Kolumbusz kalauza

A Rákos mezei országgyűlésre érkező köznemesek – a főurak és a főpapok beleegyezésével – 1458. január 24-én, ötszázötven évvel ezelőtt a Duna jegén királlyá kiáltották Hunyadi János árváját, a még félig gyermek Mátyást, akiről korábban is sejtették a Hunyadi-házban megforduló egyházi és világi nagyságok, hogy jelentős szerepre hivatott. Harminckét esztendei regnálását sokan dicsérték, még többen bírálták, éltében, holtában egyaránt. A nyomorúság időszakaiban azonban mindenki reá tekintett, Zrínyi Miklóstól Berzsenyi Dánielig.

Január 24-től május 18-ig: A Mediciek fénykora – Élet és művészet a reneszánsz Firenzében (Szépművészeti Múzeum)
Január 24-től december 31-ig: Mátyás király és a reneszánsz Visegrádon (Mátyás Király Múzeum, Visegrád)
Február 9.: Farsangi fonó (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre)
Február 15–17.: Gyulai reneszánsz karnevál (gyulai várkert és belváros)
Február 19–22.: Humanizmus és reneszánsz Mátyás király korában – nemzetközi konferencia (Budapesti Olasz Kultúrintézet)
Február 22–24.: Vivat Rex! – könyvművészet (Amaryllis Társaság)
Március 14-től június 14-ig: Csillag a holló árnyékában – Vitéz János és a humanizmus Magyarországon (Országos Széchényi Könyvtár, Budapest)
Március 21-től július 5-ig: Hunyadi Mátyás, a király – Hagyomány és megújulás a magyar királyi udvarban (Budapesti Történeti Múzeum)
Március 24–25.: A böjti játékoktól az öntözködésig – A tojásdíszítés reneszánsz motívumai (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre)
Március 25-től június 30-ig: Beatrix hozománya – Az itáliai majolikaművészet és Mátyás király udvara (Iparművészeti Múzeum, Budapest)
Március 28-tól június 20-ig: Mátyás király öröksége a gótikától a barokkig – Reneszánsz művészet a XVI–XVIII. században (Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)
Április 1-jétől július 31-ig: Reneszánsz látványtár (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)
Április 6.: Történelmi királyséta a fővárosban (a Budapesti Művelődési Központ szervezésében)
Április 12–13.: Országos táncháztalálkozó és kirakodóvásár (Táncház Egyesület, Budapest)
Április 24-től június 30-ig: Reneszánsz bor, reneszánsz élet, tokaji reneszánsz (Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest)
Május 1-jétől augusztus 30-ig: „Itt járt Mátyás király” – Legkedvesebb Mátyás-meséim (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre)
Május 10-től október 5-ig: A Nagytétényi Kastélymúzeum programjai
Május 11–12.: Pünkösdi játékok (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre)
Május 20–24.: Mátyás király – Magyarország a reneszánsz hajnalán (konferencia, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest)
Május 21–25.: A Bibliotheca Corviniana az európai könyvtártörténetben (Országos Széchényi Könyvtár, Budapest)
Május 27–29.: „Adj király katonát…” – Játszók hete (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre)
Május 30.: Falusi olimpia – Régi sportjátékok reneszánsza (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre)
Június 1.: Kortárs művészeti kiállítás (Műcsarnok, Budapest)
Június 12–15.: Nation and Fashion (Műcsarnok, Budapest)
Június 14-től szeptember 30-ig: Babaház – Saját készítésű vagy családban őrzött babaházak, babaszobák kiállítása (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre)
Június 20-tól november 20-ig: Az energiafogyasztás reneszánsza (vidéki városok és Budapest)
Június 27-től augusztus 10-ig: Gyulai összművészeti fesztivál és Shakespeare-fesztivál (Gyulai Várszínház)
Július 7. és augusztus 28. között: Harmonia Albensis – koncertek (Székesfehérvár, belvárosi templomok)
Július 11–13.: Visegrádi nemzetközi palotajátékok
Július 12-től október 18-ig: Reneszánsz élményház (Ozorai Pipo-vár, Ozora)
