Élő cáfolatát adta a Civil Akadémia gazdaságpolitikai kérdésekről tartott vitaestje annak a felülről irányított közhiedelemnek, hogy az embereket nem érdeklik igazán az ökonómiai kérdések. Aki ellátogatott a fővárosi Polgárok Házába, megtapasztalhatta az állítás valótlanságát, hiszen nem csupán a nagy előadóterem, de az egész földszinti rész megtelt érdeklődőkkel. Olyan polgárok gyűltek össze, akiknek kérdéseik is voltak, hiszen az a fajta feje tetejére állított abszurd világ, amelyet a napjainkban regnáló hatalom meg akar szoktatni a társadalommal, elfogadhatatlan minden józan gondolkodó számára.
Bogár László ezt úgy fogalmazta meg: mindennap szembesülnünk kell olyan fejleményekkel, amelyeket azelőtt elképzelhetetlennek tartottunk. A hallgatóság számára nem is kellett részletezni azt a dühödten elszánt, irracionális intézkedéssorozatot, amelynek keretében tragikus romboldává változtatják az egészségügyet, szétverik a közigazgatást, megroggyantják az oktatást, gerjesztik az inflációt és a munkanélküliséget, és szétverik az olyan magától értetődő szolgáltatásokat, mint a közlekedés. Teszik ezt olyan természetességgel, mintha nem egy évezredes tradíciójú, pár évvel ezelőtt még régiós mintaállamként számon tartott ország jövőjéről lenne szó.
Csath Magdolna külföldi elemzők véleményére támaszkodva arra hívta fel a figyelmet: ha nem történik radikális változás az ország irányításában, visszafordíthatatlanná válhatnak a negatív tendenciák, véglegesen függő, periferiális helyzetbe kerülünk a világban, s legfeljebb a globalizmus feltétlen kiszolgálóinak szerepére lehetünk kárhoztatva.
De hát nem ez az a megatrend, amelyhez mindenkinek igazodnia kell, ha nem akarja, hogy a múltba néző, haladásellenes, szélsőséges nacionalista jelzőkkel illessék? Hiszen a műbaloldali ízlésterror még abba is belefojtja a szót, aki jogos kérdéseket fogalmaz meg, akinek pedig válaszai vannak, végképp a kiközösítendők, elhallgattatandók lajstromára kerül. Mindeközben éppen ők viselkednek olyan szemforgató módon, mint a szentfazekak, hiszen feltétlen, fanatikus vakhitet követelnek meg a globalizáció és neoliberalizmus egyedül üdvözítő volta iránt.
Csakhogy a versenyképességnek Európa és a világ valóban modern és nem neoliberál-szervilis felén komoly kritériumai vannak, amelyeket a hatalom mai fura urai hisztérikusan a szőnyeg alá söpörnének. Csath Magdolna egy európai uniós tanulmányt, a versenyképesség definícióját idézte ennek alátámasztására. Úgy hangzik: egy állam akkor versenyképes, ha a nemzet életszínvonala magas, nem alacsonyak a bérek – sőt folyamatosan nőnek –, miközben a munkanélküliség a legalacsonyabb szinten marad. Nem csalás, nem ámítás tehát, a haladásellenességgel legkevésbé vádolható EU sem kozmetikázott GDP-adatokban és trükközött pénzügyi mutatókban méri egy ország fejlődőképességét.
A közgazdászprofesszor a versenyképesség méréstechnikáira is kitért. A Harvard Egyetemen (szintén nem provinciális intézmény) és Lausanne-ban azt vizsgálják a szakemberek, hogy egy ország mennyit költ kutatás-fejlesztésre, milyen az egészségügy, az oktatás színvonala megüti-e a mércét, s mennyit költ ezekre a területekre az ország vezetése. Nézik továbbá, hogy milyen a kormányzás színvonala. Csath Magdolna egy Nobel-díjas közgazdászt idézett. Lester Thurow azt mondta, hogy a tőke kölcsönvehető, a nyersanyag megvehető, a technológia lemásolható, egy dolog viszont nem: az emberek tudása, képessége, lehetősége arra, hogy ki is fejlesszék tehetségüket, és értelmes munkát végezhessenek. Ugyanő rólunk a rendszerváltozás idején még úgy szólt: irigyli hazánkat, mert ez az az ország, ahol pillanatokon belül csoda várható, hiszen csak az emberek tehetségének kell szabad utat engedni. Azt jósolta: Kelet-Európa Svájcává nőhetjük ki magunkat, ha Magyarország a meglévő kutatási, oktatási hálózatokra, intézményekre és a társadalom felhalmozódott tudására alapozza a gazdaságpolitikáját.
