Csak kereszt

A régi, kissé blaszfemikus és inkább az emberi gondolkodást, semmint az isteni „logikát” bemutató vicc szerint Jézus és Szent Péter egy alkalommal a Genezáret-tó vizén járt, amikor a parton megjelent Szent András, és elindult feléjük. Nagy lendülettel igyekezett a Mesterhez, de hiába: míg Jézus és Péter nyugodtan lépegetett a víz felszínén, addig András elmerült a habok között. Péter, látva testvére szorult helyzetét, Jézushoz fordult: „Uram, nem mutatjuk meg neki, hol ástuk le a cölöpöket?” Sokszor így gondolkodunk mi, emberek, ha nem értünk, nem akarunk megérteni valamit.
A csodákat ugyanis, legyenek hétköznapiak vagy rendkívüli jelentőségűek, nehezen hisszük-fogadjuk el, igyekszünk megmagyarázni, levezetni, vagyis éppen csoda mivoltában megkérdőjelezni a szokatlant, a természet törvényei alapján nem megfejthető jelenséget. Mindez azért különös, mert miközben kétségbe vonjuk a csodákat, valósággal szomjazzuk is őket, állandóan bizonyosságot, jelet szeretnénk, hogy megerősödjön ingatag hitünk.
Az ezoterikus technikatörténet legendás alakjától, a fizikus feltalálótól, Nikola Teslától (1856–1943) származik állítólag az a gondolat, amely szerint a frigyláda nem más, mint hatalmas kondenzátor, amely az illetéktelenül közelítőket halálosan megrázta. E képtelen feltételezést később sokan fejlesztették tovább, némely merész fantáziájú „kutató” szerint egyenesen ufóktól származott e nagyszerű technikai berendezés, mások úgy vélik, nem is kondenzátor volt a szövetség ládája, hanem különlegesen kis méretű atomreaktor, amely radioaktív sugárzással végzett az illetéktelenekkel, de az is elképzelhető, hogy valami más, egyelőre ismeretlen, csodálatos energiaforrás működtette a készüléket. Az efféle titkokat meglesni szándékozó okfejtések közös jellemzője, hogy kiagyalóik figyelmen kívül hagyják a kinyilatkoztatás értelmét, sőt a Biblia szellemével homlokegyenest ellentétes nézeteket fogalmaznak meg. Hiszen a könnyen megérthető és elfogadható mögöttes tartalom mindig az, hogy nincs szükség semmiféle teremtőre, a csodák egyszerű fizikai jelenségek, esetleg trükkök vagy bűvészmutatványok. Isten nem is kötött szövetséget – hiszen nem is létezik –, csak valamiféle technikai bravúr vagy ezoterikus bűvészkedés az egész frigyládatörténet, amely voltaképpen a hívők megtévesztésére készült.
Persze nincs új a nap alatt. Már a Máté-evangéliumban is olvashatunk ilyen drasztikus „értelmezési” – valójában hamisítási – kísérletről, amikor a főpapok a vénekkel egyetemben azért adtak pénzt a Jézus sírját őrző fegyvereseknek, hogy elhíreszteljék: amíg a katonák a parancsot megszegve aludtak, a tanítványok ellopták a holttestet. A későbbiekben egész sereg magyarázat született a feltámadásra is, amelyeknek közös lényegük általában az, hogy Jézus nem is halt meg a kereszten, csupán tetszhalott volt, esetleg valamilyen titkos jógatechnikát alkalmazva élte túl a kivégzését. Tehát ha nem halt meg, akkor fel sem támadt. És emellett természetesen minden bibliai csodának megvan a maga hasonszőrű magyarázata a Vörös-tengeren való átkeléstől a csodálatos kenyérszaporításig. Szinte már ott tartunk, hogy örülni lehet, ha az amatőr és hivatásos bibliakutatók „csak” a természet rendjének felfüggesztését vonják kétségbe, s nem vádolják meg tüstént ugyanazon lendülettel a kereszténységet valami titkos, gnosztikus tudás elhallgatásával vagy szándékos meghamisításával.
