Gyakorlatilag véletlen, hogy önnel beszélgetek.
– Várszegi Asztriktól, a pannonhalmi főapáttól hallottam egyszer, hogy a véletlen nem más: Isten inkognitóban.
– Sokáig csak azt tudtam önről, hogy irodalomkritikákat ír, a Vörösmarty Társaság elnöke.
– És ez nem elég? A székesfehérvári kórházban születtem, de Bodajkon nőttem fel. Apám, aki az előbb önnel kezet fogott, nyolcvanéves.
– Apropó, az édesapja Kovács István néven mutatkozott be.
– Hivatalosan Kovács vagyok én is. Sokáig írtam különböző folyóiratokban B. Kovács István néven, míg egyszer csak beláttam, nem szerencsés ezen a néven publikálnom. Feleségemmel összedugtuk a fejünket, és kitaláltuk a Bakonyi nevet. Bodajk lakosságának nagy része különben Kovács. Apám tanítónak készült, csak közbejött a második világháború. Négy évig hadifogoly volt Ukrajnában. Anyám megvárta őt. Ha erre gondolok, mindig megállapítom magamban, mennyit változott a világ. Ma nemhogy négy évet, sokszor négy hónapot sem várnak valakire.
– Mikor házasodtak össze?
– Ezerkilencszázötvenben. Két év múlva születtem meg. Apám később befejezte a pápai tanítóképzőt, de soha nem tanított. Gazdasági szakemberként dolgozott a balinkai bányáknál. Anyám pedig gyereket nevelt. Négy éve halt meg, apám egy évig egyedül élt, aztán hozzánk költözött.
– Milyen volt a bodajki gyerekkora?
– Mint bárki másé. Annyiban különbözött talán, hogy ötvennyolcban halva született a húgom. Ez az eset rányomta bélyegét anyám egészségére. Nagyon jó tanuló, de magányos és visszahúzódó voltam főiskolás koromig. A történelem is jelen volt az életünkben. Emlékszem például ’56-ra. Apám kivitt az utcára, megnéztük, hogy jönnek-e a katonák. Igaz, Bodajkon nem volt nagy felfordulás, de ott is voltak nagygyűlések. A fontosabb események azonban Fehérváron történtek, a Városház téren, ahol mostanában is összegyűlnek az emberek.
– A gyerekkoráról azért kérdezem, mert kíváncsi vagyok, lát-e összefüggést az írók, költők gyerekkora és műveik között.
– A szépíróknál jobban tetten érhetők a gyökerek. Például Takács Imrénél jelen van Rábasömjén, Bella Istvánnál Sárkeresztúr. Németh Lászlónál is alapvető élmény a mezőszilasi gyerekkor. Választott szülőföldjének tekintette. Egy kritikát, tanulmányt író alkotónál kevésbé fontos a gyerekkor.
– Úgy tudom, naplót is vezet, ami személyesebb műfaj.
– Kilencvenhat óta írok naplót. Ötévnyi anyag már megjelent a fehérvári Prohászka Kiadónál. Hozzám inkább a Fodor András-féle naplóírás áll közelebb, míg a Márai-féle személyesebb stílus távolabb.
– Tanulmányokat és kritikákat írni nem azt jelenti: rejtőzködni?
– Lehet. De azt gondolom, hogy a tanulmányoknak is van létjogosultságuk, hiszen értékeket közvetítenek. Főképp akkor, ha érthetőek, ha a közember számára is felfogható és élvezetes stílusban íródnak. Kritikát írni azt is jelenti, tanítani.
– Igaz is, ön régóta tanít.
– Tanítottam általános iskolában hét évig, aztán kilenc évig egy műszaki szakközépiskolában, ahol kulturális nevelőtanár is voltam. Aztán dolgoztam három évig ének-zenei középiskolában, most pedig a Kodolányi János Főiskolán, ahol nem irodalmat, hanem stilisztikát, írásművelést, szövegelemzést és sajtónyelvet tanítok.
– Ahol tanított, szerették a diákok?
– Az irodalmat? Igen. József Attilát nyolcadikban például nagyon. Furcsa, mert a kései József Attila tetszett nekik. Közel érezték kamasz lelkükhöz a vergődő, halál által megkísértett költőt.
– Az istenes verseit?
– Sokkal inkább azokat, amelyek a Döntsd a tőkét világát idézik.
– Ön is hívőnek vallja magát.
– Annak. Visszatérve József Attilára, Jelenits István hívta föl a figyelmemet arra, hogy negyven-ötven olyan istenes verse van a költőnek, amelyik már-már imádság. Ez azért érdekes, mert József Attila szinte minden korabeli szellemi irányzatban megmártózott. Tagja volt az illegális kommunista pártnak, hitt a pszichoanalízisben, a tudatalattiban, aztán Istenhez tért.
– Olyan szép az a sor, amelyet egyik tanulmányában elemez, hogy „Isten itt állt a hátam mögött, és én megkerültem érte a világot”. Azt jelenti számomra, hogy a boldogság, amelyet szerelmekben és eszmékben keresünk, bennünk van.
– Igen. Ady vagy Balassi is hasonlóan kereste az Istent.
