Tokaj-Hegyaljáért tüntettek a civilek

Tüntetéssel kezdődött tegnap az ötnapos Hegyalja-fesztivál, amit a világörökséghez tartozó Tokajt pusztító tranzitforgalom eltereléséért tartottak civil szervezetek. A városon naponta ezerötszáz-kétezer teherautó hajt át, amelyek a műemlék épületeket is veszélyeztetik. A közlekedési tárca ennek ellenére forráshiányra hivatkozva nem építi meg a 39-es elkerülő utat.

Tolcsvai L. László
2007. 07. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megnőtt a közelmúltban a Tokajon áthaladó forgalom, nagyságrendekkel több teherautó és kamion halad át a városon, ez ellen tüntettek tegnap a civil szervezetek – tudtuk meg Bukovinszky Bélától, a Hegyalja-fesztivál főszervezőjétől. A rendezvényt először 2000-ben, a tiszai ciánszennyezés évében tartották meg, már akkor is egyik fő célja volt felhívni a figyelmet a környezetszennyezés veszélyeire és a környezettudatos életre. Azóta a Zengő, a habzó Rába, a génmanipuláció volt egy-egy év természetvédelmi témája. Az idei Kritikus tömeg, avagy nyomatékkal a teher ellen elnevezésű akció arra szolgált, hogy felhívja a figyelmet a történelmi, világörökségi város pusztulására, és sürgesse a gondok megoldását. A forgalom a Romániából és Bulgáriából érkező járművek számának felduzzadása miatt nőtt elviselhetetlen szintűre. Az uniós csatlakozás óta a román és bolgár cégeknek nem érdemes Ukrajnán át szállítaniuk termékeiket Szlovákiába és Lengyelországba, egyszerűbb hazánkon keresztül járniuk. Emellett a nyíregyházi elkerülő úthoz is kamionok viszik a bazaltot, ráadásul a német tulajdonba került szerencsi cukorgyár tulajdonosa is új beszállítási gyakorlatot követ: nem vasúton, hanem tehergépkocsikon érkezik a cukorrépa a helyszínre. Mostanra több ház is megrepedezett Tokajban, és komolyabb gondokat is okozhat a közlekedés a borvidéknek, ha az állapotok nem változnak – fűzte hozzá a fesztivál főszervezője.
A távirati iroda információi szerint a közlekedési tárca a közeljövőben nem tervezi a 39-es elkerülő út megépítését, mivel nincs rá pénz.
Májer János, Tokaj polgármestere tudósítónkkal közölte, ismét megkeresi a kormány illetékeseit, s javaslatot tesz egy rövidebb elkerülő út megépítésére, amely mentesítené a borvidéket a hatalmas kamionforgalomtól, mégis hatásos lenne. Részleteket nem árult el, annyit azonban elmondott: a 39-es út hatvan kilométere helyett a táv lerövidülne tíz kilométerre.
Illés Zoltán, a Fidesz környezetvédelmi szakpolitikusa azt tanácsolja a kormánynak, hogy mivel a nagy nemzetközi forgalmat immár képtelen elviselni ez a szakasz, a monstrumok útvonalát változtassák meg. Javaslata értelmében a 37-es, onnan pedig a 38-as út jelenlegi használata helyett Kassa irányából közelítsék meg a teherautók a 3-as főutat, s Miskolc mellett hajtsanak fel az M30-as autópályára.
A demonstráción helyi civilek, a Tokaji Természetvédők Egyesülete (Totem), a Védegylet, a nyíregyházi E-misszió és sokan mások is részt vettek. Lovas kocsikon, hintókon, bicikliken és motorokon haladt a több száz emberből álló tömeg, de traktorok, ekék és fűnyíró gépek is feltűntek a menetben, amely Rakamazról indulva áthaladt Tokajon és Tarcalon, majd Bodrogkeresztúrra érkezett meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.