Talán kevésbé veszélyesek, mégis rendkívül kártékonyak az ehhez hasonló ezoterikus magyarázatok magyar adaptációi. Mert ilyen is van, nem csak a plázák és gyorsétkezdék jutnak el hozzánk, nem csak Drosnin keservesen lapos agyszüleményét, A Biblia kódját fordítják le gyorsan magyarra. Mára már egész népes társaság tevékenykedik, hogy a bibliai csodák magyarázatait kutatókhoz hasonlóan megkeressék a magyar csodákat is, és hogy teljes legyen a kép, ezekre rögvest magyarázatokat is találjanak. Egy ideig úgy gondoltam, hogy a nemzeti ezoterizmus e friss, ám nem előzmények nélküli kezdeményezései jól illeszkednek a legalább félezer éves, reformáció kori prédikátorok által felerősített hasonlatrendszerbe, amely a nehézségeket – a török hódoltságot, az ország vallási és társadalmi megosztottságát – a magyar nemzetnek a zsidókhoz való hasonlatosságában keresi, a csapásokat a nemzeti bűnökért járó jogos isteni büntetésként értelmezi, akár az ószövetségi próféták. Katolikusok a protestánsokat vádolták eretnekséggel, protestánsok a katolikusokat bálványimádással, és a súlyos elmarasztalások rendszerint a bibliai hasonlatrendszerben váltak érthetővé. Csakhogy amíg ezek a magyarázatok etikai jellegűek, a bűn, bűnhődés, bűnbánat, szabadulás fogalomköréről akarnak elmondani valamit, addig a nemzeti ezotéria mai bajnokai nem vacakolnak ilyen hiábavalóságokkal, és nem is bibliai adaptációkkal örvendeztetik meg híveiket, hanem épp ellenkezőleg, a hibátlan, bűn nélkül való őseredeti magyarság hatalmának meggyengítését vizsgálják csodás-mágikus jelenségek értelmezésével.
Bizonyára igaza van Jelenits Istvánnak, aki egy sok évvel ezelőtt megjelent cikksorozatában a nagy nemzeti frusztráció termékének, kompenzációjának nevezte a hazai ezotéria egyik abszurd hajtását, amely egyenesen Jézus Krisztus magyar származását hirdeti. Nem tudom, hányan hisznek e képtelenségben vagy a magyar anyaföldből előtörő őserőkben és energiákban, amelyeket szerencsés beavatottak magukba képesek fogadni egy dobogókői kirándulás alkalmával, az esztergomi bazilika kupolája alatt ácsorogva vagy a nevezetes Attila-domb tetején sütkérezve, de talán nem is ez az érdekes, hanem az eredmény, a – feltételezem – szándékolatlan, mégis súlyos következményekkel járó rombolás.
Hogy nem valami jámbor agyszüleményről, ártalmatlan hobbiról van szó, az leginkább a nemzeti ezotéria érdeklődésének homlokterében álló Szent Korona körüli vélekedéshalmazban és ezek következményében látható. Mivel csaknem az egész ország számára kiemelt jelentőségű nemzeti ereklyéről van szó, érthető, hogy itt tetőznek leginkább az indulatok. Valószínűleg sokat hivatkozott fontos állomása lesz a nem mainstream koronakutatásnak Németh Zsolt fizikus közelmúltban megjelent könyve, A magyar Szent Korona. A könyv mindenekelőtt pontos leírását adja a Szent Koronának, korrekt módon felvázolja ábrázolásának és kutatásának történetét, behatóan foglalkozik a Pantokrátor-képpel, a kereszttel, a változtatásokkal, a szimbólumokkal. A munka helyenként érezhetően indulatos, máskor tényszerűen foglalkozik az „akadémikus” Szent Korona-kutatással, amellyel szembeállítja a funkcionálisnak nevezett koronakutatást. Rengeteg érdekes észrevétel, a szakirodalom alapos ismerete jellemzi Németh Zsolt írását, amelyet azonban időről időre átszőnek kisebb-nagyobb nyelvi és helyesírási pontatlanságok, hibák – ezek kiszűrése persze egy korrektor feladata lett volna, akinek alkalmazására a jelek szerint még egy ilyen szép kiállítású, reprezentatív kötetnél sincs pénz. Sok jót lehet tehát elmondani Németh Zsolt könyvéről, összességében mégis a legkártékonyabb munkák egyike, amelyekkel valaha találkoztam.
