A kék-fehérek nyári nagy igazolása a 18 éves Németh Hunor volt, aki a dán FC Köbenhavntól érkezett egy évre kölcsönbe. Németh a 86. percben állt be, de az első labdaérintései is igen tetszetősek voltak, csapata kis híján gólt is szerzett az első megmozdulásból.
– Hunor még csak két napja van velünk, még ismerkedünk, ő is a társakkal, de ez egy nagyszerű beállás volt a részéről. Jó mezőnymunkát végzett, kiváló technikai megoldásokkal megfűszerezve.
A jó kezdet sokat érhet abban, hogy segítségünkre legyen ebben a szezonban, ő pedig még nagyobb értékévé váljon a magyar labdarúgásnak. Azért jött ide, hogy felnőtt tapasztalatot, rutint szerezzen
– majd Horváth a gólszerző Molnár Rajmund teljesítménye kapcsán elmondta, már az előző idényben is megcsillogtatta az erényeit, és reméli, ez idén csak folytatódni fog.
Az MTK a következő körben Debrecenbe látogat, míg a Fradi hazai pályán duplázik: szerdán az örmény Noah-t fogadja a Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján, míg szombaton az újonc Kazincbarcikát látja vendégül az NB I-ben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!