Ki viszi utcára a politikát?

Olyan nyomás, blokád alá vette abszurd módon a társadalmat a magát baloldalinak nevező kormány, amilyenről az 1990. október végi taxisblokád szervezői még álmodni sem mertek. A különbség mégis óriási: az Antall-kabinet a polgári engedetlenségi mozgalom résztvevőivel szemben semmilyen erőszakot, de még utólagos retorziót sem alkalmazott, míg Gyurcsány Ferenc kormánya az európai parlamentáris demokráciákban elképzelhetetlen agresszióval reagál még a szóbeli elégedetlenségre is. Az is szembeszökő, hogy az úgymond utcai politizálásra, még a törvényes tüntetésre, sőt ünneplésre is ma oly igen kényes, azt elítélő MSZP–SZDSZ az első szabad választások után még politikai támogatásáról és egyetértéséről biztosított egy törvénytelen monstre demonstrációt.

A baloldal 1990 után – a marxista dialektika ideológiájának megfelelően – korántsem volt finnyás a parlamenten kívüli politizálással kapcsolatban, így ma még érthetetlenebb a permanens műbaloldali hisztéria és az azt követő rendőri attak minden alkalommal, ha tíznél több ember összeverődik egy forgalmasabb csomóponton. Igaz, hisztériában akkortájt sem volt hiány, s tizenhat év után olvasva az újságlapokat, a mostani, hatalmi brutalitástól szennyezett közegben még komikusabbnak tűnnek a demokráciát óvó-féltő kirohanások. Mivel akkor még az MSZP látszólag törpe párttá zsugorodott össze, a Szabad Demokraták Szövetsége vitte a prímet a küszöbönálló jobboldali diktatúrától való remegésben, míg a szocialisták szerényebb szeletet hasítottak a médiamegszólalásokból. A rettegés tárgya mégis közös volt. A rendszerváltozás után amiatt aggódtak, hogy Antall József kormánya állítólag fontolgatta volna rendvédelmi szervezetek, illetve fegyveres testületek bevetését a közúti blokád szereplőivel szemben. Mint nyilvánvalóvá vált, csupán rosszindulatú, minden alapot nélkülöző hipotézis volt a gyanúsítás.
Figyelemre méltó színfoltja volt az 1990. őszi történéseknek, hogy az SZDSZ már október 25. estéjén, az első úttorlaszok megjelenésének idején szórólapokkal árasztotta el a várost. Az ez idő tájt még többek által liberálisnak tartott párt ügyvivői testülete teljes támogatásáról biztosította a polgári engedetlenségi mozgalom résztvevőit, s a szervezeteiket is erre szólították föl. Ha valaki azonban elmélyültebben tanulmányozta a nyomtatott iratot, különös körülményre figyelhetett fel: sem a „taxis”, sem pedig a „blokád” szó nem szerepelt a szövegben, de még az sem, hogy minek az árát emelték. Ezzel arra is fény derült, miként nyomtathattak ki ilyen villámgyorsan egy állásfoglalást – minden valószínűség szerint már készen álltak a szórólapok a mozgalom kirobbanása előtt is. Csak az lehetett még kérdéses, közúti, vasúti vagy más engedetlenségi mozgalmat, sztrájkot kell majd támogatásukról biztosítaniuk a közeljövőben. Az SZDSZ ügyvivői lényegében hitet tettek amellett is, hogy haladéktalanul új kormányra van szükség, mivel a jobboldali kabinet öt hónap alatt bebizonyította alkalmatlanságát, és eljátszotta az emberek bizalmát. Amit pedig a jelenlegi SZDSZ dühödt rendpárti demonstrációellenessége láttán a fiatalabbaknak szinte hihetetlen olvasniuk: elutasítottak nemcsak mindenfajta erőszakos fellépést, de még az azzal való állítólagos fenyegetőzést is, mert szerintük csak a tárgyalás lehet a megoldás. Nem véletlen, hogy a Népszava – amely egészen eufórikus állapotba került a vágyott közeli kormánybukástól – már úgy interpretálta a szabad demokraták nyilatkozatát, hogy az SZDSZ az MDF-kormány leváltását tartja szükségesnek. Ha valaki beleolvas a Kőszeg Ferenc ügyvivővel készített interjúba, bizonyára elképzelhetetlennek tartja, hogy ugyanarról a személyről, a Magyar Helsinki Bizottság mostani elnökéről van szó, aki a rendőrség október 23-i, kíméletlen fellépését jogszerűnek tartja, még ha minden egyedi panaszt ki kell is vizsgálni. Kőszeg 1990-ben úgy nyilatkozott: mondjon tehát le a kormány, legyen új koalíció. Az utcát védelmébe vette, szerinte több bölcsességet tapasztalt ott, mint magas értelmiségiek körében. S hogy mi volt a véleménye a rendőrségről? „Ez lehet az a pillanat a rendőrség számára, amikor megnyerheti a társadalom bizalmát. A rendőrök ugyanis a legtöbb helyen a tüntetőkkel szimpatizálnak, s ez viszontrokonszenvet váltott ki az emberekből.”
