Testi-lelki feltöltődés a Pilis alatt

A Boldogasszony-kápolnát a Pilisszántó fölötti hegyen a korán kelő kirándulóknak ajánljuk. Ha napkelte idején érkezünk – téli időben teljesíthető feladat –, a felkelő nap aranyba borítja a Mária-szobrot. Úgy tájolták a kápolnát, hogy ha nem is az apokalipszis látomása, de az egészséges vallási élmény biztosan megvalósulhasson.
Őrfi József építész a barátaival és lelkes helybéliekkel építette azon a környéken, ahol az újabb kutatások szerint Boldog Özséb, az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok alapítója megkezdte a remeteéletet. A szeplőtelen fogantatás ünnepén érkezünk, így nemcsak a kápolnát, hanem a híveket is megismerjük, köztük az építkezés ötletgazdáját: Szőnyi Józsefet, a volt polgármestert, aki a falu barokk templomába invitál minket, hogy megnézzük a kőlapra vésett töviskeresztet, a különös, helyben talált szimbolikus ábrázolást, amely üveglap alatt, egy feltáratlan barlangjáratban látható. A szimbólum a kápolna tetőablakára és a harangtornyokra is felkerült – bár archaikus jelentését még nem ismerik.
Miután spirituálisan feltöltődtünk, jöhet a kiránduló ember pihenőhelye: a kocsma. Információgyűjtésbe kezdünk: hol is ebédelhetnénk? Helyben csak egy hamburgeres van, de Piliscsaba és Vörösvár közt vár ránk a gyermekkori kirándulásokból ismerős Kopár csárda. A nosztalgiával mindig vigyázni kell, mert az emlékek szépítenek. Őszinte döbbenettel szembesülünk a tömény ételszaggal: szinte rá lehet könyökölni. Szétcsapatnánk jó szíverősítővel, de csalatkoznunk kell: valódi pálinka nincs. Hiányoljuk a helyi ízeket is, hacsak nem soroljuk ide a „Pilisi tekercset”, ami leírása alapján lehetne akár taktaharkányi is. Csöndes beletörődéssel választunk, ám jönnek a kellemes meglepetések. Első döntésünket megvétózza a pincér. Kérdésünkre: Miért, nincs? – Van, de nem ajánlom – feleli. Rögtön a szívünkbe lopja magát, és közösen állítjuk össze a menüt. A halászlé – általunk kissé nehezményezett – tálalási módja, minibogrács egy akasztófaszerű építményen, nem hagyhatta bennünk a kérdést: még sosem borult ki? Az igen válasszal egyidejűleg már borult is az ásványvíz. Ha a test kívánalmai szenvedtek is némi csorbát, de a lélek maradéktalanul elégedett.