Augusztus 8-tól november 9-ig: Reneszánsz a fáraók Egyiptomában (Szépművészeti Múzeum, Budapest)
Augusztus 15–20.: XIII. királyi napok – Nemzetközi néptáncfesztivál (Székesfehérvár)
Augusztus 16.: Termőföldünnep – Elfeledett kultúrnövények és régi masinák reneszánsza (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre)
Augusztus 22–24.: Arcus temporum – Pannonhalmi művészeti fesztivál
Szeptember 1-jétől november 10-ig: Új reneszánsz, 2008 (Országos Széchényi Könyvtár, Budapest)
Szeptember 7–8.: Szüreti sokadalom – A magyar szőlő- és borfajták reneszánsza (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre)
Szeptember 15-től december 31-ig: A neoreneszánsz építészet Budapesten (Budapest Főváros Levéltára)
Október 1-jétől december 31-ig: Játék, szórakozás és sport a XX. századi magyar falun (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre)
Október 5.: Tanyanap – Hagyományos háziállatok reneszánsza (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre)
Október 10–19.: Budapesti őszi fesztivál – Reneszánszra hangolva
Október 15.: A játék szerepe a nevelésben, interaktivitás és játék a múzeumpedagógiában (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre)
November 8–9.: Szent Márton újborfesztivál és libator – Az evés-ivás, lakmározás reneszánsza (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre)
November 13–24.: Mecénás hét (Műcsarnok, Budapest)
November 14.: Játék és szórakozás a XX. századi falun – konferencia (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre)
December 6.: „Van zsákodban minden jó…” – A mese és a játék mint ajándék (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre)

Politikusnak, költőnek, tudósnak, katonának, nagyúrnak és parasztnak egyaránt létfontosságú volt arról a humanista fejedelemről és gondolkodó hadvezérről beszélni, akinek a neve a sziklaszilárd nemzeti önállóság és az igazságosság szimbóluma lett. Születésének ötszázadik évfordulójára már évekkel korábban készültek a hazai szellemi műhelyek – mintha megérezték volna, hogy a jubileumi esztendőt, 1943-at nem sokan érik meg közülük. A Lukinich Imre szerkesztésében a Franklin Társulatnál megjelent kétkötetes emlékkönyvbe úgyszólván mindent belevettek, amit Mátyás királyról és koráról tudományos komolysággal állítani lehetett. Az első kötet előszavát gróf Teleki Pál írta, a miniszterelnök, a második kötetét Hóman Bálint, a történetíró-kultuszminiszter. Teleki a felelősség súlyát érző királyt méltatta, aki mesterien jártas volt a forrásban lévő Európa politikai játékaiban, a megbízhatatlan emberek kezelésében, majd „a sorsában magyar: elhagyatott” államférfit siratta. Hóman Bálint az újkori nemzeti öntudat első tudatos hordozóját ünnepelte, Mátyás király történelmi jelentőségét Szent Istvánéhoz mérte. Történelmünknek voltak Hunyadi Mátyásnál politikai sikerek tekintetében szerencsésebb szereplői, írta Hóman. De Szent István kivételével egy sincs köztük, aki két korszak határmezsgyéjén oly fontos szerepet töltött volna be, mint ő.
A kommunista diktatúra idején aztán oly szakszerűen besározott Hóman a Mátyás személye és regnálása köré tornyosuló több évszázados vádakat is sorra vette. Hogy kárhoztatták apai örökségének elherdálása, a törökkérdés elhanyagolása miatt, hogy szemére vetették: nem alkotott maradandót, a halála után bekövetkező összeomlás útját egyengette… – majd higgadtan, tárgyilagosan és tömören egytől egyig megcáfolta őket. Az az eljárás merőben történelmietlen, amely más korok és más világszemléletek nézőpontjából ítélkezik – olvasni a pompás kiadvány második kötetének élén. Egy jelentős történelmi személyiséget a maga korában, a saját környezetében kell mérlegelni. Ezzel a módszerrel vizsgálva Mátyás korszerűsége és sokoldalúsága nyilvánvaló… A magyar függetlenség jelképe ő.
