Távolodunk a főváros népesebb részeitől, az út mentén fák, családi házak tűnnek fel. A Béke Gyermekotthon és Általános Iskola épületét keresem, az ismeretlen környéken az első lélek, aki szembejön, egy kínai nő, aki autójával elhajt mellettem, miközben a hátsó ülésen körülbelül egyéves kislánya bámészkodik kifelé. A keskeny út egy völgy felé vezeti lépteim, és csakhamar feltűnik egy négyfős gyermek társaság. Három fiú, egy lány ugrándozik, keményen kopogó lépteiket harsány kiáltások tarkítják. Ahogy közelítek feléjük, egyre élénkebbek és hangosabbak lesznek, így már nem lehet csak úgy elhaladni mellettük. Érezni lehet, hogy bármelyik pillanatban megszólíthatnak. Elszámolok tízig.
– Hova mész? Elkísérjünk? – rövid válaszom után, már két útitársam is akad. Ők ketten számtalan névre hallgatnak: Kovács Józsi, Szabó Attila, Nagy Géza, Oláh András – úgy dobálóznak a fejem felett a nevekkel egy huncut mosoly kíséretében, mintha labdáznának. Csak öt perc elteltével állapodunk meg egy-egy keresztnévben, ahogy szólíthatom őket, bár láthatóan ez a formalitás cseppet sem foglalkoztatja őket. Egyikük rámutat egy roskadozó viskóra, ami a gyermekotthon árnyékában még a múltból maradt meg – Itt lakom, és van egy kutyám is – mondja, és úgy tesz, mintha kulcsok után kutatna zsebében.
Elérünk a gyermekotthon ajtajáig, és hirtelen eltűnnek az épület falai között, halaszthatatlan dolgunk akadt – állítják.
A „Békében” – ahogy az itteniek hívják – a gyermekek 82 százaléka bűncselekményt követett el, közülük is hatvan százalék az, aki kábítószerrel érintett. Nincs olyan növendék, akinek a családja ép. A hatvanhat „békebeli” gyermek harmada túlkoros általános iskolás, húszan utógondozotti ellátásban részesülnek, vagyis már elmúltak tizennyolc évesek. Az intézmény a Szegletkő Gyermekotthonnal és a bócsai intézménnyel működik együtt. (Az utóbbi két speciális lakásotthonban kifejezetten drogos, bűncselekményt elkövetett fiatalok élnek.)
A keretek
Mosolygós arccal fordul Péter bá’ a folyton kérdezősködő növendék felé: Most van egy kis dolgom, de később majd megbeszéljük. A fiúcska megértőn fordul sarkon, de alig tudja magában tartani mondanivalóját, amikor eltűnik a folyóson.
Szabadka Péter gyermekvédelmi szakember és a Béke gyermekotthon igazgatója. A gyermekvédelmi törvény, amelynek leglényegesebb gondolata, hogy a gyermeket mindenekelőtt a családban neveljék, ennek az épületnek a falai között testet ölt.
– Azt is biztosítja a törvény, hogy szociális gondok miatt ne kerülhessen állami gondozásba a gyerek. A gyermekvédelmi alapellátás feladata ugyanis, hogy a gyermek, a család problémáit helyben orvosolja, és a gyermek családon belüli nevelését támogassa. A szakellátás feladata a családból különböző okok miatt kiemelt gyermek nevelése oly irányú fejlesztéssel, hogy a gyermek visszahelyezhető legyen a családba.
Az alapellátás (ide tartozik a bölcsőde, családi napközi, átmeneti otthonok, helyettes szülő, rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény és támogatások) a területén lévő intézményekkel, így az iskolákkal is köteles együttműködni.
Szabadka Péter többször kiemeli: egyértelmű, hogy az alapellátásoknak kell a nagyobb részt elfoglalniuk. A gyermekvédelmi alapnak, illetve a szakellátásnak szorosan kellene együttműködnie. – Azonban más a fenntartó, mások a pénzügyi források, és megkockáztatom, az érdekek sem egy irányba hatnak. Emiatt van a szétszakítottság érzése, mert a problémák sem hozzák rendszerszerűen össze a feleket. Inkább az adminisztratív kapcsolat a jellemző – sóhajt.
Az alap- és szakellátások aránya hazánkban jelenleg 40:60 százalék a szakellátások javára. Az önkormányzatok alapszolgáltatási kiadásainak 50,4 százalékát, szakosított ellátási kiadásainak 55,7 százalékát fedezte 2004-ben a szociális normatíva. Ennél frissebb adat nem áll rendelkezésre még az illetékes minisztériumnál sem.
A családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatásban részesülők száma két évvel ezelőtt 330 415 fő volt.
