Kívül-belül kordon

Hajnalok hajnalán ismét kordont vontak a Parlament köré. A felkent szakértők szerint a terrorfenyegetettség március végéig fog tartani. Hála a „forradalmi ifjúsági napok” naptárbeli csoportosításának, a kordon ötven napjába nem csupán az egészségügyi kótyavetyetörvény megismételt, problematikus zárószavazása esett bele, hanem az ugyancsak problematikus március 9-i népszavazás, a mindig problematikus március 15-i nemzeti ünnep, sőt a szórványosan problematikus húsvét is. Minden józan magyar érzi és tudja: a legterrorisztikusabb cselekményeket még mindig a kissé beszeszelt locsolkodóktól lehet várni. Jómagam például a Magyarok nyilai nevezetű, KISZ-es észjárású névadókra valló fantomszervezetben akkor fogok hinni, ha látom őket a vádlottak padján. Állítólagos gyújtogatásukat, Molotov-koktélozásukat a nyomozó hatóság már sebesen össze is vonta a Hiller- és Kóka-ellenes „merényletekkel”, amelyeknek éppúgy nincs tettesük, mint a fehér poros csomagküldésnek vagy a rendőrpalota géppisztollyal való megsorozásának. Szerintem kis magyar terrorügyben két lehetőség van: vagy a miénk a világ legteszetoszább rendőrsége és titkosszolgálata; vagy pedig jól felfogott önérdekből nem akarják magukat leleplezni.
A kordon a létező gyurcsányizmus szimbóluma. Arra emlékeztet, hogy egy diktatórikus múltú (és jövőjű?) garnitúra mindig ott korlátozza az alkotmányos szabadságjogokat, ahol csak tudja. Van, amikor egyszerűen megvereti a békésen tüntető polgárokat azonosító nélküli pribékjeivel. S van, amikor tömeglélektani hadviselést folytat. Ilyenkor a szolgálatoknak tuti értesüléseik támadnak a rendre, sőt a rendszerre veszélyes szervezkedésekről – s ezek csak akkor foszlanak semmivé, ha már a polgári ellenzék lemondott utcai demonstrációiról. Miközben nem akad felelőse a több halálos áldozatot követelő kormányzati tűzijátéknak, a kormányzat (vagy helyette a rendőrsége) szétaggódja magát, hogy a polgárok – alkotmányos alapjogukkal élve – az utcára seregelhetnek. Ugyanez a hatalom békésen asszisztál ahhoz, ha külföldi és hazai operettnáciknak alakizni támad kedvük a Hősök terén.
A kordon formailag a szocialista és szabad demokrata honanyákat és honatyákat hivatott védeni, akik az egészségpénztári biznisz érdekében „büszkebátran” szembemeneteltek az általános népharaggal. A népharagnak lehetne a megnyilvánulása meggondolatlan, erőszakos lépések sorozata is, de én nem hiszek a felgyújtott lábtörlők meg a repülő benzines palackok botcsinálta partizánjaiban. Most kétségkívül nem szép lenni kormánypárti képviselőnek, ám egy pillanatig se nyugtassa meg őket a Parlament előtti alkotmánytipró kordon: a belső kordonjaik ellen a legerőszakosabb erőszakszervezet sem védheti meg őket. Hivatkozhatnak pártfegyelemre, nyájszellemre, akármire: a lelkiismeretüket (már akinek még van ilyen) nincs módjuk megnyugtatni. Egyrészt azért, mert vélhető többségük (az egy szem búzaégető Karsai József kivételével) nem a lelkiismerete szerint szavazott; másrészt azért, mert a „köteles beszéd” értelmi szerzőjéről és ceremóniamesteréről, „pártjuk és kormányuk” ámokfutó vezéréről soha nem tudhatják, hogy mikor és miféle eszközökkel manipulálja őket, az engedelmes juhokat egy karámba terelve.
A gyalázat megtörtént, az egészségünket dobra verték. A kordon áll. Ez a virtuális többség nem demokrata, köztársasági elnök úr. Kívül-belül hosszú, eltökélt kordonbontásra kell felkészülni.