– Csak József Attila nem találhatta meg a gyerekkora miatt. Elveszett ott minden bizalom.
– A nehéz helyzetek mégis sokszor hajtanak Isten felé. A feleségem megtérésében és a sajátomban is közrejátszott a fiam betegsége. Péter az egyéves korában kapott agyhártyagyulladás következtében magatehetetlen lett. Amikor a szülőket ilyen trauma éri, először lebénulnak. Én sem tudtam, mit jelent egy beteg ember a családban. Harmincéves voltam. Peti most huszonöt éves, és a betegsége óta mindennap a feleségem vagy én etetjük, tisztába tesszük, állandó készenlétben élünk. De ma már nem látom tragédiának a helyzetünket. Peti által, úgy érzem, teljesebb ember lettem, megtanultam, mit jelent odaadással és nem kelletlenül szolgálni. Söréden nyaranta a katolikus szeretetszolgálat táboroztat családban élő fogyatékos gyerekeket több mint húsz éve. Főiskolások és egyetemisták vállalják az ápolásukat. Ezek a fiatalok a tábor végén mindig megköszönik gondozottjaiknak, hogy velük lehettek. Azt mondják, sokkal többet kapnak, mint amennyit adnak. Söréden szeretet van még a levegőben is. Úgy látom, ő és a hozzá hasonlók ezért jönnek a világra.
– Hogy fogadták a testvéreik Pétert?
– A nővére hároméves volt, amikor Peti megbetegedett. Éppen elkezdődtek a közös hancúrozások. Úgy gondolom, a lányom pályaválasztását alapvetően befolyásolta Peti betegsége, szociálpedagógia szakon végzett, igaz, most másból él. A két kisebb fiú már beleszületett a helyzetbe. Sokan nem is értették, miért vállalunk még gyerekeket. A döntő szó a feleségemé volt, benne szólalt meg egy hang, mely azt mondta, neki még szülnie kell.
– Ön türelmesebb is lett?
– Nem tudom.
– Empatikusabb?
– Igen. Biztos. Én is lázadoztam persze, amikor ez megtörtént, később azonban elfogadtam a helyzetet.
– Az nem jutott eszébe soha, hogy kilépjen?
– A családomból? Nem, soha. Sőt az sem fordult meg a fejünkben, hogy őt léptessük ki, hogy intézetbe tegyük. Illetve, ha valahol tudtak volna rajta segíteni, akkor elengedtük volna. Néhány hónapig volt is remény, akkor intézetben élt, de majd megőrültünk az üres járóka mellett. Álltunk és sírtunk. Örültünk, hogy visszakerült hozzánk.
– Visszatérve az irodalomra, úgy tudom, Vörösmarty nemcsak a Vörösmarty Társaság miatt, hanem korábban is fontos volt az életében.
– Vörösmarty drámáinak romantikus vonásaiból írtam egy dolgozatot, amellyel különdíjat nyertem az egyik országos tudományos diákköri konferencián. Ez kisebb javításokkal szakdolgozatként is megállta a helyét. Később sokat köszönhettem Bécsy Tamásnak, a jeles drámatudósnak. Vörösmarty itt írta első verseit, igaz, még nem a romantikusakat. Kápolnásnyéken az emlékház nem a szülőházában, hanem gyerekkorának helyszínén, egy másik épületben van.
– Mit gondol, Németh László táplálkozott a gyerekkorából?
– A Horváthné meghal című novellájának hősét a nagymamájáról mintázta. A mezőszilasi világ a legfontosabb regényeiben, az Iszonyban, a Gyászban, drámáinak jó részében jelen van. Ám Németh Lászlónál az is zseniális, hogy úgy mutatja be a módos paraszti világban történteket, hogy egy norvég olvasó is megérti. Úgy, hogy egyetemessé emeli.
– Mióta tagja a Vörösmarty Társaságnak?
– Vörösmarty Társaság már a múlt században is létezett, de többször megszűnt. Nyolcvannyolcban alakítottuk újjá, Fejér megye irodalmi életét szerettük volna föléleszteni, fölolvasóesteket szervezni, könyveket megjelentetni, és fontosnak tartottuk természetesen a megye szülötte, Vörösmarty Mihály emlékének ápolását is. Célunk főképp a régióhoz kötődő életművek ápolása, például Takács Imréé, Csoóri Sándoré, Csanádi Imréé, Bella Istváné vagy Jávor Ottóé.
– Hogyan látja, él-e ma olyan írófejedelem, mint régen Vörösmarty, Németh László vagy Illyés Gyula? Vagy szüksége van-e egyáltalán a mai társadalomnak ilyen figurákra?
– Illyés Gyula a halála előtt Csoóri Sándorban látta az utódját. De ha például a liberális Nádas Péter megszólal, és azt mondja, hogy a Gyurcsány-beszéd fantasztikus, akkor ez a liberális értelmiségnek útmutatóként szolgálhat véleménye kialakításához. Mindkét oldalon vannak alkotók, akik vállalják a közügyeket – de azért átalakult a világ Vörösmarty vagy Arany óta.
origo.hu
Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére
