iPod-generáció

K U L T Ú R S O K K

Szívből drukkolok, hogy a magyar közszolgálati televízió most indult Modern képmesék című sorozatában minél több tehetséges fiatal alkotó kapjon megbízást: ha ők lehetőséghez jutnak, már megérte a vállalkozás – függetlenül attól, hogy emellett sok teteje e rajzfilmnek aligha lesz.
Kétségkívül igazságtalan az első két részből ítélni egy nyolcvan részesre tervezett műsorfolyamról. Haszontalanságát azért merem szemtelenül megelőlegezni, mert e sorozat – akarva-akaratlanul – része annak a szimbolikus politizálásnak, amely az utóbbi hét-nyolc évben eluralkodott Magyarországon. Erről pedig már vannak tapasztalataink.
Hogy mi a probléma a „szimbolikus politizálással”? Számomra az, hogy erős elhatározással, világtúrabakanccsal vágunk neki a politikának, visz a nagy indulat, hogy aztán az első pocsolyánál beleragadjunk a metaforákba. Így lesz a „reform” szóból valami önmagáért való távoli jó, a cselekvésből így lesz építő vita, a munkából ötletroham.
Ezeknek a metaforáknak a megalkotásán, kiterjesztésén és választókba sulykolásán persze rengeteg profi politikus és tehetséges kommunikációs szakember buzgólkodik. Nem tagadom, hogy adott esetben a szép hasonlatok, a képi beszéd még segítheti is a gondolkozást és a tisztánlátást, ám a szimbolikus politizálás mégiscsak az alkímia démoni paródiája marad: hogyan születik a nagy ívű víziókból szmötyi.
A magyar politikai dagonyában ilyen most a haladás és maradiság kérdése, amely először is a konzervatív tábort fojtogatja, ám tekintve, hogy a jelenlegi kurzus mekkora energiákat fektet e kép kiteljesítésébe, az ember megérti, miért nem marad idő a valódi cselekvésre: a progresszió és imázsának felépítése, ugye, embertelenül időigényes foglalatosság, még ha kevesebb hasznot hajt is, mint a rendszeres reggeli torna.
Most itt van a Modern képmesék című, kétperces részekből álló animációs és ismeretterjesztő sorozat, amely egyszerre lép a Magyarázom a mechanizmust, azaz dr. Agy nyomdokaiba, és ad egyben valami fricskát is a korábbi népnevelő próbálkozásnak – miközben végső soron ugyanazt csinálja. És ugyanúgy állami pénzből (90 millió forintot egyenesen a Miniszterelnöki Hivatal utalt ki a stábnak). Saját mítosza szerint technokrata, gyakorlatias és modern tehát ez a mese, csak hát eközben éppúgy romantikus, mint a radikális jobboldal turáni hagyománya. Igaz, e romantika jelmondata az antitézis jegyében a „ne legyen úgy, mint régen volt” kijelentésre módosul, a búsongás szerepét pedig a találjuk ki Magyarországot néptanítói hevülete veszi át.
Persze a tudatállapot érthető: gyökere – ahogy a nemzeti romantika esetében is – ugyanúgy a mélymagyar depresszió, legfeljebb a megmondom a tutit iparág ma már jobban eladható termék, mint a kocsmai cigányzene.
A progresszió iránti tiszteletét a Modern képmesék nem is rejti véka alá, amikor beharangozóját így kezdi: „Lovas nemzet voltunk, lóerős nemzetté lettünk”; hogy ez mit is jelent pontosan, nehéz lenne megmondani, főként, hogy nyakunkon a százdolláros olajár, és hát az embernek ilyenkor nagyobb a bizodalma a szélkerékben meg az atomenergiában. De ez legyen a készítők gondja. (Köztük Tóta W. Árpád forgatókönyvíróé, aki az Index hírportál publicistájaként nemrég még sóval szándékozta behinteni a köztelevízió helyét – gondolom, most azért megvárja, míg lemegy a sorozat.)
Az első minifilmek képi világa az egykoron nagy sikert arató Magyar népmesék rajzfilmszéria 2.0-s változata: enyhén kifigurázza és átkódolja a régi mesefilmet az elmúlt pár évben kultuszfilmsorozattá vált South Park vizuális receptje szerint. Természetesen ez csak egy a sok kész recept közül, amelyek ma már szabadon hozzáférhetők: az alkotók például ügyesen illesztik be a letisztultság és átláthatóság, a minimalizmus formanyelvét mondandójukba, hiszen tudják, sejtik, ezek a képi eszközök nem csupán funkcionálisak, hanem egy mások által már gondosan felépített, pozitív üzenetekkel szépen telepakolt csomag részei is.
Az Apple cég például nem kevés pénzt ölt a szuper cool életforma és az életet megkönnyítő, okos technológia marketingjébe. Sokféle elemből tevődik össze ez a leves, ennek egyik része nyilván a jól felismerhető formai nyelv, egyfajta mikroelektronikai Bauhaus, és még sok olyan dolog, amely segítséget nyújt a fogyasztói élmény megteremtésében. Egyáltalán nem gondolom, hogy ez valami ördögtől jövő dolog lenne, és az Apple marketingje kétségtelenül sokáig tananyag lesz az iskolákban. De azt is látni kell, hogy a cég ügyes kis zenelejátszói, okos telefonjai nemcsak termékek, életérzést is képviselnek. Sőt ma már egy nemzedék nevét is.
Ez az iPod-generáció.
A generáció, amelynek tagjai a haladást nem magasztos eszmeként értelmezik, hanem napi rutinként. Vigyázó szemüket a legújabb kütyüket tesztelő blogokra vetik, és hisznek abban, hogy a technológia megannyi apró újítása, ügyesen és okosan felhasználva, életüket nemcsak hogy jobbá teszi, hanem problémáikat alapvetően megoldja majd. A mai fiatal nemzedék nem egyszerűen azt keresi, miképpen boldogulhat, hanem azt, miképpen „hackelheti meg” életét úgy, hogy a bosszantó programhibák eltűnjenek: nincs többé akadály, amelyet ne lehetne legyőzni egy szoftverfrissítéssel.
Ha valaki veszi a fáradságot, és megtekinti például a 43folders.com vagy a lifehacker.com oldalakat, amelyek tanúsága szerint egész iparág épülhet erre, tudja, miről beszélek. Az új progresszió apostola nem Che Guevara és nem Vörös Danny a párizsi ’68-as barikádokról, hanem David Allen, aki feladatkezelő rendszerével (Getting Things Done) hatékony megoldást kínál életünk nyűgeire.
A Modern képmesék is efféle programfrissítés lenne, egy kis hack, hogy a tapasztalatlan lurkók eligazodjanak az élet dzsungelében. (Persze lehet, hogy a megcélzott közönség bugyutának tarja majd e kétperceseket.)
Eközben a politikában gőzerővel folyik a jelenlegi rendszerek meghackelése, és e lifehacker mozgalom nyelvezete, hívószavai minden eddiginél hatékonyabbak lehetnek arra, hogy az iPod-generációt megnyerjék e változtatásoknak. A kis rajzfilm nagy üzenete ebből a szempontból tiszta és világos.
Még akkor is, ha például a bolognai rendszert nem ebből fogjuk megérteni.