Az 1940-es emlékkönyvet – tudatosan vagy tanítványi fél öntudattal – későbbi nyomorúságos időszakok Mátyásra emlékező szellemi emberei is szívesen használták. Tehették, a XV. századi Magyarországgal és Európával foglalkozó kutatóknak a XX. század utolsó harmadában legfeljebb árnyalni s nem átrajzolni kellett azt a képet, amelyet elődeik e korról közreadtak. Hunyadi Mátyás halálának ötszázadik évfordulóján, 1990-ben egyébként is mással volt elfoglalva a hazai értelmiség, nem a nagy király értékelésével és népszerűsítésével. Ma már persze tudjuk, hogy milyen mulasztás volt ez abban az időszakban, amelynek a polgára legalább akkora változásokat élt át, mint a középkort háta mögött hagyó s az újkor felé igyekvő homo novus. Kimagasló egyéniségeknek híján levő társadalmunk a rendkívüli terveket szövő, de magára hagyott, a politikai szükségszerűséggel mindig számoló, országát elégséges külpolitikai biztosíték nélkül soha nem veszélyeztető uralkodóban eszményképet találhatott volna. De a maguk szerény, még az 1940-es évek világháborúba ájult magyarságánál is jóval szerényebb lehetőségei között történészeink és könyvkiadóink tették a dolgukat 1990-ben is.
Utólag kézbe véve a tizennyolc évvel ezelőtti kiadványokat, meghökkentő s tanulságos is szembesülni azzal, hogy melyik Mátyást ajánlják az olvasó figyelmébe ezek a tanulmánykötetek. Azt, akinek a „szorgalmassága végtelen”, „bátorsága győzhetetlen”, „vigyázása megcsalhatatlan”. Akinél „a szerencse pórázon járt, és azt cselekedte véle, amit akart”. Zrínyi Miklós, az ifjabb írta e sorokat Mátyás királyról, az a tragikusan nagyszerű történelmi személyiség, aki alkalmanként kritikával is illette a dinasztikus származás és rokonság nélküli nemesemberből lett uralkodót. „Megválasztása áldás volt a nemzetre – írta Zrínyi Antonio Bonfini latin nyelvű magyar történetét olvasván. – Az isteni gondviselés nyilvánult meg benne… Megmutatkozott ez nyomban trónra lépése után. Amilyen serény vitézséggel forgatta fegyverét, ugyanolyan eszélyességgel használta a tárgyalás, a kegyelem, a megnyerés eszközeit… Erős nemzet hős katonakirálya volt.”
A másik forrás, amelyhez a kilencvenes évek kutatói szívesen fordultak, ha Hunyadi Mátyást tüzetesebben akarták szemügyre venni, a Zrínyi Miklósnál sokkal kevésbé ismert Fessler Ignác írása. A kapucinus szerzetesből oroszországi evangélikus püspökké lett Fessler, aki sziléziai magányában tömérdek régi iratot tanulmányozhatott Mátyás ottani dolgairól, „rejtélyes és kiismerhetetlen embernek” tartotta a magyar uralkodót. Csak amikor kényszerhelyzetbe került, akkor hajolt meg „a körülmények hatalma és saját dicsvágyának ösztönzése előtt”. „Olyan uralkodó volt, aki teljesen a saját erejéből tervez, cselekszik és kormányoz” – írta Mátyás kétlelkű rajongója. A legújabb kori Mátyás-kép megkomponálásához azonban nem Fessler dolgozata, hanem Teleki Józsefnek, az Akadémia legelső elnökének elképesztően nagy kutatómunkán alapuló, többkötetes Mátyás-könyve szolgált fundamentumként. Teleki József nagy érdeme, hogy Mátyás király külpolitikájának fő mozgatórugóit mutatja meg, mai gondolkodásunk számára is hitelt érdemlően. Élethosszig sajgó sebet ütött az ifjú király lelkében, állítja Teleki, hogy évekig nem tudták megkoronázni, mert III. Frigyes császár magánál tartotta a Szent Koronát. Márpedig „a nemzet gondolkodása a királyi hatalom érvényességét kizárólag erre építi”.
