A gigászi látomás városa

Ismeretes, hogy a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag támogatta a minap a 2020-as budapesti olimpia megrendezésének ötletét. Pedig éppen a fővárosi vezetők mondták le az 1996-os expót, és ellenezték az olimpiai pályázatot, amelyet az Orbán-kormány, illetve a Fidesz szorgalmazott még 2001-ben. A napokban megtartott közgyűlésen – egyebek mellett – az a határozat született, hogy a leendő fővárosi helyszínekről az év végéig döntenek.
A 2020-as (vagy 2024-es) látomás városát, Budapestet élhetővé és működőképessé kellene varázsolni ahhoz, hogy házigazdája lehessen a nyári játékoknak. Tizenhét napra 30 sportág 300 versenysorozatában 10 500 versenyző szereplésének helyét és idejét kellene órára-percre megszabni, betartani, hogy 40 ezer rendező tüsténkedése nyomán a versenysorozatok végén ki lehessen osztani 300 arany-, ezüst- és bronzérmet. A vállalás tehát gigászi. Olyan egyetértés szükségeltetik hozzá, amelynek a csírái – az olimpia egyhangú támogatása dacára – sincsenek meg.
Valószínűsíthető, hogy a XXI. század első két évtizedében ismét Európa ad majd otthont a nyári játékoknak. Az Európai Unió bővítése nyomán szinte törvényszerű, hogy az új tagállamok fővárosai – Prága, Varsó, Zágráb, Ljubljana, Bukarest, Szófia, Belgrád, Budapest – közül az lesz a nyertes, amelyik 2013 (vagy 2017) körül a legfelkészültebbnek mutatkozik a hét évvel később esedékes olimpia megrendezésére. Nemcsak azért, mert megépültek a szükséges és elégséges, korszerű létesítményei, hanem mert megfelelő a rendező város és ország infrastruktúrája (közlekedés, távközlés, közművek, városgazdálkodás stb.) és vendégfogadói hálózata.
Budapest arculatát alapvetően a Duna határozza meg a két partvonalat kísérő, eltérő jellegű földrajzi alakzattal, városszerkezetével, épületállományával. Célszerű tehát a helyszínek fő tengelyéül a folyót megjelölni. A fővárost településszerkezetileg – földrajzi adottságai révén – észszerűen elsősorban a Duna folyását követve, északi és déli irányban lehet bővíteni. Ezt a szemléletet követi – a közös gondolkodást segítendő – az a tanulmány, amelyet nemrégiben Gilyén Jenő és Kiss István építészmérnökök fogalmaztak meg. Elképzeléseik szerint a megrendezendő olimpia versenyszínhelyeként a Puskás Ferenc Stadiont és környékét, továbbá Lágymányost és a Csepel-sziget északi csúcsát, illetve a Margitszigetet és Aquincum térségét kellene bázispontnak tekinteni.
A játékok óriási terhet rónak a városi közlekedésre. A résztvevőknek napi 90-100 ezer utazást kell megszervezni, a tömegközlekedési eszközöket naponta két-három millió ember veszi igénybe. Ugyanakkor a főváros közlekedésében jelenleg teljesen kihasználatlan lehetőség a Duna. A budapesti hajózási infrastruktúra sétahajózásra, vízi rendezvények lebonyolítására specializálódott, menetrendszerű hajójáratok üzemeltetésére alkalmatlan. A hajók hasznavehetetlenek a tömegközlekedésben megkövetelt gyors ki- és beszállásra: keskenyek a bejáratok, meredekek a feljárók. A folyó magyarországi szakasza gyakorlatilag szabályozatlan, Budapestnél az áramlási sebesség 6–9 km/óra, és jelentős a vízszint ingadozása is. Magas vízállásnál nő az áramlási sebesség, alacsony vízállásnál viszont a hajózási útvonal szűkül, és nő a zátonyra futás veszélye. A hidrodinamika és a közgazdaságtan törvényszerűségei következtében ezeket az akadályokat a városi tömegközlekedésre alkalmas hajótípusok nem tudják leküzdeni. A