A biztosítók továbbra sem fizetnek időben

K. Tóth László
2007. 07. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hónapokig, akár évekig visszatartják, „használják” a biztosítók azt az összeget, amely a szerződési kötelezettségének eleget tevő, tehát a biztosítási díjat folyamatosan fizető károsultat illetné meg. Ezzel – a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének (FEOSZ) álláspontja szerint – újabb kárt okoznak a már így is bajba került fogyasztóknak.
Tegnapi közleményében a FEOSZ felhívja a figyelmet arra, hogy tavasszal már nagy sajtóvisszhangot kapott egy, az OTP Garancia Biztosító Zrt. elleni ügyben a Legfelsőbb Bíróságnak a döntése, ami megerősítve már több eddigi bírósági határozatot, többek között azt is kimondta, hogy a biztosítók megtérítési kötelezettsége a káresemény megtörténtével beáll, az öszszegek kifizetése nem köthető különböző hatósági, bírósági határozat felmutatásához.
Ennek ellenére az OTP Garancia Biztosító Zrt. munkatársa – fogyasztói bejelentés szerint – még nem is hallott erről a döntésről, s továbbra is kéri vagyonkár esetén a nyomozást megszüntető, felfüggesztő határozatot vagy a vádiratot. Sajnálatos módon több nagy biztosítótársaság is hasonló eljárást követ a honlapjuk tanúbizonysága szerint, így például az Allianz Hungária, a Groupama Biztosító, a QBE Atlasz is az összeg kifizetésének feltételeként köti ki a nyomozást megszüntető, felfüggesztő határozat vagy a vádirat megküldését a részükre. A káresemény bekövetkezésének igazolására azonban elegendő lenne a rendőrségi bejelentés, a helyszíni szemle jegyzőkönyve, hiszen ebből már kiderül a kár bekövetkezésének ideje, helye, a kár elsődleges felmérhető összege – állapítja meg a szervezet.
Sem a károsultnak, sem a biztosítónak nincs ráhatása, hogy a nyomozás mennyi ideig tart, ha pedig elfogják az elkövetőt, ellene 2 évig folyhat a nyomozás, ezt követően a rendőrség elküldi a vádemelési javaslatát az ügyészségnek. Az ügyészség ezután emel vádat, így a vádiratra akár 2-3 évet is várhat a károsult, a biztosító pedig addig nem fizet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.