Az 1458. január 24-én királlyá kiáltott Hunyadi Mátyás két héttel e nagy esemény után tért haza Magyarországra, és február 14-én foglalta el a trónt. A koronázási szertartást azonban csak hat év múltán, 1464 tavaszán rendezhették meg Székesfehérváron. Akkor is olyan szerződés árán, amely szabadon hagyta a magyar királyi trónhoz vezető utat Frigyes és utódai számára. Ezzel a „paktummal” senki sem volt elégedett. Mondják, Mátyás soha nem beszélt arról a cikkelyéről, amely úgy rendelkezett, hogy ha utód nélkül hal meg, a magyar korona visszakerül a Habsburg uralkodói családhoz. A magukat kárvallottnak tartó idegenek pedig, elsőként a Habsburgok, de a lengyel Jagellók is, szinte azonnal ellenségesen léptek fel az ifjú magyar királlyal szemben. A velük való viszály, amelybe olykor, bizony, a Vatikán is belekavart, Mátyás törökkel szembeni politikáját is megszabta. A reálpolitikus magyar uralkodó ugyanis tudatában volt annak, hogy Magyarország ereje önmagában nem elegendő ahhoz, hogy döntő csapást mérjen a szultánra, ehhez „az egész kereszténységnek szükséges felkelni”. A külföldi „segedelem” azonban sorozatosan elmaradt, a Szentszék érdemi válasz nélkül hagyta Mátyás azon leveleit is, amelyekben a kedvező lehetőségekről – például a nagy hatalmú Mohamed halála után örökösei közt kirobbant ellentétről – tudósította a pápát.
A humanista fejedelem, aki a tett és a tudás minden erejét egyesíteni kívánta uralkodói gyakorlatában, a gondolkodó katona, aki filozófiai disputát hallgatott, könyvet olvasott a fegyvercsörgés szüneteiben, nem kockáztatott szeretett népe kárára, a győzelem esélye nélkül. Mindig is voltak Hunyadi Mátyásnak olyan méltatói, akik fő helyre tették a róla szóló értekezésekben, hogy mit tartott a háborúról az a férfiú, aki mindössze negyvenhét évre kiszabott életének nagyobb részét harcmezőkön, katonai táborokban töltötte: „Mi egyáltalán nem kívánjuk a háborút. Mégsem tudjuk visszautasítani. Ezt népünk becsülete, azt jogaink sérelme, amazt pedig rosszakaróink szándéka akarja” – mondta. A rosszakarat egyébként – ezt sem árt megjegyeznie hipermodern korunk emberének – a humanisták felfogása szerint egyenlő volt az embertelenséggel.
Annak, aki az igazságos Mátyást, a múzsák barátját, a fennkölt humanista szellemet szeretné megismerni királlyá választásának ötszázötvenedik évfordulóján, az anekdotákat, mondákat kedvelő könyvbarát korokig kell visszamennie. Az 1990-es évek kutatóit ugyanis – mai szóhasználattal élve – inkább a „kül- és belpolitikus” Hunyadi Mátyás, az újkori államigazgatási szervezetek kezdeményezője foglalkoztatta. Pedig volna mit tanulnunk a „kultúrpolitikustól” is. Az építtetőtől, akinek az eszménye az az arány és az az összhang volt, amelyben „a kő szellemé finomult”. Aki a Dunán átvezető márványhídról töprengett, aki a kertet, a zöld természetet olyan életszükségletnek tekintette, amely erőt ad az embernek. Aki csak szellemes társaságban érezte igazán jól magát, és akinek az olvasmányai irányító erővel avatkoztak bele az elhatározásaiba. Aki kitűnően ismerte a klasszikusokat, de Szent Jeromos és Szent Ágoston műveit is szívesen lapozgatta. A Szent Ágoston-i Tévedéseket különösen. És ma sem feledkezhetünk meg arról a Mátyás királyról, aki a világ legnagyobb egyetemét szerette volna megalapítani Budán – negyvenezer tanuló kapjon elhelyezést benne, így tervezgetett. A könyvtáralapítóról, -gyűjtőről, a királyi székhelyén, az első magyarországi nyomdában egyházi szertartás- és törvénykönyvet megrendelő uralkodóról, úgy tűnik, fogunk még hallani ebben a reneszánsz éveként meghirdetett esztendőben. A nemzetközi tudományos érdeklődés is arra sarkallja hazánkat, hogy a Mátyás királyunk nevét világszerte ismertté tevő Corvin-kódexekkel határainkon belül a lehető legkörültekintőbben foglalkozzék.
