Dadaprogram

A rendőrök szerint gyakran brutálisabban bánnak áldozataikkal a gyermek bűnelkövetők, mint az idősebb tettesek, s hiába javulnak a statisztikák, a hatóság sok esetben tehetetlen. A Blaha Lujza tér rémeként emlegetett kisfiú ügye napokig volt vezető hír, pedig esete korántsem egyedi.

Az iskolákban tíz bejelentésből kilencet a tanárok, nem pedig a diáktársak vagy szüleik tesznek meg.

Újból pofonok csattantak a héten a főváros nyolcadik kerületében a nyílt utcán, ezúttal egy apa vett revánsot a fiát ért sérelemért. Utóbbi még előző nap verekedett össze az iskolában társával, s mivel alulmaradt, az eset bosszúért kiáltott. Édesapja másnap az iskola közelében várta meg a tizenkét éves „ellenfelet”, akit úgy megvert, hogy agyrázkódással és más sérülésekkel került kórházba. A történet nem egyedülálló, a járőröket rendszeresen riasztják olyan esetekhez, amelyeknél szülők, olykor egész családok esnek egymásnak, mivel az erőszakon kívül más utat nem ismernek a vitás kérdések rendezésére. A rendőrség pontosan tudja, mely utcákban mely családokkal van a legtöbb zűr, a problémák valódi okát azonban egymaguk nem tudják megszüntetni, a bajok hátterében meghúzódó – mondjuk így – kulturális különbségeket pedig nem nevezhetik a nevükön.
A sokáig Budapest „Harlemének” nevezett nyolcadik kerület rendőrkapitányságának vizsgálati osztályvezetője, Szilágyi Gábor azt mondja, az utóbbi években nagyjából kordában tudták tartani a bűnözést, de a szegénység, a munkanélküliség, az iskolázatlanság és a többi, a bűnelkövetők környezetére általánosságban jellemző nehézség továbbra is fennáll. Többek között a Lujza, a Magdolna, a Tömő vagy a Práter utca lerobbant önkormányzati tulajdonú házait látva nem lehet vitatni a gettósodás tényét, az itt élő szegény, főként roma családok számára az élet semmiféle perspektívát nem kínál. A kerületben jelenleg évente négyezer-ötszáz–ötezer bűncselekmény történik, ami soknak tűnik a külső és a budai kerületekre jellemző ezerötszáz–kétezer esettel összevetve. De tudván, hogy ez a szám nem is olyan régen még a tízezret is elérte, részben érthető a rendőrség optimizmusa. „Több az egyenruhás az utcákon, s nagyon sokat segítenek a térfigyelő kamerák, amelyek révén a kerület nagy része szemmel tartható, így az iskolák környéke is” – mondja Szilágyi Gábor. A javuló statisztikák ellenére a gyermek- és fiatalkori bűnözés jelen van a belvárosban, s a helyzet Borsod és Szabolcs egyes részein a józsefvárosinál is rosszabb. Szilágyi Gábor és kollégái tavaly valamivel több, mint húsz tizennégy évesnél fiatalabb bűnelkövetővel találkoztak a nyolcadik kerületben, akik, megdöbbentő, a rendőrtiszt állítása szerint gyakran „brutálisabban” viselkednek, mint az idősebbek.
Vagyis – mint Szilágyi megerősíti – a Blaha Lujza tér rémeként emlegetett s immár Romániába visszaszállított István nevű kisfiú esete korántsem egyedi, csak a jelenségre most figyelt fel igazán a média. A gyerek bűnelkövetők általában három-négy fős csoportokban garázdálkodnak, így ha dulakodásra kerül sor, a sértettet le tudják fogni, amíg a banda egyik tagja kifosztja. Jellemző – meséli Szilágyi Gábor –, hogy a gyerekek körbeveszik a kiszemelt áldozatot, s először csak felszólítják, hogy adja át nekik értékeit. Ha ezt nem teszi meg, előkerülnek a kések, s következik a rendszeresen visszatérő mondat: „Add ide, mert megszurkállak!” A fenyegetésnek a legtöbb sértett enged is, ha pedig esetleg nem, akkor könnyen megtörténhet az, ami január 10-én a Blaha Lujza téren, ahol a villamosra várakozó tizenöt éves fiú „túlságosan is” ragaszkodott mp3-as lejátszójához.
