csak elmenekülni lehet, reformokat végigvinni lehetetlen. De nem menekülhet el a fél ország, még ha nagyon szeretné is ez az ember.
Van egy ország. Van egy ember. Van egy program. Ezt hirdette választási győzelme előtt ez az „egy ember”. Ma már semmi sincs. A programja hazugság volt, s bár eljött az ő országa, az nem a mi országunk, az nem a többség országa. Az az egy ember pedig éppen annyira van még, mint Platón árnyainak emléke a barlang falán.
Jó lenne feledni ezt az emléket.