Első ízben 1284-ben említi egy birtoklevél Gyügyét, Páltelke szomszédjaként, amelyet Timoteus nevű földesura eladott Gyügyei Irok fiának. A falu talán török eredetű neve – az akadémiai földrajzi nevek szótárát idézve – „a magyar gyüge vagy gügye köznévvel hozható kapcsolatba”. Ma kétszázhetvenen laknak a Fehérgyarmattól délkeletre, a Szamos jobb partján – az egy hete ugyanitt megismert Szamosújlaktól pár száz méterre – található kisközségben. Az 1332 és 1337 közötti pápai tizedjegyzékekben már egyházas helyként szerepel Gyügye, egy 1405-ben keltezett adományozó írás pedig XIII. századi eredetűnek mondja a település templomát. Alaprajza, stílusjegyei, valamint a környék azonos korú és formájú rokon emlékei alapján kétséget kizáróan az 1200-as évek derekán épülhetett az ismeretlen titulusú plébániatemplom. Téglány alakú hajójához kelet felé egy-egy falvastagságnyival keskenyebb, egyenes záródású szentély kapcsolódik. Építőanyaga lapos, forró mészhabarcsba fektetett tégla, amelynek egy fogrovatos díszű párkányszakaszát megfigyelhetjük a keleti végfalon. Szintén román kori a szentély északi falába mélyedő szentségtartó fülke. A torony nélküli nyugati oromfal sarkait haránt irányú támpillérek erősítik, ami csúcsíves boltozatról – és talán kegyúri karzat voltáról is – tanúskodik. Eredeti helyén, a szentélytől északra található a sekrestye, keleti falán keskeny, rézsűs bélletű ablaknyílással, amely a szentély tengelyablakának kisebbik testvére.
A templom súlyos károkat szenvedett az utóbbi kétszáz esztendőben, a sokszoros renoválás alaposan átformálta középkori jellegét. Csak a 2000-ben megkezdett régészeti kutatás és műemléki helyreállítás tisztázta építésének történetét, tárta fel és konzerválta a korábbi részleteit. Gyügye református lakói a XVII. század második felében vették birtokukba a plébániatemplomot, azonban csak egy évszázad múltán, 1767. október 12-én – kereken kétszáznegyven esztendeje – készült el a gyülekezeti tér ácsolt karzata és festett kazettás deszkamennyezete, amint az egyik tábla feliratán olvasható. 1829-ben a környéket megrázó földrengés beomlasztotta a gyügyei templom öreg boltozatát és fedélszékét, amelyeknek súlya alatt összetört a fafödém. 1831 és 1833 között helyreállították az épületet. Ekkor bontották le a kora gótikus diadalívet, amelynek egy kicsiny megmaradt szakasza mutatja a csúcsív hajlatát. Vele szemközt látható a hangvetős, faragott koronás fa szószék. Átszabták a középkori ablakokat, a szentély déli ablakát befalazták. A buzgó iparosok átfestették a régi menynyezet újból összerakott kazettáit. Szerencsére 2002-ben a restaurátorok a fedőréteg eltávolításával láthatóvá tették a XVII. századi, népies mitológiai ábrázolásokat a hajó fölötti 56, illetve a szentélyt borító 25 festett táblán. Nagyrészt ezek látványának köszönhető, hogy a gyügyei református templom helyreállítását 2004-ben Europa Nostra-díjjal ismerték el, de a tervező építész, M. Kaló Judit szintén méltán nyerte el a műemlékvédelem Oscar-díjának számító kitüntetést.
A pompás arányú, középkori eleganciát árasztó templom közelében otrombának tűnik a háromemeletes, szinte pravoszláv stílusú, vakolt falú torony. 1889-ben készült, 1924-ben még igazítottak rajta, de ez is csak anynyit használt neki, hogy még jobban szemlélteti az építészeti ízlés romlását hat-hét évszázad leforgása alatt. No meg hát benne lakik az 1811-ben készült harang.
origo.hu
Privát számán fenyegette meg az MNB ügyintézőjét Magyar Péter
