Szinte már mindennapos, hogy a vasutat érintő rongálásról hallunk: folyamatosan lopják a kábeleket, megpróbálják felszedni a síneket, sőt a közelmúltban is többször helyeztek betontömböket a mozdonyok elé. Tavaly 79-szer raktak valamilyen, a közlekedést veszélyeztető idegen tárgyat a vágányokra, az idén csak szeptemberig 80-szor. Egy-egy ilyen ütközés többmilliós kárt okozhat a mozdonyokban. A MÁV tulajdonát a Vasútőr Kft. védi, de az ellenőrzésbe bevonják a rendőrséget és a polgárőrséget is. A vállalat kommunikációs osztályától azt a tájékoztatást kaptuk: a kábel- és sínlopások számának emelkedése miatt egyre gyakrabban kénytelenek közös akciókat szervezni. Egyre inkább megéri a fosztogatás: a színesfémek világpiaci ára ugyanis az elmúlt évtized során nagymértékben nőtt. A forintban kifejezett színesfémárak 2007-re 1991-hez viszonyítva alumínium esetében közel négyszeresére, vörösréz esetében 12,5-szeresére, ólom esetében közel 25-szörösére nőttek. A bronz ára általában meghaladja a vörösrézét.
*
A legveszélyeztetettebb területeken – például a Komárom-Esztergom megyei Felsőgalla környékén – élőerős őrzést vezettek be. A jelzőtáblákat és más berendezéseket eddig is sokszor eltulajdonították, újabban viszont a nem vagy ritkán használt pályaszakaszok sínjeit, sínleszorító csavarjait is rendszeresen megpróbálják ellopni. Az elmúlt négy évben csak ilyen pótlásokra 300 millió forintot költött a MÁV, míg másfél év alatt három-négy milliárd forint közvetett kár keletkezett. A réztartalmuk miatt régóta népszerű kábeleket főként a budapesti körvasúton, az elővárosi vonalakon, Tatabánya és Szárliget, illetve Szolnok környékén lopják a tolvajok. Azonban meglepően kevés olyan konkrét esetről számol be a vasúttársaság, hogy a márciustól szüneteltetett vonalakon okoztak kárt bűnözők.
Az Ormánság az ország egyik legszegényebb vidéke, ám a Sellye– Villány viszonylaton mindössze egy sínlopási kísérletről tud a MÁV a bezárás óta: a tolvajok már összedarabolták, de elszállítani nem tudták a síneket. Hangsúlyozzák: Pécsvárad és Bátaszék között nyolc éve szűnt meg a közlekedés, itt voltak fosztogatások, de ezek is még tavasz előtt történtek.
Takátsy Zoltán, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense viszont kérdésünkre fel tudott idézni egy augusztusi esetet, amikor Pécsváradnál több tonna lopott sínnel megrakott teherautót tartóztattak fel. A megelőzés érdekében a baranyai rendőrök együttműködnek a MÁV-val, illetve a színesfémfelvevő telepekkel, és fokozott ellenőrzéssel próbálják megakadályozni a károkozást. Télen általában kevésbé aktívak a tolvajok, hiszen a sáros, havas út megnehezíti a szállításokat, ráadásul jól látható nyomokat is hagynak maguk után. A felderítést nagyban nehezíti, hogy a MÁV is ritkábban tart vonalbejárást a bezárt szárnyvonalakon. A működő szakaszokon hetente kétszer-háromszor ellenőriztek, míg a pihenőpályákon kéthetente egy alkalommal megy végig a vonalbejáró. – Így a nyomozók azt is nehezen tudják megbecsülni, mikor történhetett a lopás – hangsúlyozta a főhadnagy.
Borsod megyében két szárnyvonalon is leállt a közlekedés márciustól, ezeken a vonalakon és másutt is nagyjából heti rendszerességgel fordulnak elő színesfémlopások. A miskolci rendőrkapitányság illetékes parancsnokától megtudtuk: a MÁV átalakulása miatt lényegében gazdátlan jó néhány objektum, vonalszakasz. A Vasútőr Kft.-nek nincs elég embere az őrzéshez, és a járőrök sincsenek elegen. A miskolci pályaudvaron felszereltek ugyan térfigyelő kamerát, de ez sem működik.
A MÁV tisztában van azzal, hogy a károk megtéríttetésére minimális az esély, de fájlalják, hogy a rendőrség általában lopásként és nem a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményként kezeli az ügyeket. Ez ugyanis súlyosabb büntetést tenne lehetővé. Hosszú távon is megnyugtató megoldást a vasúttársaság is a színesfém-felvásárlási jogszabályok szigorításában látna. A vállalat elismeri: bár minden tőlük telhetőt megtesznek az infrastruktúra védelméért, nincs elég forrásuk az állandó őrzésre, térfigyelésre, korszerű biztonságtechnikai berendezésekre.
Mivel az elhagyott pályákon folyamatos az amortizáció, szándékos károkozás nélkül is igen költséges lehet ezeket a vonalakat újra közlekedéshez megfelelő állapotba hozni néhány évi pihentetés után.
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
