Csapdák

k ö n y v e s h á z

Második éve jelenik meg a könyvhéten az év műfordításainak gyűjteménye. Nagy örömmel fogadtam a köteteket, mert visszaadják irodalmunk sajátos műfajának rangját. Hiszen a műfordítás – akár a prózát, akár a verset vagy a drámát tekintsük is – legnagyobb íróinknak mindig is tehetségüket próbáló fontos vállalkozása volt. Akadtak persze nálunk is, akik iparszerűen űzték, csak az olvasók alkalmi kiszolgálását vállalva – ez sem lenézendő feladat! –, de irodalmunk klasszikus értékű műfordításai az eredeti alkotásokkal egyenrangúként jelentek meg, és élnek tudatunkban mindörökké. Éppen ezért bosszantott nemegyszer, amikor a Szabó Lőrinc-életmű kiadása során a pályázati zsűrik „műfordítást nem támogatunk” elutasításával kellett találkoznom. Mire az egyik kuratórium végre belátta tévedését (és így megjelenhetett félszázados késéssel a klasszikus értékű Vízkereszt-fordítás), máris lecserélték, jött az újabb, kezdhettem újra a győzködést. A két kötet megjelenése most bizonyítja: rangot jelent irodalmunkban a műfordítás, legtöbb darabját eredeti műalkotásként is olvashatjuk.
Az első válogatás, a 2006-ban megjelent kötet diadalmasan izgalmas, sokszínű, valóban a nagy múltú műfajt reprezentáló gyűjtemény. Élvezetes csokor a világirodalomból, élő, magyarul is kiválóan megszólaló minőségben. Látszik rajta: szerkesztője már régen várt a lehetőségre, a játékos szenvedélyével gyűjtötte egybe, és örömmel adta olvasói kezébe.
Az újabb, 2007-es évszámot viselő kötet megfáradtabb. Mesterségüket most is kiválóan teljesítő alkotók kevésbé érdekes alapanyagából való merítése. Az előző rikító újdonságával, önmagát elfogadtatni akaró, jó értelemben provokáló összeállításával szemben a mostani mintha a hétköznapok újra és újra felidézését akarná hangsúlyozni. Talán a nyugdíjas olvasókat célozta volna meg? De hát az ő számukra – kortársuk lévén koronatanú lehetek – túl sok az elöregedés értelmetlenségéről küldött híradás. Hiába remekel például a költőnek és versfordítónak oly nagyszerű Tatár Sándor itt prózafordítóként egy regényrészlettel (Thomas Lang: Kötélen), ha teljesítménye belesimul a kötet jelentős részét kitöltő céltalanná váló öregekről szóló rajzolatokba.
Ugyanakkor a kötet nagy nyeresége a politológiai esszé feltűnése. Nemes Krisztina nem hiába élt ösztöndíjasként Barcelonában. Fordításában Joan F. Mira lendületes és meggondolkodtató esszéjét a térképek iskolás szerepeltetésével belénk nevelt határokról és a kisebbségekről nagy együttérzéssel olvastam, hiszen eszembe hozta Babits ebbéli fájdalmas sóhaját a megváltozott határok esztétikájáról, a Trianonban erőszakkal átrajzolt térkép látványa okozta fizikai fájdalomról. És élvezettel követtem Szenyán Erzsébet magyar szövegében a nemrég elhunyt világismertségű lengyel publicista, Kapuscinski útinaplóját, amelyben a Hérodotosz bejárta ókori helyszíneket és korunk történeteit szembesíti – mert így kerek ez a világ. De ha már ilyen szép gondolati ívet épített fel a kötet válogatója, Turczi István, hadd emlékeztessek a költő és irodalomtudós Schein Gábor által ihletetten magyarított Költők – mi végre? című Heidegger-esszére, amelyet műfordítója a 2006-os kiadású kötet számára véglegesített. Egy 1946-ban keletkezett szövegre, amelyben számomra felelősséggel felel meg korszakunk nagy filozófusa a vele egyidejű Adorno-féle hitvesztésre („Auschwitz után nem lehet verset írni”), végiggondolva a költészet létezést fenntartó erejét. Ennek az esszének az ihletében keresem magam is több évtizede a modern költői megszólalásból kihallható „tragikus derűt”, és mutattam be éppen e gyűjtemény összeállítójának költészetét ugyanezen a könyvhéten. Sajnos válogatásában nem szerepeltethette a kiemelkedő esszé-fordítást, mert a maga választotta csapdába esett: az írás nem a „magyar nyelvű irodalmi műhelyek” (értsd: folyóiratok!) valamelyikében jelent meg. Jóllehet a Heidegger életművét magyar műfordításban folyamatosan megjelentető Osiris Kiadó sorozata szememben legalább olyan irodalmi műhely, mint bármelyik folyóiratunk.
(Az év műfordításai, 2007. Antológia. Válogatta: Turczi István. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2007. Ára: 2730 forint)