PricewaterhouseCoopers korábbi, megrendelésre készült tanulmánya is célszerűnek tartotta az olimpiai versenyszínhelyek egyikéül a Csepel-sziget északi csúcsát megjelölni. Csakhogy a szóban forgó területet tavaly eladták egy spanyol cégnek. Miután az eladás ténye kitudódott, még Demszky Gábor főpolgármester is perrel fenyegetőzött, később azonban elállt ettől. A Csepel-sziget északi csúcsán két kilométeres evezőspályát vagy 15 ezer sportoló részére olimpiai falut lehetett volna építeni. A jelenlegi állás szerint ha nem vásárolják vissza a területet, azt csak a beruházó tudja hasznosítani. Ugyanez a sors vár minden egyes olyan térségre, amelyről – tanulmányok vagy egyebek nyomán – kiderül, ott lehet olimpiai létesítményeket felépíteni. Elég emlékeztetni az 1996-os expóra: amikor nyilvánosságra kerültek a világkiállítás lehetséges helyszínei, az ingatlanspekulációk napirenden voltak. De nemcsak a Csepel-sziget északi csúcsa esett áldozatul egy leendő olimpia helyszínei közül, hanem a Hajógyári-sziget is, ahol gyakorlatilag már nincs hasznosítható (olimpiai) terület. Pedig a sajtóközpontot éppen itt lehetett volna megépíteni.
Érdekes Gilyén Jenőék tanulmánya abból a szempontból is, hogy a 2020-as (vagy 2024-es) játékokat Aquincumban képzelik el, de mellétesznek egy kérdőjelet. Óbudán látható a főváros két legrégibb és legértékesebb, ugyanakkor elhanyagolt, funkció nélküli romos műemléke: a római katonai amfiteátrum és a római kori polgárvárosi amfiteátrum. E romokat újjá lehetne építeni a műemléki rekonstrukció elveit rögzítő új nemzetközi egyezmény, a krakkói charta szerint. A charta ugyanis kimondja: „…ha a használhatóság megkívánja, nagyobb térbeli és funkcionális egységek helyreállítása a kortárs építészet eszközeivel elfogadható”. Az egyezményben rögzített elvet az Európai Unió régebbi államaiban már jó ideje alkalmazzák. (A magyar műemlékvédők vitatják…) A németországi Xantenben például egy 70 hektáros római kori romterületen a mienknél sokkal rosszabb állapotban fennmaradt amfiteátrumot építettek fokozatosan újjá az eredeti kőbányából kifejtett kövekkel, és a teátrum ma a xanteni nyári játékok hangversenyeinek helyszíne. Mindkét aquincumi körszínház romjait az olimpiai versenyek céljára újjá lehetne varázsolni, amely közel van eredeti funkciójukhoz. S mivel – egy napokban közzétett híradás szerint – a világörökség részévé válhat a Duna mentén húzódó ókori védvonal, a két római színház is különös megvilágítást kaphat.
Ami a törvényhozási alapokat illeti: Budapest Főváros Közgyűlésének önkormányzati rendeletet kellene alkotnia a következő húsz esztendőre. E rendeletnek ki kellene fejeznie a közgyűlés határozott szándékát arra vonatkozóan, hogy megszerezze a 2020-ban (vagy 2024-ben) esedékes olimpia rendezési jogát, amit 2013-ban (vagy 2017-ben) ítélnek oda. A cél megvalósítása érdekében a fővárosnak új szabályozási és fejlesztési tervekre (gazdálkodásra) lenne szüksége. Elengedhetetlen lenne, hogy a mindenkori kormány a fővárosi önkormányzattal összhangban intézze az ország ügyeit, és a főváros pénzügyi vállalásaihoz kormánygaranciát nyújtson. Végezetül az Országgyűlésnek törvényt kellene alkotnia az olimpiáról, amelyben az is szerepelne, hogy az olimpia szempontjából szóba jöhető földterületeket semmilyen körülmények között nem lehet elidegeníteni. Csak ez garantálhatná, hogy egyáltalán olimpiai helyszínekről álmodozhassunk.
De ez még csak a gigászi vállalkozás egy kis szelete.