Csődbe juttatják az agrárcégeket, padlóra küldik a kistermelőket azok a minden hájjal megkent felvásárlók, akik az utóbbi időben Somogyot is járják. Általában egyszerű módszerrel dolgoznak: az átvett termék, gabona vagy kukorica árát az első és második alkalommal kifizetik, ám miután a harmadik és a negyedik részt elviszik, már csak ígérnek, de a legtöbb esetben eltűnnek – jelentette ki Mészáros József, az agrárkamara Somogy megyei titkára. A Magosz megyei elnöke, Szabó Tamás is hasonlóképpen látja az agrárcégek és a kistermelők kiszolgáltatottságát. – Veszedelmes alakok járják az országot, és sorra csapják be a kisebb-nagyobb mezőgazdasági agrárcégeket – figyelmeztet a megyei Magosz-elnök. Hiába űzik, hajtják a csalókat a rászedett gazdák, azok legtöbbször utolérhetetlenek. S ha netán valamelyiküket elkapják, legfeljebb a tartozás töredékét szedhetik ki belőlük. Bíróságra nem érdemes menni, de az igazságszolgáltatás sem éri utol őket – mondogatják a csalássorozatba már-már beletörődött gazdák.
Hasonló tapasztalatokról számolnak be a somogyi haltermelők. – A kereskedő megveszi a többtonnányi pontyot és keszeget, és viszi a fővárosi piacokra. Ott eladja a karácsonyi halászlének valót, de fizetni elfelejt. Jobb esetben a következő év őszén jelentkezik az adóssággal. De gyakori, hogy kétszer ugyanahhoz a halastóhoz nem megy ugyanaz a kereskedő. Nincs már becsülete az írott szónak se – mondta lapunknak egy Balaton közeli község halastó-tulajdonosa.
Csaló felvásárlók járják az országot
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!