Emlékezhetünk: az első világháború 1918 novemberében a fegyverszünettel ért véget, de még sokáig tartott, amíg a nemzetközi és a hazai vívóéletben minden békés irányba fordult. Talán egyetlen sportág képviselői sem szenvedtek anynyit a háborútól, mint éppen a vívók. A klubhelyiségek öt évig zárva voltak, s csak remélni lehetett, hogy egyszer folytatódik a munka.
Európa új arcát mutatta, és a Monarchia felbomlásával hazánk helyzete is megváltozott. Budapest helyett Antwerpen lett az 1920-as olimpia házigazdája, ráadásul a vesztes központi hatalmakat – Németországot, Ausztriát, Magyarországot, Bulgáriát, Törökországot – és természetesen a fiatal Szovjet-Oroszországot nem hívták meg. A sors iróniája, hogy éppen ezen a békétlen „csonka” olimpián húzták fel először a békés egységet hirdető ötkarikás olimpiai zászlót. Hazánkat nemcsak az olimpiára nem hívták meg, hanem 1918-ban kizárták a Nemzetközi Vívószövetségből (a FIE-ből) is, hogy csak 1924-ben, a párizsi kongresszuson vegyék vissza. Amíg tehát itthon heroikus küzdelem folyt a megmaradásért, az elért eredmények megtartásáért, addig a nemzetközi pástokat elzárták előlünk.
Pallavicini György őrgróf, a Magyar Vívószövetség akkori elnöke csak hat évvel később, 1924. május 31-én értesíthette Párizsból Budapestet, hogy „a FIE-ben megváltoztak a vélemények, s kész örömmel újból felvesznek bennünket a szövetségbe. Most tehát felvételi kérvényünk a napokban kimegy Párizsba, s így még az olimpiád előtt tagjai leszünk a világszövetségnek. Ennek rendkívül fontos és döntő jelentősége van, mert […] delegálhatunk tagokat a zsűribe, akik majd remélhetőleg ellensúlyozhatják a netalán ellenünk irányuló elfogultságot…” (A párizsi olimpián a kard egyéni versenyben Pósta Sándor szerzett aranyérmet.)
Hasonló volt a helyzet 1946-ban. Magyarország Hitler utolsó csatlósaként a háború vesztes országai közé tartozott, és nem sok jó várt a szovjet megszállás alá került országra. A magyar szövetség képviselőitől megtagadták a kiutazást a november 8-án kezdődő 27. FIE-kongresszusra, és félő volt, hogy a politika nagy szerepet fog játszani a brüsszeli tanácskozáson. Magyarul: a babérra éhes ellenfelek korifeusai kizárják hazánkat a tagok sorából. Viszont abban az időben nyugaton tartózkodott a ma 93 éves Nedeczky László, később éveken át a Magyar Vívószövetség protokollfőnöke, mert május 18-i esküvőjét követően ötven napra európai körutazásra vitte feleségét.
Persze neki sem volt könnyű kijutnia.
– A problémát a feleségem útlevelének megszerzése jelentette – emlékezik Nedeczky László. – Szerencsémre azonban Szent-Iványi Domonkoshoz, az üldözött franciák és lengyelek nagy hírű istápolójához tartoztak a belügyben az útlevélügyek, s az ő titkára öcsém egyik osztálytársa volt. A kapcsolatnak köszönhetően a feleségem képe is hamarosan az útlevelembe került. A magyar oldal ezzel rendben is lett volna, de meg kellett még szerezni a Szövetséges Ellenőrző Bizottság engedélyét is, amelyet Budapesten az orosz katonai hatóságok állítottak ki. Egyetlen lehetőség kínálkozott: leírattam cirill betűkkel egy oroszul tudó barátommal a feleségem nevét, majd többszöri próbálkozás után én magam kanyarítottam rá a nálam lévő saját okmányomra. Se addig, se azóta nem írtam le többé egyetlen cirill betűt sem, de ez a hamisításom jól sikerült… Utazhattunk.
Már hazafelé, Rotterdamban kapta Nedeczky László a táviratot, hogy képviselje Magyarországot a FIE-kongresszuson. Örömmel vállalta a felkérést, de tisztában volt azzal, hogy szónoki képességeire nagy szükség lesz. Tille, az egyik csehszlovák küldött arra készült ugyanis, hogy felszólalásával megalapozza hazánk kizárását. Egyrészt nehezményezte, hogy Kovács Pál, a későbbi sokszoros olimpiai és világbajnok kardvívó francia fogságban van, másrészt Rajczy-Rasztovich Imre magatartása lett volna a bizonyság arra, hogy a nemzetközi szövetség jó úton jár, ha egy időre elfelejti Magyarországot.
Rajczy 1936-ban a berlini olimpián tagja volt az aranyérmet nyert magyar kardcsapatnak. Horthy Miklós kormányzó leghűségesebb hívei egyikének számított, az operaházi ünnepségeken ő volt mindig az ünnepi szónok, aztán a „nemzetvezető” hatalomátvételekor a kormányzó képe helyett hivatali szobájában feltette Szálasi Ferenc fényképét.
