Az üzleti átalakítás szomorú lépései

Dr. Mikola Bálint
2007. 12. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A társadalombiztosításnak Európában társadalmi, szociális és morális tradíciói vannak. A munkát végző, jövedelemmel rendelkező egyénektől elvonja a jövedelem egy részét, a képződő alapokból ellátást nyújt az ugyanebbe a körbe tartozó személyeknek. Ezt hívjuk szolidaritási elvnek.
Bár a gyökerek még korábbiak (XV. század), de a XIX. század végén a nagyipar kialakulásával már nélkülözhetetlenné vált a reprodukciós zavarok elhárításának hatékony módszere, egy széles alapot nyújtó védelmi rendszer, másrészt a gazdasági fejlődés biztosította a forrásteremtés lehetőségét. Már ebben az időszakban az állam törvény útján kötelező befizetéseket írt elő a munkavállaló és a munkáltató számára, részben hozzájárult a kiadásokhoz, önálló intézményeket hozott létre szociális ellátások céljából, egyes feladatokat meglévő intézményekhez telepített.
A társadalombiztosítás, a szociális gondoskodás feladatai a megélhetési zavarok különböző helyzeteiből adódóan igen sokfélék.
Megoldást kell teremtenie a bármely okból keresőképtelenek ellátására, legyen ez betegség, munkanélküliség, öregség, rokkantság, tanulás, gyermeknevelés stb. A gyökerek tehát évszázadosak, sok-sok generáción átívelő tapasztalattal rendelkeznek. Nyilvánvalóan vannak olyan elemek, amelyeken túlnőtt az idő. Típusosan ilyen például a magasabb jövedelműek igénye a magasabb szintű ellátásra, ami kiegészítő biztosítások keretein belül most is megfelelően érvényesíthető. Ugyancsak előtérbe került az egészségük megőrzésére, hatékony gyógyulásukra nem kellő figyelmet fordítók, önkárosító életmódot folytatók közösségi forrásból való ellátásának korlátozása, ami ugyancsak racionálisan és korrekt módon kezelhető. A szolidaritás elvű társadalombiztosítás olyan politikai struktúrákon átívelő kapaszkodó, amely valóban a keresztény Európa egyik örökségének tekinthető. Elemeinek korszerűsítése, finomítása, a hozzájárulások mértékének átstrukturálása nagy figyelmet, de mindenekelőtt telje körű társadalmi konszenzust igényel.
Önjáró gazdasági folyamatok
Sajnálatos, hogy a változtatás irányának egyetlen markáns eleme közös, s az a tőke szerepvállalásának határozott igénye a nagy társadalmi újraelosztási rendszerekben. A társadalom tagjai általában erőn felül is mindent megtesznek egészségi állapotuk helyreállításáért, hiszen akkor munkaképesek, úgy tudnak kiteljesedett életet élni, segíteni szüleik méltó öregségét, és felnevelni utódjaikat. Ez részben tudatos, részben genetikai és biológiai reprodukciós megfontolás. Az egészségügyi ellátórendszer, az azt kiszolgáló iparágak és a szolgáltatásokat javarészt szervező és finanszírozó társadalombiztosítás óriási nagyüzem.
A gazdaság egyéb területeiről ismerjük a nagytőke szerepvállalását a folyamatok vezénylésében. Tudjuk, hogy a gazdasági folyamatok alapvetően önjárók. Átvilágítás, szerkezetátalakítás, optimalizálás, racionalizálás. Itt két ágra szakad a folyamat, disztribúció és felszámolás, ami akkor következik be, ha máshol gazdaságosabban tudjuk azt a terméket „előállítani”, fúzió és felvásárlás, ha a gazdasági tevékenységből tartós profitot akarunk. Mind az egészségügyi ellátórendszer átalakítása során, mind az egészségbiztosítás átszervezése kapcsán mindkét elem tetten érhető. A szerkezetátalakítás esetében már mindez látható is. Az egészségbiztosítás üzleti átalakítása szomorú lépései még csak sejthetők, a közelmúlt vitában átsejlő motivációk azonban nagy biztonságot adnak a várható lépésekhez.
Tőke kontra erkölcsösség
Létrehozzuk a 22 regionális biztosítót. Bevesszük a versenyszféra tőkéjét 49 százalékban, de döntési, meghatározó pozíciójú menedzsmentjogokkal. Az ellátási szinteket majd később kalkuláljuk (de csak azért, mert már megszoktuk, hogy fordítva gondolkodunk). Ha a szervezet működik, átvilágítjuk, racionalizáljuk, koncentráljuk (adminisztratív, logisztikai, feladatorientáció stb. motivációkkal), átalakítjuk öt szervezetté. Ha „beállt” (idézet a törvénytervezetből) a feladatellátás és letelt a profit- visszatartási idő, kivisszük az eredményt, kicsit hagyjuk agonizálni a struktúrát. Meghirdetjük eladásra és egy multinacionális befektetőnek eladjuk.
