Gyilkos szellem

k ö n y v e s h á z

Egyedülálló munka. Tamáska Péter történész, levéltáros nem először lepi meg az olvasót tárgyi tudásával, mélyreható politikai elemzéseivel és fanyar humorával, amely átszövi írásait. Az úgynevezett felszabadulás utáni évtizedeket 1945-től 1990-ig meghatározták a kommunista diktatúra börtönei – a negyvenöt évig tartó börtöntörténelem. Tamáska napokban megjelent könyve a szocialista korszak börtönviszonyait elemzi egészen a rendszerváltásig, az 1990. évi közkegyelemig. A dokumentumokban, képekben gazdag Politikai elítélt kerestetik című kötet nemcsak bepillantást enged a valamikori börtönéletbe, a politikai foglyok világába, de egyben teljes képet kapunk arról is, hogy miként épült ki a magyarországi börtönvilág.
A kiegyezést követően a liberális kormányzat Szemere, Deák és Eötvös szellemében nagy erőfeszítéseket tett a modern börtönrendszer kialakítására, jelentős támogatást fordítva törvényhatósági fogházak és országos fegyintézetek építésére. A Csemegi-kódex öt nemét határozta meg a szabadságvesztésnek: a fegyházat, az államfogházat, a börtönt, a fogházat és az elzárást. A Csemegi-kódex az akkori Európában legkorszerűbbnek tartott angol és ír büntetés-végrehajtást ültette át, amely – a rabok érdekeltségére építve – a büntetés letöltésével fokozatosan közelítette őket a szabad élet követelményeihez. Ennek megfelelően az 1880-as évektől épült meg többek között a kishartai (ma Állampuszta), mezőgazdasági munkán alapuló közvetítő intézet, a szegedi Csillag börtön, a sopronkőhidai fegyintézet, a budapesti gyűjtőfogház (Gyűjtő), a budapesti törvényszéki fogház, a közismert Markó. Az első világháború előtt kilenc országos fegyintézet, 65 törvényszéki és 315 járásbírósági büntetés-végrehajtási intézet működött, de a mai Magyarországnál háromszor nagyobb területen az 1890-es évektől kezdve is csak 14–16 ezer fő körül mozgott a fogvatartottak létszáma. Az 1950-es években, ötvenhat után ez a létszám a többszörösére nőtt, nem beszélve a kitelepítettekről, a közbiztonsági őrizet alatt lévőkről, az állandó rendőri megfigyelés alatt állókról. Korom Mihály igazságügy-miniszter 1968-ban készített összesítője szerint az előző húsz év (1948-tól) politikai elítéltjeinek száma 73 938 főt tett ki. Csak politikai elítéltekről van szó, köztörvényesek ebben nem szerepeltek! E jelentés szerint 966 embert végeztek ki. Ehhez Tamáska Péter sem fűzött kommentárt – mert mik lehettek a valóságos számadatok?
A szerző szerint a magyarországi börtönviszonyok cezúráját nem Trianon jelentette – amely után csak hat országos büntetőintézet maradt Magyarországon –, hanem a szovjet megszállás. A szabadságvesztés fegyver lesz a „demokrácia ellenségei” ellen, s 1950-től a rabmunka modellje a szovjet munkatábor. Az ÁVO és a katpol börtöneiben a cél a bosszú, a zárkákba átültetik a háborús pszichózist és a kiélezett osztályharc minden bosszúszomját. Tamáska visszaemlékezésekkel, dokumentumokkal mutatja be, milyen furcsa börtönszociológiát állítottak össze az úgynevezett munkáshatalom urai. A tervgazdaságot segítve rengeteg bv-munkahely létesül, ahol együtt töltik a büntetés-végrehajtás éveit a papok az összes hitfelekezetből, horthysta tisztek, lebukott kommunisták és ávósok, SS-ek, Hunyadi-páncélosok, amerikai és jugoszláv kémek, kisgazdák, szociáldemokraták s végül minden rendű és rangú bűnözők, utcalányok, javíthatatlan alkoholisták, tolvajok. Ötvenhat után a kádári megtorlással a börtönökben is folytatódik a régi gyilkos szellem.
Tamáska Péter jól áttekinthető, remekül szerkesztett könyvet ad a kezünkbe. A fejezetek önmagukért beszélnek, mint például A büntetés-végrehajtás mint a politika szolgálólánya, amely arról szól, hogy a népbírák történelmet írnak, válogatott labdarúgók Kistarcsára kerülnek, vagy a vérpadkorszak visszatér. De képet kaphatunk a Rákosi-időszakban a börtönök forradalmáról, majd a Kádár-korszak idején az úgynevezett puha diktatúra keménységéről is. Megdöbbentőek Bibó István és Eörsi István kartotékjai, de ugyanúgy tanulságosak Obersovszky Gyula munkalapjai is. A szerző konklúziója, hogy a magyar társadalom 1945-től 1990-ig újra végigjárta a feudális vérpadkorszaktól a polgári börtönkorszakig tartó utat, csak még kegyetlenebbül meghajszolva.
(Tamáska Péter: Politikai elítélt kerestetik. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2007. Ármegjelölés nélkül)