Vajon miért nem jutnak el ezek a mérvadó szakvélemények, kutatási eredmények a széles társadalomhoz? S miért nem válhatnak közismertté azok a tények, amelyek mind azt bizonyítják, hogy Európa sikerállamai homlokegyenest ellenkező utat követtek, mint a jelenlegi magyar komprádor elit, amely nem a nemzeti kohéziót és a hazai gazdaságot erősíti, hanem a multinacionális tőke szolgálóleányává szegődik? Amit a világ vezető közgazdászai pontosan látnak. Michael Eugene Porter ezt úgy fogalmazta meg: a magyar innovációs képességek és tudásszint lényegesen jobb versenyképességet és jóval magasabb életszínvonalat indokolna.
– A gazdaságot az emberek érdekében működtetik, s nem fordítva, ám ezt korunk szektás gazdaságpolitikusai igyekeznek elfelejttetni, s a médiában a gazdaság mindenekfelettiségét sugallni – válaszolta meg Bogár László azt a magától adódó kérdést, miért nyerhetnek teret a közgondolkodásban morbid nézetek. Ma viszont hazánkban verbális polgárháború folyik, ami lehetetlenné teszi a diskurzust, és az emberek előtt elfedi a lényeget. S hogy mi az, amit el kell leplezni a mesterséges indulatok felkorbácsolásával? A professzor sokak megérzését foglalta össze: amit jogállamként, rendszerváltozásként ünneplünk, az valójában egyfajta diktatúra, a globalizmus helyi kollaboránsainak alvállalkozásában. Figyelmeztetett: a rendszerváltó elit egésze hiteltelenné válhat, ha nem történik fordulat a szemléletben, hiszen nemcsak válaszaik nincsenek, de még a kérdések feltevéséig sem jutottak el.
A külföldi elemzők viszont sajnos a válaszokig is eljutottak, s a jelenlegi kormányzat munkájáról is kimondták a végítéletet. Csath Magdolna a Neue Zürcher Zeitung tanulmányát idézte, amely szerint térségünkben tartós fellendülés várható – kivéve Magyarországot. A professzor asszony emlékeztetett rá: keveset beszélnek a Világgazdasági Fórum statisztikáiról is, amelyek folyamatos romlást regisztrálnak hazánkról minden területen. Az EU szerint a magyar gazdaságpolitika „bóklászik”, miközben a korrupciós listán is egyre szégyentelibb pozíciót foglalunk el. Beszédes: a társadalmi tőkét, a kormány iránti bizalmat jelző adataink szintén katasztrofálisak, holott a legversenyképesebb országokban ez a bizalmi index mindenütt magas. Vilfredo Pareto, a jeles huszadik század eleji közgazdász máig érvényes mondása szerint nincsenek sikertelen, szegény országok, csak rosszul vezetett államok vannak. Bogár László kimondta a verdiktet: tarthatatlan, hogy a profithajhászás oltárán áldozzák fel az emberi értékeket. Teszi ezt egy olyan hatalom, amelynek új oligarchái a fejlett nyugati modell helyett a latin-amerikai metódust választják. Így talán szabatosabb lenne, ha nálunk – Tellér Gyula szavaival – „latrinamerikai” vízióról beszélnénk.
Keresztülvihetik tehát a társadalom önfelszámoló depresszióba hajszolását? A hallgatói kérdésekre adott válaszokból kiderült: semmiképpen. Bogár László kifejtette: a nemzet újraegyesítése a legfontosabb cél. A hatalom által társadalomra erőszakolt hamis bal-jobb szembenállás csak azt a célt szolgálja, hogy a lakosság még inkább kifoszthatóvá váljon.
origo.hu
Magyar Péter nem vette észre, hogy saját magát ássa el