A 124 oldalas munka minden kétséget kizáróan legmerészebb része – amelyet azonban a szerző a könyv összefoglalásában nem tekint a legfontosabb érdemének – a Szent Korona „működésével” foglalkozik. A Szent Korona ugyanis állítása szerint „beavató korona”, amely szürke hétköznapokon alapjáraton működik, viszont koronázáskor működésbe lép, és hosszú távon befolyásolja mind a királyt, mind a nemzetet. Hogy hogyan? Bizonyos elemi részecskék révén megvalósuló energiaáramlással. Ez az ötlet egyébként Pap Gábortól származik, az ő teóriáját igyekezett részletezni Németh Zsolt.
Számomra különös, hogy a fizikus nem kezdett kételkedni, amikor a művészettörténész a világmindenség pozitív energiájának levonzásáról írt. Lehet, hogy figyelmetlenül olvastam Németh Zsolt könyvét, és átsiklottam egy fontos definíció fölött, de nem emlékszem rá, hogy találkoztam volna a „pozitív energia” meghatározásával. Pedig nagyon érdekelne, mi az. Én még úgy tanultam, hogy az energia munkavégző képesség, és amikor néhány fizikakönyvben igyekeztem a világmindenségben kóborló pozitív energia nyomára bukkanni, nem találtam semmi érdemlegeset.
Mindenesetre e pozitív energia a korona antennáján, a kereszten át jut a készülékbe, ahol meglehetősen bonyolult utat bejárva hat az uralkodó agyára. Persze csak akkor, ha bizonyos szabályszerűségeket betartanak a koronázás során, és nem rontják el a készüléket holmi képcserékkel. Érdekes, hogy a szerző szerint az utolsó szabályos koronázásban II. Lajos királyunk részesült, ő kapta meg a világmindenség pozitív energiáinak teljességét. Rossz rágondolni, mi lett volna a magyar történelem e tragikus alakjának sorsa, ha még pozitív energiákat sem kap a Szent Korona vevőkészülékén keresztül!
Egyszóval az érvelés helyenként ellentmondásos, másutt érthetetlen, olykor a blaszfémia határát súrolja. De nincs ebben semmi különös, hiszen a szerző kísérlete – akárcsak Pap Gáboré – voltaképpen két különböző módon szimbolikus nyelv, a fizika és az ezotéria (elvétve a teológia és a jog) sajátos logikájú ötvözése.
És hogy miért tartom mindezt végtelenül kártékonynak? Mert a Szent Korona valóban legbecsesebb nemzeti ereklyénk, és valóban „működik”, csak éppen nem úgy, mint egy rádió vagy egy hamburgersütő. E „működést” inkább a bűnbánat vagy a hazaszeretet megvalósulásához tudnám hasonlítani. Vagyis nem kóbor energiaáramlások révén tevékeny, hanem a Szent Korona népein keresztül, azok segítségével, akiknek a szívében megvalósul. Már amennyiben megvalósul, mostanában nem igazán. És két módon lehet e „működést” akadályozni vagy a hatást lerombolni: ha lemicisapkázzuk, ütődött tökfödőként emlegetjük, múzeumba dugjuk a Szent Koronát – tehát elhitetjük, hogy avítt, korszerűtlen; ostoba, sötét korok emléke; vagy ha azt sulykoljuk, hogy valami titokzatos pozitív világenergia üzemelteti e csodálatos készüléket, amely majd magától megteremti a nemzeti egységet és általában a földi paradicsomot, végül talán még a gúnyolódókat is agyoncsapja azzal a fene nagy világenergiával.
Hát nem. Nincsenek levonzandó pozitív világenergiák, viszont van Jóisten, aki szabadnak teremtette a királyt és a népet is, ezért nem fogja az egyébként nem létező „koronázási elektrosokk” determinálni a történelmet. A csoda csak a szívekben valósulhat meg. A Szent Korona keresztje pedig nem antenna, hanem kereszt, „csak” kereszt. Nem a világenergiákat gyűjti egybe, hanem a megváltásra emlékeztet.
(Németh Zsolt: A magyar Szent Korona. B. K. L. Kiadó, Szombathely, 2007. Ára: 4600 forint)