A kellerizmus bukása

A nagyra fújt rágalomlufik bizonyítékok híján kipukkadtak, ám a legfőbb ügyészi hivatal tekintélyének szívós rombolása súlyosan megterhelte a közéletet. A közpénzügyi államtitkárság működése éppen olyan messze volt az európaiságtól és az alkotmányos rend tiszteletétől, mint a Medgyessy- vagy
a Gyurcsány-kormányok

A törökbálinti időközi önkormányzati választással lezárulni látszik a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet egyik legsötétebb fejezete. Mire kell gondolnunk? A Pest megyei településen 2006 októbere óta a szocialista Keller László töltötte be a polgármesteri tisztséget. Miután képtelen volt együttműködni a jobboldali többségű önkormányzati képviselő-testülettel, a közgyűlés októberben feloszlatta önmagát. A jelenlegi belpolitikai erőviszonyok tekintetében aligha meglepő, hogy az ellenzéki pártok által favorizált Turai István, a város 2006 előtti polgármestere magabiztosan győzött az időközi választások átlagához képest magasnak mondható, 51 százalékos részvételi arány mellett. Az önkormányzati képviselői székekért folyó harc szintén jelentős ellenzéki fölényt eredményezett.
Önmagában a balul sikerült polgármesterkedés miatt még nem kellene apokaliptikus jelzőkkel illetni az MSZP egykori fenegyerekét. Nem árt azonban felidézni, hogy a törökbálintiak által látványosan leszavazott Keller korábban milyen szerepet játszott az országos politikában. Az eredetileg villamosmérnöki diplomával rendelkező szocialista pártkatona a Horn-kormányban a népjóléti minisztérium politikai államtitkára volt. Később, az 1998 és 2002 közötti ciklusban ellenzéki képviselőként azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy folyamatosan össztűz alatt tartotta a polgári kormányt, korrupcióval és az adófizetők pénzének hűtlen kezelésével vádolva a Fideszhez kötődő személyeket és intézményeket. Már akkor kitűnt, hogy állításai mögött nincsenek konkrét bizonyítékok. Ugyanakkor gyakori közszereplései miatt ezek a vádaskodások állandó helyet követeltek és kaptak a közélet témáiban. Legfőbb célpontjai között fellelhettük többek között az Országimázs Központot, a Happy End Kft.-t, a Millenáris Kht.-t, valamint az autópálya-építkezésekkel kapcsolatos beruházások kivitelező cégeit.
A jobbközép koalíció 2002-es parlamenti választási vereségét nem kis részben az okozta, hogy képtelen volt semlegesíteni az MSZP és az SZDSZ összehangolt rágalomhadjáratát. A gondosan kitervelt, az amúgy is túlerőben lévő baloldali sajtóban professzionális következetességgel végrehajtott támadássorozatnak az volt a célja, hogy alvilági jellegű, maffiaszerű összefonódásokkal átszőtt, a közpénzeket mértéktelenül pazarló társaságként állítsa be a Fideszt, negatív sztereotípiák sorát aggatva a pártra. Debreczeni József hírhedt biográfiája óta immár mindenki előtt ismeretes, miszerint az eldurvult és hisztériává fokozódó kampánynak Medgyessy Péter tanácsadó testületének vezetőjeként a jelenlegi miniszterelnök, azaz Gyurcsány Ferenc volt az egyik legfőbb előidézője, felbujtója.
Keller László csupán eszköz volt ebben az alantas játszmában. Személyisége, miközben aktacsomókat lobogtatva szórta vádjait a polgári kormány állítólag korrupcióval teli üzelmeire, kiválóan alkalmassá tette arra, hogy eljátssza az igazságot őszinte szenvedéllyel kereső purifikátort. A balliberális pártok választási győzelme után mentorai új szerepet osztottak rá. A Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyekért felelős államtitkáraként az üvegzsebprogram néven elhíresült szocialista parasztvakítás politikai felelősévé lett. Hamar egyértelművé vált, hogy a legkevésbé sem a közéleti szemét eltakarítása volt Keller valódi megbízatása, hanem az előző években elkezdett rágalomhadjárat folytatása, immáron kormányszinten. Ezúttal azonban a megváltozott szerepek miatt már nem a parlamenti interpellációk és a sajtótájékoztatók alkották a Fidesz elleni offenzíva fegyvertárát, hanem a kormányzati befolyás alatt álló vagy odavalónak képzelt közhatalmi intézmények, élükön a rendőrséggel és az ügyészséggel.
