Dekkolók és didergők a pályaudvarokon

Ezek megint szrájkolnak… jaj, hülye vasutasok…! – kacarászik a férjével érkező hölgy, aki kontyát talán még úttörőcsapat-vezetőként találta ki. Az utolsó percig kételkedett a hírben, hogy a „tárgyalások nem vezettek eredményre”. Hajnali hat óra, a kétórás vasúti munkabeszünetés kezdete. A hideg egykedvűen árad a kádári betonkolosszus állomásépület üres ablakkeretein át.
Kuckójában az állását féltő forgalmista a homlokához bök: amit fejben rögzítek, megírhatom. További feltétel: ne írjam ki a budai agglomerációs település nevét, ahol a „zuginfókat” adja. Először is: bár az ország első számú, tehát felszámolhatatlannak tűnő fővonalán vagyunk, azért a közérzete neki se jó. A ’78-ban épült állomást fel még nem újították, hacsak azt nem veszszük, hogy kerek tíz éve nagytakarítás történt itt. De erre sincs remény többé, mert az eredeti MÁV-ból két éve „kiszerelt” MÁV Ingatlankezelő Kft. nem alacsonyodhat le idáig.
– Leányvállalat az, kérem, úri leányvállalat… Valakiknek biztos jó biznisz a kiszerelősdi.
Nem bánná ezt a forgalmista, csak ne keresne harminc év munkaviszony után is rosszul.
Egy sztrájktörő mozdonyvezető jóvoltából fél nyolckor vonat fut be Tatabánya felől. Felszállok, hogy részt vegyek a várhatóan félórás dekkolásban. Valaki résnyire lehúzza az ablakot. Egy ötvenes, tömzsi menyecske ráripakodik a merénylőre:
– Melege van? Akkor menjen ki!
Annyiban igaza van, hogy a fülke nem épp túlfűtött. Pedig a MÁV a sztrájk előtti napon megígérte, hogy biztosítja a várakozások emberi körülményeit.
Megszólításomra egy Tatabányán felszállt, deresedő úr kényszeredetten előbújik a HVG-je mögül.
– Nem értek egyet a sztrájkkal. Biztos van oka, hogy miért kell a vonalakat megszüntetni.
– A szárnyvonalak megszüntetésével kétezer-hatvankét kilométert adnának fel száznegyvenkét település és több mint ezer vasúti dolgozó kárára… Nem sajnálja kicsit a félreeső térségekben élőket?
– Nekem más jellegű gondjaim vannak.
Új utas nyomul a vagonba. A harminc év körüli férfi Korondról települt át tizenegy éve.
– Szolidáris vagyok az akcióval – mondja a gépészmérnök. – Ez is lehet egy közösség megnyilvánulási formája. Kérdés viszont, hogy mit tudnak vele elérni és hogy a sztrájk vezetői mennyire hitelesek… Mert ha nem azok, és csak azért tárgyalnak a kormánnyal, hogy vakítsák a dolgozókat, akkor az én szememben bűnelkövetők.
A vonat nyolc óra öt perckor elindul, az alvó – nyilván távolról ingázó – utasok feje, ha lehet, még inkább félrebillen. A Déli pályaudvarra érve elsőnek lépek ki, hogy még feljussak a mozdonyba. A köpcös, tüskés bajszú, középkorú masiniszta azt a kérdést kapja, miért nem vett részt a munkabeszüntetésben.
– Mert ezt nem a mozdonyvezetők szervezték, hanem a vasútiak. Márpedig én a Borsikék szakszervezetére hallgatok. Egyébként is, minek kéthetente sztrájk? Miért nem igazodnak a mozdonyvezetőkhöz a vasúti szakszervezetek? De hát ezek egymás között is veszekednek…
Azért a szárnyvonalak letördelésének ő sem híve.
– Mint utas, én is kárvallott lennék, a Lábatlan–Almásfüzitő vonalat nap mint nap használom.
Két jegyvizsgáló őgyeleg a Déli peronján.
– Nem nyilatkozunk név nélkül sem – pillant sajtóigazolványomra az idősebbik.
– Félnek?
– Ő biztosan nem, mert egy hónapja van a nyugdíjig – veszi védelembe társát a fiatal. Öniróniával teszi hozzá: – Én még százhúsz évig akarok itt dolgozni…
Nem adom fel az öregnél:
– Mennyit keres így nyugdíj előtt?
– Az alapom száztizennyolcezer, arra jön a harminc százalék műszaki pótlék, de csak kilencvenkét-kilencvenötöt kapok kézhez, a többit elviszi állam bácsi.
– Lesz eredménye a sztrájknak?
Itt már a fiatal visszaveszi a szót:
– Amit ez a kormány eldönt,
azt végrehajtja az emberekkel szemben.
Beérkezett – két és fél órás késéssel és megdicsőült húgysárga ablakaival – a hajnali vonat Sárbogárdról. A tömegből egy középkorú érdi nő hajlandó megállni.
– Nem zavar a sztrájk, sőt támogatom minden szempontból. Annak ellenére, hogy Érd csomópont, próbálom megérteni a máshol élő embereket. A szárnyvonalakat nem megszüntetni, hanem fejleszteni kell, szemben az autópályákkal. Sarkozy is ezt csinálja Franciaországban.