Egyetért a SZEF, de nem sztrájkol

Bákonyi Ádám
2007. 12. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mintegy 750 ezer fős közszférát képviselő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) is úgy döntött, nem vesz részt az egészségbiztosítási „reform” ellen a Liga Szakszervezetek által meghirdetett december 15-i demonstráción, illetve a két nappal később kezdődő általános sztrájkban. Bár maga is kifogásolja, hogy a kormány nem folytatott szakmai, társadalmi vitát a tervezetről, illetve hogy a kritikákat semmibe veszi, a konföderáció mégis a konfliktus tárgyalásos rendezésében bízik. A SZEF tagszervezetei ugyanakkor önállóan dönthetnek a Liga felhívásához való csatlakozásról.
Ismert, a Liga december 17-től – az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényjavaslat zárószavazásának napjától – általános, határozatlan idejű sztrájkot hirdetett, ha addig a kormány nem vonja vissza elképzelését. Mivel a konföderáció szerint az egészségügy privatizációja olyan súlyos csapás a magyar társadalomra, amit minden törvényes eszközzel meg kell akadályozni, a Liga egyúttal kérte a társszakszervezeteket, hogy csatlakozzanak a nyomásgyakorláshoz. A Medgyessy Péterrel és Gyurcsány Ferenccel a választások előtt együttműködési megállapodást kötő Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége is a távolmaradásról döntött kedden. A konföderáció abban bízik, a napokban meggyőzheti az országgyűlési képviselőket arról, hogy ne szavazzák meg az egészségbiztosítási törvényt.
Az Autonómok sem támogatják a Liga akciósorozatát, noha katasztrófával fenyegetőnek tartják a kormány tervét. Borsik János elnök szerint ezután is akcióznak, „de nem kiabálják bele a világba követelésüket, hanem egyeztetés, tárgyalás után a közös egyezséget jelentik be”. Akárcsak a társadalmi szolidaritás napján, a Munkástanácsok viszont ismét a Liga mellé állt. – A cél, hogy a kormány gyalázatos terve ne sikerülhessen, azaz ne privatizálhassa az egészségügyet. Ezért nemhogy egy alkotmányos alapon álló párttal, hanem magával az ördöggel is öszszefog az ember – indokolt Palkovics Imre elnök.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.