A feljelentésügyi államtitkárrá átlényegült Keller afféle szocialista Caraffaként rontott neki sok más intézmény mellett a Millenáris Parkot üzemeltető kht. korábbi vezetőinek is, akik közül Berkecz Máriának rendőrségi kihallgatása során az ötvenes évek ÁVH-s szellemét visszaidéző megalázó tortúrát kellett kiállnia. Végül négy éven át tartó bírósági tortúra után mentette fel a bíróság a hűtlen kezelés vádja alól, az eltelt időszakban kiesett jövedelemért és a meghurcoltatások soráért azonban már aligha fogja bárki is kárpótolni. A Millenáris Park ártatlan igazgatójának meghurcolása csupán egyetlen példa volt a számtalan közül. Ezek során vétlen embereket bocsátottak el a munkahelyükről, ártatlanoknak sértették meg a jó hírnevét. A közpénzügyi államtitkár tevékenységéhez köthető eljárások szenvedő alanyai között sajnos akadt olyan is, aki nem bírta idegekkel a kialakult feszültséget. Amikor az APEH Bűnügyi Igazgatóságának tíz munkatársa ellen érkezett feljelentés hűtlen kezelés, sikkasztás és közokirat-hamisítás vádjával, egyikük öngyilkosságot követett el. A tragédia elkerülhető lett volna, ha 2002 után formális és morális alapon is a jogállamiság talaján mozog a balliberális kormány tevékenysége.
Keller László feljelentései rendőrségi nyomozások és ügyészségi vizsgálatok tucatjait indították el, ám megalapozott, jogerős bírói ítélettel alátámasztott ügyet sem hivatali ideje alatt, sem azóta nem tudott felmutatni. Jogi értelemben a teljes csőd, a jogállam és demokratikus magyar államiság szisztematikus lejáratása volt Keller államtitkári tevékenységének mérlege. Emellett nyugodtan minősíthetjük politikai értelemben is katasztrófának, hiszen 2004 őszén nem csupán Keller távozott székéből, de a hivatal is megszűnt jogutód nélkül. A korrupció persze azóta is virágzik. Ezért is érdekes lenne megtudni, hogy Keller Lászlónak például mi a véleménye a Zuschlag-ügyről, a Miniszterelnöki Hivatal által megrendelt, sokszor helyesírási hibáktól hemzsegő tanulmányokért kiadott 118 millió forintról vagy a befuccsolt kormányzati luxusnegyed előkészületeire eltékozolt milliárdokról.
Nehéz volt kihevernie a jogállamiságnak a Polt Péter legfőbb ügyész vagy Szász Károly PSZÁF-elnök elleni sorozatos politikai támadásokat is, amelyeknek szintén a közpénzügyek felelőse volt a politikai koordinátora. Az ügyészség és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Gyurcsány Ferenc által kidolgozott „fideszes árnyékállam” koncepciójának értelmében került célkeresztbe. A fenti hivatalok mind útjában álltak az MSZP gőzhengerének. A Keller-féle feljelentéshullámot sorra visszaverő ügyészség elleni áskálódás hosszú ideig kifejezetten eredményes volt, mert hozzájárult annak a látszatnak a fenntartásához, miszerint a 2002 előtt kormányon lévő erőknek valóban van takargatnivalójuk. A nagyra fújt rágalomlufik viszont bizonyítékok híján kipukkadtak, ám a legfőbb ügyészi hivatal tekintélyének szívós rombolása súlyosan megterhelte a közéletet. A közpénzügyi államtitkárság működése éppen olyan messze volt az európaiságtól és az alkotmányos rend tiszteletétől, mint a Medgyessy- vagy a Gyurcsány-kormányok öt és fél éve tartó regnálásának egésze.
Törökbálint választópolgárai Keller László polgármesteri ténykedéséről mondtak ítéletet, az előző ciklus történései nem kerültek terítékre a helyi kampányban. Mindennek azonban mégis van egy tágabb vetülete is. A nagyszabású életműre vágyakozó, ám annak eléréséhez túlságosan középszerű és tehetségtelen exállamtitkár az egyik szimbólumává lett a Medgyessy–Gyurcsány- (Apró-) korszaknak. Bukása tehát egy befuccsolt kormánypolitika végkifejletének előszelét is jelentheti.