Budapesti lányok, ha ölnek

Éppen tíz éve, 1997. november 20-án éjjel két kamasz lány brutálisan meggyilkolt egy huszonkilenc éves taxisofőrt Budapesten. A 2006-ban végzett fiatal rendező, Faur Anna a gyilkosok lélekrajzára volt kíváncsi, diplomamunkája távolságtartó, rideg, komor látlelet a körülöttünk lebzselő nevesincs kamaszokról. Kizárólag nem szórakozni vágyóknak.

Faur Anna filmje fáj. Elviselni is nehéz, hogy másfél órán át kell néznünk azt, amiről igyekeznénk tudomást sem venni: az üres tekintetű tinédzsereket, akik jövőkép, cél, értékelv híján a plázák művilágában kódorognak, a gyorséttermek olajszagában, a multiplex mozik bűvöletében tobzódnak, vedelnek, drogoznak, összefekszenek, akik csak falják és kiköpik egymást, akik sehonnai szüleiket is megtagadnák egy-egy jó partiért, akik lopnak, rabolnak, s akik a pénzért végső esetben embert is ölnek. Faur Anna filmje távolságtartással viszi vászonra a kamaszok „hátországát”, rávilágítva, hogy messze nemcsak ők a hibásak, hanem a szülőkön kívül a szomszédok, az utcabeliek, a társadalom, mi mindannyian. És a Lányok éppen ezért nem kasszasikerfilm, nem fogják alatta marékkal zabálni a kukoricát a multiplexekben. Egy percig sem szórakoztat, egyszerűen csak leszögezi: a civilizáció, amelyben ezek a lányok jelentenék a jövőt, megérett a pusztulásra – a kor végén járunk.
Milyen közel s mégis távol van innen Jeles András kórképe, A kis Valentinó című örökzöld. Közel, mert Jeles kamasza is a semmiben lógott, s távol, mert akkor még a lógásnak is megvoltak a játékszabályai. Most űr van. Az elhazudott, félreértett szabadság tátongó űrje. Amelyben nincsenek keretek, éppen ezért félelmek sem, nincsenek retorziók; vágyak vannak csak, az ösztönlények azonnali beteljesülést követelő vágyai. Nem hiába tűnik fel Zsótér Sándor mellett hiteles taxisofőrként Mundruczó Kornél: ez az unalomtól keserű, szájbűzös semmi leginkább az ő kisfilmjeiből ismerős, de ugyanez hatotta át a legutóbbi filmszemlén debütált Kythérát vagy Fliegauf Benedek Rengetegjét. A kelet-közép-európai rendszerváltoztatás utáni kollektív kiábrándulás társadalma ontja magából a kapaszkodókat vesztett, hitetlen és bizalmatlan tömegeket, akiknek az életére úgy terpeszkedik rá a bulvármédiával betegített, kispolgári melósélet, hogy élni – szellemileg gyarapodni pláne – nem marad idejük. Az ő gyerekeikről szól a Lányok, azokról a tinédzserekről, akik a kereskedelmi csatornák ripacsain, a popikonokon kívül más követendő példát nem láthatnak. A friss levegőt sem úgy vágyják, mint Kocsis Ágnes filmjének főhős lánya, nem a tartalmasabb lét reményében váltanának, hanem csak a balhé, az unaloműzés kedvéért.
Miután ezek a lányok (a két fiatal francia színésznő, Fulvia Collonguea és Héléne Francois elképesztő alakítása) beleunnak a taxisoknak aprópénzért nyújtott orális szolgáltatásba, a garázssorok előtti csoszogásba, a fast food zabálásába, a plázázásba, a szolizásba, hát, na bumm, leütnek és halálra rugdosnak egy náluk nem különösebben fejlett személyiségű sofőrt, aztán majd lesz, ami lesz. Például kiadós díjeső az artfilm-szemléken.
(Lányok – színes magyar filmdráma. Rendezte Faur Anna, forgalmazza a Hungarotop.)