A veszélyeztetett gyerekeket számba véve a kormány kétszázezer személlyel számol. (A gyermekvédelmi törvény tízéves születésnapi rendezvényén felszólalt Herczog Mária szociológus, az ENSZ gyermekjogi bizottságának magyar tagja, felhívva a köz és a döntéshozók figyelmét: minden jogalkotási folyamatban végig kellene nézni, hogy a gyermekek jogai nem sérülnek-e.)
A Béke igazgatójának irodai ajtaján folytonos kopogás hallatszik, mindig keresi valaki. – Az iskolákban elméletileg kellene legyen gyermekvédelmi szakember. Törvényi előírás, hogy harmincezer lakosú településen fel kell állítani egy gyermekvédelmi szolgálatot, amelynek a segítésen túl az is feladata lenne, hogy a fiataloknak programokat szervezzen. Amikor azonban azt látjuk, hogy egy kétszázezres városban csak egy gyermekvédelmi szolgálat van, akkor el lehet képzelni, hogy a területi gyerekvédelem milyen hatékonyságú – hangsúlyozza a szakember. (Több mint harminc olyan kistérség van hazánkban, ahol hiányoznak az alapvető gyermekjóléti alapellátások. A helyi közösségek életében, az ott élő gyermekeket tekintve akár egy egész életre meghatározó, ha nincs óvoda, bölcsőde, nincsenek közösségi terek.)
Gyermekszerető társadalom
Szabadka Péter szerint a gyerekvédelemnek, a gyerekekkel való foglalkozásnak általában az a gondja, hogy ha a gyermek mögött lévő családi stabilitással baj van, akkor ők csak tüneti kezelést tudnak nyújtani, a mögöttes problémát nem tudják megoldani. Az igazgató úgy látja, hogy a gyermekvédelmi problémák megoldásához nem elég a gyermekvédelem maga. Gyermekszerető társadalom kell, ahol a felnőttek értékkövetők, és képesek a szeretetcselekvésekre.
Egy állami gondozott gyermek teljes „költsége” évente 3,5 millió forint körüli összeg. A gyermekvédelmi támogatásoktól a munkanélkülivé váló szülő segélyezésén és az iskolai hozzáférés ingyenességén át az élelmiszerek áráig számos tényező határozza meg egy gyermek családon belüli nevelkedését is. (Martha Kesthely, aki nemrégiben a svéd intézeti kezelésben lévő gyermekekről tartott előadást, a családból való kiemelést csak rövid távú és részleges megoldásnak tartja. Az intézeti nevelés véleménye szerint azon túl, hogy rendkívül költséges, elzárja a gyermeket a normális, természetes szociális élettől, ami később szegregációs problémákhoz vezethet.)
Értékkövetők
Szabadka Péter egy pillanatra megszakítja beszélgetésünket, mert egy ifjú növendéknek szüksége van rá. Valamiféle papírt kell aláírnia. Megsimogatja a fiú fejét, és útjára bocsátja, mert valamit még mindenképpen el szeretne nekem mondani, mielőtt én is tovább indulok.
– Ami fontos: a gyermek azt lássa az őt körülvevő felnőtteknél, hogy szeretettel vannak egymás iránt. Ebbe a szeretetbe természetszerűleg tartozik bele ő. Akkor ugyanis azt látja, hogy nem tud közöttünk lavírozni, tehát stabilitást nyújtunk számára. És ez kezdi majd vezetni. És addig kell „kihúznom” a gyerekkel, amíg el nem ér a pubertáskorba, amikor még ugyan lesz egy nagyon nehéz periódus, de ha megmarad körülötte a stabilitás, akkor 180 fokot lehet rajta fordítani – fogalmaz az igazgató.
– Itt igyekszünk feléjük új szerepeket, státusokat adni, elvisszük őket hegyet mászni, kirándulni, lovagolni. Ha valamiben sikeres egy gyerek, akkor azt erősíteni kell benne. A nevelésben a munkának van a legnagyobb szerepe. Tízéves kortól bele kell hullania a verítéknek a tányérba. Mindent a felnőttel való együttes cselekvésben, támogatásban kell végezni. Így alakul ki a partnerség – tette hozzá.
Elégedetten, de még így is szavát félbeszakítva fejezi be a mondatot. Van mit mesélni egy gyermekotthonban, ahol a növendékek mindegyikének regényre való élettörténete van.
A Békéből félútig elkísér az egyik növendék és nevelője. Az autóban komolyzene csendül fel, ahogy becsukom magam mögött az autó ajtaját, a növendék kamaszosan felhördül: Fúú, milyen zene!
– Jó ez, hallgasd csak egy picit – jön a kedves válasz, és növendék valóban figyelni kezd.
origo.hu
Voks 2025: így manipulálnák a véleménynyilvánító szavazás eredményét a Tisza Párt aktivistái
