Miközben az amerikai gazdasági bizalmi index többéves mélypontra zuhant, a tőzsdék erőteljesen ingadoznak, s a dollár tartós gyengesége miatt mind több olajország az eddigi dollárkötöttség helyett valutakosárra térne át, egyre több szakértő jósolja az augusztusban kirobbant jelzálogpiaci hitelválság második hullámát.
A Goldman Sachs befektetési bank előrejelzései szerint 40-45 százalék annak a valószínűsége, hogy az amerikai gazdaság receszszióba süllyed, amit elsősorban a lakáspiaci válsággal magyaráznak. A megfelelő fedezet nélkül felvett ingatlanhitelek szerződéskötés utáni egy-két éves türelmi ideje után ugyanis egyre több adós képtelen fizetni a részleteket, így a bedőlések száma drámaian növekszik. A Goldman ennek következtében jövőre 15 százalékos ingatlanár-csökkenést prognosztizál, de a szektor válsága az egész fogyasztásra, sőt a munkanélküliségi ráta emelkedésére is kihathat. Az Economist brit hetilap legfrissebb számában nyilatkozó amerikai szakértők szerint egyre növekszik azoknak a száma, akik lakóingatlanjaik után nem tudnak törleszteni, házukat csak veszteséggel értékesíthetik, így adósságuk jó része fenn is marad. Még a jelzálogpiacra szakosodott, államilag támogatott intézetek is komoly – három-négy milliárd dollárnyi – veszteségeket kénytelenek elkönyvelni – figyelmeztet az Economist, amely kiemeli: a csúszó ingatlanárak miatt november harmadik hetében az európai jelzálog-hitelezési konstrukciók egy részét is fel kellett egy időre függeszteni. Elemzők szerint a fizetésképtelenségek ütemére egyenes arányban további 108 milliárd dolláros értékvesztés várható a másodlagos jelzálogpiacon. Becslések szerint az év végéig 1,35 millió amerikai ingatlannál kerülhet sor végrehajtásra, míg jövőre ez a szám tovább növekedik.
A svájci nemzeti bank alelnöke szerint a pénzpiacok válsága augusztus óta számottevően mélyült, s a helyzetet komolynak értékeli, a válságot ugyanis tovább gerjeszti a magas olajár és a gyenge dollár is. Az egyik legjelentősebb dollártartalékokkal rendelkező öböl menti olajországok már jelezték: fel kívánnak hagyni saját valutájuk dollárhoz kötöttségével, mert a gyenge zöldhasú gerjesztette pénzromlás begyűrűzött saját térségükbe is. Így olyan valutakosárhoz kötnék a helyi fizetőeszközöket, amelyben a dollárnak egyre kisebb szerepet szánnának. Mivel az olajat egyelőre csak dollárért jegyzik a tőzsdéken, egy ilyen döntés hatására tovább gyengülhet a zöldhasú.
Gál Kinga: Von der Leyen agóniája ma bizonyítottan elkezdődött