Segített Tille doktor elhatározásának megváltoztatásában a másik csehszlovák küldött, a pozsonyi Jungmann, aki a magyar vívósport igazi barátjaként Nedeczky doktor mellé állt, és addig győzködte honfitársát, amíg az elállt szándékától. Felszólalt ugyan a kongresszuson, de egészen más kérdésekben hallatta hangját.
A Nemzetközi Vívószövetség elnöke 1946-ban a belga Anspach volt, akivel a magyar küldött nagyszerűen szót értett. (Anspach akkor már idős ember volt, de kitűnő egészségnek örvendett. Százéves korában halt meg.) Aztán eljött Nedeczky László abgangja is. Felszólalásában francia nyelven ecsetelte, hogy háborúba lépésünk 1941-ben súlyos következményekkel járó bűnös felelőtlenség volt, joggal kárhoztathatók tehát azok, akik így döntöttek. Akkortájt még lett volna mód arra, hogy kimaradjunk a vérontásból – tette hozzá –, de ha mégsem, akkor legfeljebb megszállt országként kerülünk ki a háborúból. Mint például Dánia. Azonban már semmiféle lehetőségünk nem volt 1943-ban a „kiugrásra”, hiába voltak erre utaló törekvések. És 1944. március 19-én sor került Magyarország német megszállására.
A felszólalást nagy taps követte: a Magyar Vívószövetség meg volt mentve.
– Mi a véleménye: ha ön nem utazik el a magyar szövetség képviseletében a brüsszeli kongresszusra, kizárnak minket? – kérdezem.
– Nem tudom. Mindenesetre az előjelek kedvezőtlenek voltak. Nagy volt a valószínűsége annak, hogy mi is a németek sorsára jutunk, akiket ezen a tanácskozáson évekre száműztek a nemzetközi szövetség soraiból. S akkor mi lesz a londoni olimpiai győzelmeinkkel és a többivel? Szerencsére azonban jól alakultak a dolgok. Beszélni mindig tudtam… Ez a ténykedésem volt életem legnagyobb diplomáciai sikere. Sokat köszönhetek a feleségemnek is, aki elbűvölte az idős urakat.
A Magyar Vívószövetség 1947. évi közgyűléséről készült beszámolóban többek között ez olvasható: „A konzervatív jelző nem népszerű a demokráciában, mégis tudomásul kell vennünk, hogy a sport nemzetközi fórumai konzervatív testületek a szó nemes értelmében, és így tisztában voltunk azzal, hogy sportunk nemzetközi életében csak akkor játszhatunk szerepet, ha a vívósport nemzetközi szervezete újból befogad bennünket. Nem tagadhatjuk, némi aggodalommal néztünk az 1946. november 8-i kongresszus elé: itt találkoztak a háború után első ízben a vívónemzetek képviselői, és ezen kellett eldőlnie annak, hogy az úgynevezett csatlós államok bekapcsolódhatnak-e a Nemzetközi Vívószövetség munkájába. Némi reményt nyújtott már az a tény is, hogy szabályos meghívót kaptunk a kongresszusra, valamint az is, hogy a csúcsszervezet hosszú évek óta kiváló vezetője, a belga Anspach tábornok valóban szívélyes levélváltást folytatott velünk. De aggályaink ennek ellenére nem voltak alaptalanok, mert a nemzetközi szövetség vezetői mindig elsősorban azok a latin országok voltak, amelyeket legerősebben sújtott a német elnyomás. Kézenfekvő volt tehát a félelem, hogy – mint más sportágakban is – a nemzetközi szövetség csak egy későbbi időpontban lesz majd hajlandó szövetségünket újból tagjai sorába felvenni, így vívóink nem indulhattak volna nemzetközi versenyeken, világbajnokságokon és olimpiákon sem…”
Siker volt az is, hogy a kongresszuson megerősítették Bay Béla és Rozgonyi György helyét a szabályalkotó, illetve a zsűrielnöki bizottságban.
A kongresszus után nagy bankettet rendeztek, egy mindenki által aláírt papírlap őrzi a jelenlévők nevét.
A szépszámú küldött közül azonban már csak Nedeczky László és felesége él.
– Csodálatos luxusvonattal, az Etoile Bleu-val, a Kék Csillaggal utaztunk Brüsszelből Párizsba – emlékezik az egykori protokollfőnök. – Ott vártak ránk a barátaink. Még három napot töltöttünk Svájcban, aztán irány haza. Életem folyamán sokszor eszembe jutott ez a kongresszus, ahol szavakkal sikerült lefegyvereznem a társaságot. Azt hiszem, Kipling mondta: a szó a legerősebb kábítószer, amelyet az emberiség valaha feltalált.
origo.hu
Füstös szobák titka – ő küldte Gyurcsánynak a selyemzsinórt
