Mindenkit elér az újabb sarc

A Pénzügyminisztérium tegnap elismerte: 2008-tól bevezetik a kivétel nélkül minden ingatlantulajdonost sújtó ingatlanadót. Az ellenzék egyöntetűen elutasítja az antiszociális terveket, amely a Fidesz szerint az újabb hazugságok bizonyítéka, hiszen a pénzügyminiszter korábban cáfolta az ezzel kapcsolatos koncepciókat.

Munkatársainktól
2006. 10. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megerősítette a pénzügyi tárca, hogy 2008-tól általános érvényűen kell fizetnünk minden ingatlan után. A tervekben egyelőre szó nincsen arról, hogy a nagycsaládosok, rászorultak kedvezményeket kapjanak. Mint arról lapunk elsőként beszámolt, a Pénzügyminisztérium (PM) által elkészített tervezet alapján megszűnne a luxusadó, az ingatlanadó felső határa pedig akár a ház vagy telek értékének másfél százalékát is elérheti. Egy tizenötmillió forint értékű lakás után évente 30 ezer forintot kellene fizetni. Az adó – amely a jövőben is az önkormányzatok büdzséjét gazdagítaná – mértéke a nem lakáscélú ingatlanok esetében egy százalékot tesz majd ki, tízmillió forintos értékhatárig a lakások után 1,5 ezreléket, tíz- és húszmillió forint között mozgó ingatlanok után három ezreléket, húsz- és ötvenmillió forint közötti lakásokért öt ezreléket fizetnének a tulajdonosok. Az ötven- és százmillió forintos sávba kerülő lakások után az érték egy százalékát, míg az e fölötti értékű ingatlanokat 1,5 százalékos adóval sújtaná a kormányzat. A pénzügyi tárca szerint az ingatlanadóról Gyurcsány Ferenc a kormány megalakulását követő napon, június 10-én ismertette elképzeléseit az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén, mint ahogy bekerült a konvergenciaprogramba is. A PM azt állítja, az új adónem a legnagyobb ellenzéki párt gazdasági elképzelései között is felbukkant.
*
Az ingatlanadó koncepciójának megfogalmazására azért van szükség, mert az igazságosság megköveteli, hogy a vagyonnal rendelkezők ne csupán – olykor csak részben – látható jövedelmük, hanem tényleges vagyoni helyzetük alapján is hozzájáruljanak a közterhekhez – áll a minisztérium közleményében. Ingatlanadó jelenleg is létezik, helyi adóként működik, és az önkormányzatok bevételét szolgálja.
A Fidesz szerint az ingatlanadó nem egyéb, mint a kormányzati hazugság újabb megnyilvánulása. Amint arra Szijjártó Péter szóvivő felhívta a figyelmet, korábban Veres János pénzügyminiszter tagadta, hogy a kabinetnek koncepciója volna az ingatlanadó bevezetésére. Emlékeztetett arra is, hogy a luxusadó kivetésekor a kormányfő még azzal érvelt: a tehetősebbeknek nagyobb felelősséget kell vállalniuk. A most kiszivárgott tervezet a Fidesz számára teljességgel elfogadhatatlan módon mindenfajta különbségtétel nélkül sújtaná a szegényeket és a nagycsaládosokat is. Szijjártó hangsúlyozta, hogy a Pénzügyminisztérium javaslata értelmében az egyre rosszabb helyzetbe kerülő, panellakásban élő emberekre éves szinten több tízezer forintos terhet róna a kormány. – A Gyurcsány-kabinet ismét csak az emberek megsarcolására törekszik – jelentette ki a szóvivő, egyben határozottan cáfolva azt a pénzügyminisztériumi állítást, ami szerint a Fidesz gazdasági elképzelései között is szerepel az ingatlanadó életbe léptetése.
Egy szakmai anyag szivárgott ki, ami találgatásnak tekinthető, így erre reagálni nem kívánok – mondta Kékesi Tibor. A költségvetési bizottság MSZP-s tagja azonban leszögezte, a konvergenciaprogramban szerepel az adónem bevezetése 2008. január 1-jétől, ennek előkészítése jövő ősszel kerülhet elő. A képviselő kifejtette, eddig is volt ingatlanadó, telek-, építmény- és luxusadó formájában, az új adónem ezeket fogja össze.
A KDNP álláspontja szerint a Pénzügyminisztériumból kiszivárgott ingatlanadó-tervezet antiszociális, és csak a gazdagoknak kedvez. Halász Zsuzsa, az ellenzéki párt szóvivője élesen bírálva a tárca tervezetét, kiemelte, abban semmiféle szociális szempont nem érvényesül, megint azok járnának a legrosszabbul, akik gyermeket nevelnek. Hozzátette: a terv életbe lépése csak a gazdagoknak kedvezne, hiszen ők általában nem a saját, hanem cégeik tulajdonában tartják ingatlanjaikat. Halász Zsuzsa megjegyezte, bár a kormányzati elképzelések szerint az ingatlanadóból származó bevétel az önkormányzatok kasszáját gyarapítja majd, de a jövő évi költségvetésben minden bizonnyal a várható adóbevétel összegének megfelelő mértékben csökken majd a helyhatóságoknak szánt pénz. Pettkó András MDF-es képviselő szerint az emberek jelentős részét olyan anyagi helyzetbe hozta a Gyurcsány-kormány, hogy képtelenek lesznek kifizetni az adót. A politikus az 50–100 millió forintot meghaladó lakások esetében ugyanakkor megfontolandónak tartja az adónem bevezetését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.