Ostromolt tabuk, a gloire és a francia lélek

Egy nappal a választások előtt szinte csodának kellene történnie, hogy ne Nicolas Paul Stéphane Sarkozy de Nagy-Bocsa nyerje a francia elnökválasztást. Az egyik oldalról katolikus magyar, a másik oldalról görög– zsidó leszármazott Sarkozynek csak egyik nagyszülője volt francia, ám a De Gaulle-i hagyományokat még őrző elnökjelölt minden bizonnyal jobban képviseli az egykori francia nagyságot, a „gloire-t”, mint riválisa, Ségolene Royal, aki egy francia tüzértiszt leányaként Dakarban látta meg a napvilágot. Kettejük televíziós vitáját a média döntetlenre minősítette, ami aligha elég, hogy Royal a Sarkozy javára mutatkozó egymilliós létszámú választói fölényt megfordítsa. A választásokat azonban a szavazók, és nem a közvélemény-kutató intézetek döntik el.
Sarkozy, aki legutóbbi beszédében vagy hatszor hivatkozott a „francia lélekre”, igen határozottnak tűnt, amikor felsorolta azokat a tabuként kezelt kérdéseket, amelyekkel szembe akar nézni: „Képes akarok lenni arra, hogy a nemzetről beszéljek, anélkül, hogy nacionalistának nyilvánítsanak. Képes akarok lenni arra, hogy a gazdasági érdekvédelemről beszéljek, anélkül, hogy protekcionistának nyilvánítsanak. A törvény uralmáról kívánok beszélni, anélkül, hogy tekintélyelvűnek nevezzenek. Az erkölcsös kapitalizmusról kívánok beszélni, anélkül, hogy tőkeellenesnek nyilvánítsanak” – mondta. Sarkozyt még azok is megfelelőbbnek tartják az elnöki posztra Royalnál, akik nem szeretik. Royal ígéreteivel a valamikori Csim-Bumm cirkusz Bukfenc nevű bohócára emlékeztet, aki egymaga kívánta az istállómesternek névnapja alkalmából mindazt a jót, amit a többiek együttvéve.
Sarkozyt fenntartások nélkül nem lehet besorolni egyetlen ismert politikai kategóriába sem. Mondják, hogy neoliberális, de persze francia fogalmak szerint, vagyis védi az ország ipari érdekeit. Az utóbbi időben mindez az Airbus anyavállalata, a repülőgépeket és katonai berendezéseket gyártó EADS megsegítése kapcsán került szóba. Mondják neokonnak is, és kétségtelen, hogy múlt ősszel átrepülte az óceánt, hogy kezet fogjon Bush elnökkel, de például Törökország uniós tagsága elleni nyílt kijelentéseivel szilárdan a neokon célokkal szemben halad. Sarkozy talán a bevándorlással és az európai alkotmánnyal kapcsolatban elfoglalt határozott álláspontjáról ismert a leginkább. Jean-Marie Le Pen vádolja is azzal, hogy ellopta a programját. Kétségtelen, hogy a bevándorlás korlátozásáról és a bevándoroltak integrálásáról Sarkozy hasonló elveket hangoztat, mint Le Pen már vagy jó harminc éve. Európában egy „minialkotmányt” kíván, amelyet a parlamentek hagynának jóvá. Így el lehetne kerülni, hogy népszavazáson a derék franciák, hollandok vagy később akár a britek vagy a csehek elutasítsák azt.
Sarkozyt lehet szeretni vagy nem szeretni, az azonban kétségtelen, hogy a két jelölt közül ő az, akinek határozottabb és realisztikusabb elképzelései vannak, legyen szó akár Franciaországról, akár az Európai Unióról.