Hogy a gyermek elkövetők mennyire érzik tettük súlyát, azt nem mindig könnyű eldönteni, a rendőrtiszt mégis úgy véli, hogy a tizenkettedik életév választóvonal a gyerekek életében. Vagyis ebben a korban a gyereknek – ha nincs valamilyen pszichés zavara – tisztában kell lennie tettei következményeivel, de legalábbis tudnia kell a különbséget jó és rossz cselekedetek között.
A rendőrségnek ennek ellenére nincs hivatalos álláspontja arról, kell-e módosítani – s ha igen, miként – a büntethetőség alsó (jelenleg a 14. életévben meghatározott) korhatáráról szóló törvényt. A nemzetközi gyakorlat vegyes, léteznek országok, ahol akár hatéves gyerekek is bíróság elé állíthatók, ez természetesen senkinek sem célja, ám a tehetetlenség sem megoldás. Magyarországon is voltak zárt intézetek 1990 előtt, mára azonban a rendszer nyitottabbá vált – emlékezik vissza Szilágyi Gábor, aki a körzetéhez tartozó Alföld utcai gyermekvédelmi intézetről szerzett személyes tapasztalatokat. Azt mondja, a körülmények kulturáltak, a nevelők nagyon jól végzik munkájukat, de leterheltek, s nagyon sok a szökés. Mint kifejti, a gyermekjóléti szolgálat és a gyámhivatal szoros figyelemmel kíséri minden gyerek és család sorsát, próbálják tanácsokkal ellátni őket, ám vannak esetek, amelyek őket, sokat látott rendőröket is megráznak. Emlékszik például egy gyerekre, akit családja sehogy sem tudott megfékezni, így az illetékeseknek végül drasztikus lépést kellett tenniük, s más megoldás híján vidéki intézetbe vitték a fiatalt, kiszakítva környezetéből. A rendőrtiszt szerint az ilyen otthonokban a szakemberek általában képesek fenntartani a rendet és a nyugalmat, latencia ennek ellenére létezhet a problémás gyermekközösségekben.
Ezt valószínűsíti az is, hogy az iskolákban tíz bejelentésből kilencet a tanárok, nem pedig a diáktársak vagy szüleik tesznek meg – fűzi hozzá Szilágyi Gábor, aki szerint a kisebb sérülésekkel járó bántalmazásokat a gyerekek gyakran otthon sem mesélik el, egyszerűen azért, mert félnek. A rendőrség a dohányzás, alkohol, drog és AIDS szavak kezdőbetűi után DADA-programnak nevezett bűnmegelőző kezdeményezés révén rendszeresen elküldi szakembereit az iskolákba, előadásokat, bemutatókat tartanak, ennek hatékonyságát azonban nehéz lemérni. Ami tény, 1988-ban még alig százezer bűncselekmény történt az országban, a jelenlegi adat ennek több mint négyszerese, így érthető azon családok aggodalma, amelyek bizonyos környékeken már iskolába sem engedik el egyedül a gyerekeket.
Magyarországon mindezek ellenére még kedvező a helyzet, sokkal jobb, mint a nyugat-európai vagy észak-amerikai jóléti társadalmak többségében. Mint a BBC egyik riportfilmjében elhangzott, Nagy-Britanniában a fiatalkorú bűnelkövetők száma megkétszereződött az elmúlt tíz évben, ami arról árulkodik, hogy az igazán jó megoldásra egyelőre a legfejlettebb országokban sem találtak rá. A szigetországban mindazonáltal számos különleges programot indítottak, így például pszichológusok jelenlétében szembesítik a fiatalkorú tetteseket az áldozatokkal, vagy éppen munkára kötelezik őket, keresetükből pedig meg kell téríteniük az okozott kárt.
Néhány éve még döbbenettel néztük, hogy az Egyesült Államokban tanárokat ütlegelnek, vagy gyerekek verik halálra egymást, mára azonban mindez a magyar valóságnak is része lett.
Úgyhogy itt lenne az ideje, hogy a problémák forrását végre idehaza is merjük nevén nevezni.