A bőrünkön érezzük a válságot

Mádi László
2007. 11. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2006-os év súlyos államháztartási válsága már a magyar lakosság szociális válságává változott át. Sőt, ha pontosan akarunk fogalmazni, akkor nem- csak egy év, hanem egy egész ciklus felelőtlen állami gazdálkodásának a szemtanúi, illetve elszenvedői vagyunk. Az utóbbi időben két, a szocialisták önmentegetéseként sokat hangoztatott állítás is megdőlt. Mára már teljesen világos az, hogy a túlköltekezés nemcsak a választási évre vonatkozott (tehát 2002-re, illetve 2006-ra), hanem, ellentétben a polgári kormány időszakával, lényegében a 2002–2006-os ciklus egészét jellemezte. A hiány folyamatosan és lényegesen magasabb volt ugyanis, mint az eurócsatlakozást rövid távon megcélzó polgári kormány időszakában.
A másik sokat hangoztatott állítás (lásd Kóka miniszter tavalyi politikusi ámokfutását), hogy az államháztartási gondok nem terjednek át a gazdaság területére. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a gazdaság köszöni, jól van. Akkor is jól van – hangzott el sokszor 1,5-2 éve a liberális politikus szájából –, ha az államháztartásban vannak is problémák. Ez a „hiba” (amely a miniszteri fellépéssel ráadásul kormányzati mezbe öltözött) sokakat emlékeztetett arra az időszakra és kijelentésre, amikor a hetvenes–nyolcvanas években a szocialista elvtársak szerint a világgazdasági energiaválság hatásait meg lehetett állítani az országhatárnál. Hát bizony nem lehetett. S ez a tény nem kis szerepet játszott annak a rendszernek a bukásában is.
A balliberális közgazdászok szinte kivétel nélkül hallgattak az előző kormányzati ciklusban. Ma azonban sokkal többet tudunk. Ez részben annak köszönhető, hogy a választások elmúltával már a kormánypárti közgazdászok is meg mernek szólalni, részben pedig annak, hogy a válság ténye ma már a legegyszerűbb ember számára sem titkolható tovább. Ugyanis a saját bőrén érzi azt. A nagyobb tudásunk másik oka az, hogy az elemzői piacon egy új – korábbi, kicsit más profilú munkásságával már nagyon komoly szakmai hírnevet szerzett – szereplő is piacra lépett. Ez a szereplő pedig nem más, mint az Állami Számvevőszék. Az eddigi gyakorlattól eltérően ugyanis a számvevők a 2008-as és azt követő rövid időszakra most először már vizsgálták a benyújtott költségvetés makrogazdasági megalapozottságát is. Ennek oka az, hogy a különböző kutatóintézetek sajnos eddig nem tudták megfelelően garantálni az elfogulatlanságot (esetleg a kormányzati megrendelésekkel némi összefüggésben), és ezzel összhangban a szükséges szakmai pontosságot sem az elemzéseikben, sem pedig az előrejelzéseikben.
Fontos azonban leszögezni, hogy nem csak az a fontos, amit mérni tudunk. Illetve nem mutatják meg mindig az adatok teljeskörűen azt, amire kíváncsiak vagyunk. Erre a jelenségre az egyik legjobb példa az Állami Számvevőszék elnökének a közelmúltbeli nyilatkozata, amely szerint „Az adókedvezmény, azaz a visszahagyott állami jövedelem is egyfajta kiadás. (…) Az ÁSZ a rendelkezésre álló adatok alapján eddig mindössze annyira jutott, hogy nagyjából azonosítani tudta a támogatásban részesülők körét. Mivel a támogatásokat a legkülönbözőbb jogcímeken ítélik oda, és a juttatások magánjogi szerződéseken alapulnak, egyszerűen lehetetlen kimutatni, miért és milyen összegű kedvezményeket kap a közpénzekből a vállalati kör – vagy inkább annak egy nagy érdekérvényesítő képességű szelete.”