A Hunyadi Mátyás személyiségével kapcsolatos legjellemzőbb anekdotákat azonban, amelyek nemcsak a szaktudósok körében, de a közemberek széles tömegeiben is felejthetetlenné tehetnék a király alakját, a médiának kellene felelevenítenie. Ezeknek az életteli történeteknek az ismerete nélkül ugyanis aligha alkothat fogalmat róla az ötszázötven évvel ezelőtt királlyá választott uralkodó mai népe, hogy valójában ki volt Mátyás király. A név szerint is ismert, itáliai és magyar szerzők által jegyzett és a névtelenség homályában megmaradt mesemondók tengernyi történettel szolgáltak Hunyadi Mátyással kapcsolatban. Közülük csupán azt a kettőt szeretném felidézni a nevezetes évforduló alkalmából, amelyik a magyar uralkodó európai ismertségét, elismertségét és jelentőségét tanúsítja, valamint azt a tekintélyt, amelyet a Mátyás király által irányított Magyarország az egész művelt világ előtt a XV. században kiérdemelt.
Egyik anekdotaszerzője Leonardo da Vinci, akivel a milánói herceg – talán – egyházi témájú képet is festetett Mátyás királynak. Leonardo „tanmeséje” arról a Mátyásról szól, akinek egy költeményt és egy festményt ajándékoztak születésnapján a hívei. Az uralkodónak a kép tetszett jobban, mert az egyetlen mozdulattal meg tudja valósítani a harmóniát. „Hát nem tudod – Leonardo szerint így indokolta választását a magyarok királya –, hogy lelkünk összhangból van, és az összhang csupán pillanatok szülötte lehet?”
A másik történetnek a hitelét megkérdőjelezni sem lehet. Központi alakja az a Johannes Regiomontanus, a híres csillagász, a modern trigonometria megalapítója, akinek a csillagok járásáról szóló könyvét, az Ephemeridest Kolumbusz Kristóf éjszakai útikalauzként vitte magával Amerikát felfedező útjára. Johannes Regiomontanus Mátyás király budavári könyvtárának az „alkalmazottja” volt, az Ephemerides Mátyásnak ajánlott példányáért ezerkétszáz forintot kapott. Ha az ember olyan tudós könyvtárosokat kérdez meg, mint amilyen nemzeti könyvtárunk főigazgatója, Monok István, hogy milyen következtetésekre ragadtathatja magát e történet hallatán, ezt a büszke és derűs választ kapja: a mecénás magyar király is hozzájárult Amerika felfedezéséhez!
A tavaly meghirdetett – reneszánsz év, 2008 – rendezvénysorozat, amelyre – információink szerint – körülbelül egymilliárd forintot szán a kulturális kormányzat, a nevezetes napon, január 24-én nem Mátyást és Magyarországot, hanem a Medicieket és Firenzét ünnepli a Szépművészeti Múzeumban megnyíló rangos nemzetközi kiállítással. Az e napra meghirdetett és valóban Hunyadi Mátyás személyéhez, illetve pompás visegrádi palotájához kötődő rendezvény elmarad a pályázat révén nyert állami támogatás késedelme miatt. Hunyadi Mátyás királlyá választásának ötszázötvenedik évfordulóját tehát – reneszánsz év ide, reneszánsz év oda – naprakészen nem köszönti a hivatalos Magyarország. Az a négy jelentős kiállítás is, amely március közepétől, végétől lesz látogatható az Országos Széchényi Könyvtárban, a Budapesti Történeti Múzeumban, az Iparművészeti Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában, a szakmai lelkesedésnek és kötelességtudatnak köszönhetően áll össze, „hozomra”. Örvendjünk nekik, mondjunk köszönetet értük jó előre. A lomha és ügyetlen, kellő időben fizetni rest kulturális kormányzat miatti bosszúságunkkal pedig ne keserítsük meg az ünnepet. Annak méltóságát egyébként sem a hivatalosságok adják, hanem azok a közemberek, akik azt tisztelik Mátyásban, aki valójában volt: nemzetének és korának megtestesítőjét, az uralkodót, aki pár évtizedre Európa élére tudta állítani Magyarországot.
Akik halálának ötszázadik évfordulójára emlékeztek, azt írták, nemzetformáló hagyomány indult útjára azon a gyászhajón, amely a nagy király földi maradványaival méltóságteljesen úszott lefelé a Dunán. Nekünk, akik 2008. január 24-én – központi rendezvények híján – magunkban fogunk a Duna jegén közfelkiáltással királlyá választott fiúra emlékezni, azt a történelmi személyiséget kell ünnepelnünk, aki első tudatos hordozója volt az újkori nemzeti öntudatnak, aki új eszményt állított népe elé: a történelmi gondolkodást.