Madárszárnyon, magasan

A kortárs és a XX. századi művészet igazi regionális központjává vált Veszprém az utóbbi években. A Vass-, László- és a László Károly-gyűjtemény múzeumi értékű darabokat és új műveket egyaránt bemutat, a Csikász Galéria pedig sorra közönség elé tárja a kortárs magyar művészet jelentős értékeit, legutóbb Szilvásy Nándor festőművész alkotásait.

Új alkotások sorát mutatja be a művész, akit nyolcvanadik születésnapja alkalmából a budapesti Újlipótvárosi Klubgaléria után a Csikász Galéria is kiállítással köszönt. Csakhogy míg a korábbi bemutató egyetlen nagy terében az életmű csak kisebb válogatásban jelenhetett meg, a veszprémi kiállítóhely teremsora lehetőséget ad rá, hogy tematikai, vizuális szempontok szerint jól tagolva, bővebb válogatásban jelenhessen meg mindaz, ami Szilvásy Nándor műtermében az utóbbi két évtizedben megszületett. Lassan ennyi ideje ugyanis annak, hogy néhány évtizedes igen sikeres grafikusi munkásság után gondolt egyet és feleségével, Szalontay Ágnessel Révfülöpre költözött, arra a gyermekkori tájra, amely a családi hagyományokon túl a szabadság színes papírsárkányait is jelentette a számára. A Balaton-felvidék szelíd lankáit éppen olyan szívesen idézi meg ugyanis képein, mint a tó víztükrét, a parti nádast, a nyári fürdőzőket, a vitorlásokat vagy éppen a különböző színű, eredetű macskákat. Egyik művén két madár látható, széttárt szárnyakkal, kitátott csőrrel. Mintha azon tanakodnának, hogy merre is repüljenek az őszi Balaton víztükre vagy a Balaton-felvidék sárguló-vöröslő lombjai fölött, vagy éppen mintha arra ösztönöznék az embereket, hogy hozzájuk, a szárnyas lényekhez hasonlóan próbáljanak meg elszakadni attól a fizikai valóságtól, azoktól a szűkre szabott földrajzi koordinátáktól, amelyek megakadályozzák őket abban, hogy, amint azt József Attilánál olvashatjuk, a valóságnál jóval többet lássunk, az igazat.