S nem csak ezt az összeget – illetve ennek lebontását – nem ismerjük. Kreatív könyvelésről, pénzügyi innovációról a versenyszférából is rengeteget hallunk. Nem mentes ettől az állam gazdálkodása sem. Ráadásul a tulajdonosi ellenőrzés ezen a területen még kevésbé tud hatékonyan érvényesülni. Az igazi kontroll a politikai döntéshozataloknál a többség oldaláról kellene, hogy működjön. Hiszen egy ilyen hidegháborús politikai helyzetben minden gyanús és elutasítandó, ami a kisebbség oldaláról jön. S nemcsak az ellenzék, de a média sem tudja betölteni ennek következtében az egyik legfontosabb funkcióját. A felszínre került korrupciós esetek, törvénytelenségek és szabálytalanságok ugyanis következmények és politikai felelősök nélkül maradnak. Bár lehet, hogy a többség a színfalak mögött ugyan forrong, de a nyilvánosság előtt azonban hallgat. Miért nem lehet például egy ellenzék által javasolt költségvetési hivatalt felállítani? Valószínű, hogy erre a kérdésre sosem tudjuk meg az igazi választ.
Az államháztartásban maradtak még jócskán időzített bombák. Ilyenek például az elhalasztott kiadások. Garanciák, kezességek, egyéb kötelezettségvállalások. De ilyennek tekinthetők az úgynevezett PPP-programok, hiszen ebben az esetben a rövid távú előnyökért cserébe hosszú távú kiadásokat vállalnak az önkormányzatok vagy a minisztériumok, vagy akár azok intézményei. Az önkormányzatok a gazdálkodásuk területén ma már óriási gondban vannak. Az Állami Számvevőszék a korábban már említett úttörő jelentőségű tanulmányában nagyon egyértelműen így fogalmaz: „…ez a finanszírozási rendszer több okból fenntarthatatlan. Egyfelől sérti az önkormányzati önállóságot, de csökkenti is egyben a helyi politikusok elszámoltathatóságát. Másfelől az elaprózott támogatási jogcímek, ezen belül a kötött felhasználású normatívák alkalmasak arra, hogy olyan szolgáltatásokra ösztönözzék a helyi önkormányzatokat, amelyekre nincs megfelelő helyi igény és/vagy forrás.” Ráadásul a megvalósult, illetve megvalósulandó önkormányzati beruházások között sok olyan is van, amely nem csökkenő, hanem növekvő fenntartási költségeket idéz elő a működtetés során.
A közgazdászoknak, de a társadalomtudósoknak is óriási szakmai kihívásokkal kell manapság szembenézniük. A globalizáció egyre erőszakosabb szimptómái mellett korunknak a kormányzat tevékenysége által előidézett válságjelenségei is megértésre és kezelésre várnak. Nem lehet ugyanis az egészségügyi átalakításokat csupán pénzügyi vagy egészségügy-finanszírozási kérdésnek beállítani. Ennek az átalakításnak ugyanis nagyon súlyos mentális és népjóléti következményei is vannak. Ráadásul a látókörünket nemcsak a társadalmi összefüggések irányába kell kiterjeszteni, hanem a rövid távú szemléletmód helyett a hosszú távú felelősség felé is kell fordítani.
A legnagyobb veszély – s erre már egy éve, a konvergenciaprogram születésének időszakában sokan felhívták a figyelmet –, hogy a gazdasági növekedésünk nem fog automatikusan visszaállni az évtized végéig a beavatkozás előtti szintre. Márpedig a korábbi, az ezredforduló időszakát jellemző mintegy 4 százalékos gazdasági növekedés is igazából alacsonynak minősíthető Európának ebben a gyors felzárkózásúnak jellemezhető környékbeli térségében. Ez pedig azt jelenti, hogy jelenleg a környezetünkhöz képest nem felzárkózunk, hanem leszakadunk. S a későn jött válságkezelés ráadásul nem szakszerűen, s nem a hosszú távú felzárkózás szempontjainak figyelembe vételével történt. (Lásd ezen állítás bizonyságául Járai Zsigmond korábbi jegybankelnök interjúit s a közelmúltban megjelent könyvét.)
Az Állami Számvevőszék említett tanulmánya megerősített több, nagyon lényegesnek, de nem eléggé közismertnek számító vélekedést is. Ide- sorolható két olyan tünet is, amely a társadalom egésze szempontjából különösen kiemelkedő súlyúnak tekinthető. Az egyik megfigyelés az, hogy a foglalkoztatásban arányaiban sokkal kisebb súllyal szerepet vállaló, de látványosan fejlődő, zömében külföldi tulajdonú nagy cégek relatíve kevesebb adót fizetnek az államkasszába. A másik állítás szerint az ország területi egyenlőtlenségei az egy főre jutó GDP-adatok alapján az elmúlt évtizedben tovább növekedtek. Időről időre fel kell tennünk mindezek ismeretében a kérdést: jó irányba tartunk?

A szerző közgazdász, országgyűlési képviselő (Fidesz)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.