Mindeközben a türelmes befektetői nagytőke (aki közben megszerezte a háttéripart is) megismerte a teljes magyar beteganyagot, a teljes ellátórendszert. Övé a beteg, az eszköz és a befizetett járulék. Mindezt tálcán, törvények által biztosítva adtuk át neki. Nem marad sem nemzeti kockázatközösség, sem szolidaritás, sem intézményrendszer, sem a befizetett járulék. Ha nem így működik a tőke, akkor nem jól működik, mondják a neves közgazdászok („csak az »erkölcsös« tőke nem termel profitot” – Friedman). Ez a szerepe a gazdaságban.
Pontosan ezért nem szabad beengedni az egészségügyi ellátásba.
Ebben a társadalmi környezetben alakítjuk át gyökeresen az oktatás és az egészségügyi ellátás struktúráját, szorítjuk ki a rászorulót az ellátórendszerből és helyezzük versenyszférába a társadalombiztosítást. Hogyan is?
Racionalizáljuk a gyógyszerpiacot. Már az év elején meghirdetünk egy rapid gyógyszertámogatás-átcsoportosítást (aminek semmi köze a klasszikus és megfontolt támogatáspolitikai intézkedésekhez), ennek következtében jelentősen megnőnek a betegterhek. Bevezetjük a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. Megkezdjük a gyógyszeriparral az árleszorító tárgyalásokat, amelynek eredményeképpen valóban csökkennek a gyógyszerárak, de a támogatásátcsoportosítással együtt ezt még mindig térítésidíj-növekedésként éli meg a társadalom, miközben a kormányzat sikerekről számol be. Janus-arcú statisztikák mutatják be a gyógyszerárcsökkenés irányában tett erőfeszítéseket, miközben a betegterhek növekednek, s ez a jelenség távol tartja a rászorulót a megszokott gyógyszerétől. De jön a következő csavar, betereljük őt a generikus program csatornájába azzal, ha sok a kiadásod, vegyél olcsóbbat. De hogy ne legyen annyira szabad még ez a döntés sem, az orvost kötelezzük a generikus rendelésre, a gyógyszerészt ennek kötelező kiadására. Jóllehet a gyáripart nem tudtuk minderre felkészíteni, ezért a preferált készítmények már befutás előtt kifutnak a készletekből, s mire a beteg végre megszokta a piros szögletes dobozt, már csak zöld és hosszúkás van. Esetleg csak barna és kerek, sőt már nem is olcsóbb. Ha ez még nem lenne elegendő az elbizonytalanításhoz, kinyitjuk a gyógyszertárak kapuját, „hozzáférhetőbbé” téve néhány gyógyszert a civil laikus kereskedelmi forgalomban. És hogy az „esélyegyenlőség” még teljesebb legyen, a gyógyszertár-létesítés is zöld utat kap, legyen csak verseny. S hogy a hivatás szakszerűsége és biztonsága se legyen önkorlátozottan kötelező, végtelenségig kilágyítjuk a szakmai köztestületeket. Ma már (törvénytervezetben is) tetten érhető az a határozott szándék, amely, egészségügyi szolgáltatói szerepétől megfosztva, a kereskedelem felé tolja a közvetlen lakossági gyógyszerellátást. Az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvénytervezetben így lehet egészségügyi szolgáltatás a betegszállítás, de a gyógyszerellátás mindössze csak kereskedelem. Az ügyvédi és közjegyzői területen fontosnak tartjuk és megőrizzük a hivatásrendi kötelező normatívarendszert, a gyógyításban – ahol emberekkel, nem ügyekkel foglalkoznak – nem ilyen fontos. A gyógyítás érdekében az alapellátásban harmonikusan és hatékonyan kialakított orvos-gyógyszerész team munkát megbontjuk, az egyik gyógyító tevékenységét behatároljuk, a másikból kereskedelmet csinálunk. Tudatosan és szervezetten kihajítjuk a szürkeállományt.
Fordítva ülve a lovon
Mindezeknek folyományaként a fekvő- és járóbeteg-szakellátáshoz már egyre nehezebben hozzájutó beteget kicsit még eltávolítjuk az alapellátástól is, kiüresedik a háziorvosi szolgálat. Nem baj, hadd menjen, akinek nincs kitartása, majd jön helyette más (van ötletünk, hogy honnan). A hozzáférhető, kiegyensúlyozott és biztonságos gyógyszerellátás gazdasági működésének forrásait olyan mértékben beszűkítjük, hogy több mint kétszeresére növekedett működési költségek mellett 12 százalékos, jogszabály által előidézett eredményelvonást kényszerítünk a – ma már kizárólag vállalkozásban működtetett – gyógyszerellátó ágazatra. Mindezt váratlanul, nem tervezhető módon, gazdasági év közepén, folyamatosan, egyik hónapról a másikra.
Most már tudjuk, hogy nem csak, hogy fordítva ülünk a lovon, de a ló is rossz irányba megy. Így viszont legalább látjuk, hogy mit hagyunk magunk mögött, hátha tanulunk belőle.

A szerző gyógyszerész, szakközgazdász

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.