„A kormányban nem tudatosul, hogy voltaképpen politikailag már megbukott, megpróbálja továbbvinni az ügyeket az eddigi módon.” „Nyíltan fel kellett volna tárni a gazdaság helyzetét, és mielőbb konkrét cselekvési programmal előállni.” „A történtek világosan bizonyították, hogy a kormánynak egyáltalán nincs kapcsolata a társadalommal, s nem érzékeli az ország hangulatát. Ráadásul elkövette azt a nagy hibát, hogy a demonstrációra első reakcióként erőszakkal fenyegetőzött.” Félreértés ne essék, ezek a mondatok nem most hangzottak el, hanem 1990. október 26-án az SZDSZ vezetőinek sajtótájékoztatóján. S hogyan vélekedett az MSZP? Óvták a kormányt bármilyen erőszakos fellépéstől. A benzináremelés indoklását önkényesnek és elfogadhatatlannak tartották, mert a családok megélhetési költségeit veszélyezteti, s kezelhetetlen inflációt eredményez. Azt sérelmezték, hogy a kormány elmulasztotta a demokratikus rendszerekben szokásos egyeztetést az érdek-képviseleti szervekkel, valamint az érintett szakmai közvéleménynyel. Visszatérő vád volt az is, hogy a kormány hazudott, hisz előtte még tagadta a benzináremelés szándékát.
Horváth Balázs akkori belügyminiszter – aki a kórházi kezelésre szoruló Antall Józsefet helyettesítette egy rövid időre – a támadások kereszttüzébe került, mert állandóan azt sejtették vele szemben, hogy erőszakot akart alkalmazni. Napjaink kegyetlen, véres, kormányzati elvárásra történő rendőri fellépéseinek fényében hihetetlenül komikusak az akkori híradások, amelyekben éppen azok a politikai erők jajonganak 1990 őszén, s riogatnak rendőrállammal, akik tapsolnak 2006-ban idősek, fiatalok, békés ünneplők ütlegelése láttán. Pedig a nemrég elhunyt Horváth Balázs nemhogy lövetni nem akart, de még erőszakos fellépést sem helyezett kilátásba. S micsoda különbség van az akkori kormány és a mostani kabinet között önkritika tekintetében is! Horváth Balázsék elismerték, hogy hibáztak, s elmagyarázták indokaikat. Nem akarták többek közt, hogy spekulánsok vásárolják fel az üzemanyagot, vagy pillanatok alatt kifogyjon a benzin a kutakból. A Gyurcsány-kabinet ezzel szemben azt az agresszív, mindent tagadó és elutasító álláspontot jeleníti meg, amit az Antall-kormánnyal szemben igaztalanul megfogalmaztak. Az akkori belügyminiszter a parlamentben köszönetet mondott a lakosságnak a türelméért, s elismerte súlyos hibáit. Antall József pedig betegágyát is elhagyta az Országgyűlés kedvéért. Felszólalásában az aktív ellendrukker baloldalt nem vádolta, sőt azt mondta: a válság tanulság volt minden pártnak. Felajánlotta, hogy együtt keressék meg az utat, ami kivezeti az országot a krízisből és a magyar társadalom minden tagjával megérteti, mi vár reá. Kijelentette: mindent meg fognak mondani, még akkor is, ha belebuknak.
Az akkori budapesti rendőrfőkapitány maga keltette azt a hatást, mintha bárki is erőszakos akcióra kérte volna, amikor kijelentette: nem hajlandó olyan parancsot végrehajtani, amely a tömegekkel való erőszakos fellépésre utasítaná. Mai utóda, Gergényi Péter homlokegyenest ellenkező gyakorlatot valósít meg, s mindenféle úgynevezett be nem jelentett megmozdulást erőszakosan, demokráciákban közfelháborodást és felelősségre vonást kiváltó módon feloszlat. Gyurcsány intencióinak megfelelően nem mérlegel, hanem minden eszközt bevet, még viperát is, s végeredményben kiadta a lőparancsot, hiszen a fejmagasságban kilőtt gumilövedék és könnygázgránát emberi élet kioltására is alkalmas.
Göncz Árpád akkori köztársasági elnök éppen az egész ország életét megbénító taxisblokád idején tanúsított, a mozgalom résztvevői melletti kiállásával lett comme il faut a szocialisták szemében. Előtte ugyanis még népszavazásra is sor került az MSZP és az MSZMP kezdeményezésére, nehogy őt válasszák államfőnek. Azután már a baloldali politikai szereplők és az őket támogató média ovációval fogadta a köztársasági elnök aktív szerepvállalását, amikor előbb televíziós nyilatkozatot tett, majd amnesztiajavaslatot terjesztett elő a parlamentben. Így a baloldalon most is ugyanazt az álláspontot kell képviselniük, s örömmel üdvözölniük, ha a jelenlegi államfő, Sólyom László úgy dönt, hogy közreműködik a kormányzati válság megoldásában.