A horvátok a török elől menekülve jutottak el a történelmi Magyarország e tájaira, és tiszteletre méltó módon a gradistyei horvátok – merthogy így nevezik magukat – jelentős része máig őrzi identitását és nyelvét is.
„Amikor mi, horvátok 500 évvel ezelőtt e vidékre költöztünk, menekültünk, hogy itt, új hazánkban gyökeret verjünk, még senki sem tudhatta, mennyi ideig fogunk fennmaradni” – olvasható a felújított és átalakított parasztházban berendezett Levanda étterem étlapján. „A levendula kicsi virágaival és finomságával a mi szimbólumunk, ama erőfeszítésnek jelképe, melyet magunk elé tűztünk célul, hogy megőrizzük önmagunkat, hagyományaink egy részét, és ezt a többiekkel együtt élve és együttműködve tovább virágoztassuk.” Ez igen, gondoljuk, valahogy így kellene elfogadnunk egymást a Kárpát-medencében, illetve a Balkán és Közép-Európa határmezsgyéjén.
Nem véletlen, hogy a kétnyelvű utcatáblákkal telerakott község központjában, nem messze néhány szép régi parasztháztól, olyan emlékművet láthatunk, amely a párját ritkítja: az egyik kőtömbön Vörösmarty Mihály és a horvát Mate Mersic Miloradic halhatatlan hazafias verssorai, a másikon pedig egy kis térképrészlet, amellyel az 1921-es, Sopront és a környező falvakat Magyarországra visszasegítő népszavazás előtt tisztelegnek. Ám Kópházán a hivatalos intézmények nagy részén is kétnyelvű felirat díszeleg, lett légyen szó az óvodáról, az iskoláról vagy a kultúrházról, amelynek lépcsőjén ottjártunkkor két tamburás tizenéves várakozott, mint kiderült, éppen zenekari próbára.
Koljnofban amúgy több tamburabanda működik, ami – valljuk meg – szinte irigylésre méltó hagyományőrzésről tesz tanúbizonyságot. Olykor lehet vigadni a muzsikájukra, az egyik együttes pedig már saját nótákat is játszik – ahogy hallottuk a Levandában, amelynek egyik termében, a vitrinben szintén látható néhány a formás pengetős hangszerekből. Mi azonban a kerthelyiséget választjuk, ahol megpihenhet a vándor lelke. Szól az adriai muzsika, oldalt dalmát városok plakátjaiból és Sopron egyes nevezetességeinek leírásából egy kis tárlatféleség. A jó modorú, ugyanakkor fesztelen stílusú pincér pedig a remek horvát (!) kávé után már hozza is a Payrits-féle kópházi Zenitet. Lehet, hogy nem országos hírű családi pincészetből való a nemes bor, de megérdemli a figyelmet.
Rokonszenves, hogy az étlap amolyan összhorvát vonalvezetésű, ugyanis gradistyei (nyugat-magyarországi, várvidéki), szlavóniai, zagorjei és tengermelléki ételek egyaránt hívogatnak, méghozzá a budapesti átlagárak alatt. Vagyunk páran az asztalnál, így megkóstolva egymás ételeit elég széles keresztmetszetét kapjuk a helyi kínálatnak. A zagorjei (Zágráb vidéki) leves pompás, talán még Szindbádnak is ízlene. Van benne füstölt tarja, gomba, tejföl, az ízesítése pedig olyan, hogy a magyar gyomornak egyszerre hazai és egzotikus hatású. Talán a 800 éves közös történelem az oka ennek is? A Levanda-tészta felségesen selymes rókagomba mártással és prsuttal, vagyis dalmát szárított sonkával 10-es skálán egyszerűen 10-es, pedig szeretünk kekeckedni. A Báró Trenk szelet többek között tojással és kulennel készül, az utóbbi nem más, mint szlavón kolbász. Ez is parádés. Persze rendelhető itt rablónyárs gyuvecs rizzsel, pljeszkavica (lepény formájú húsétel) és csevap ajvárral. Ez utóbbiból szintén belakmározunk, és elismerjük: hasonlóan jóhoz a belgrádi vigalmi negyedben volt szerencsénk. Akadnak természetesen magyaros jellegű fogások is, amelyek közül a Fertő tó közelségére tekintettel a háromféleképpen készítendő fogasra hívnánk fel a figyelmet. Mi azonban a (tényleg) friss salátaágyra helyezett, prsuttal töltött tintahalat kóstoljuk meg, amely majdhogynem olyan, mint az Adrián. Fény derül a titokra: Ausztriából érkeznek különféle halacskák, ahol állítólag jobban bánnak a tengeri árukkal, mint nálunk. Azért, hogy egy cseppet gonoszkodjunk, megjegyezzük: ez volt az az étel, amely csak alulról súrolta a tökéletes kategóriát, ugyanis kicsit sok volt rajta a fűszerkeverék, amelyet persze simán le lehet kaparni, onnantól pedig minden rendben találtatott. Olyannyira, hogy még vissza szeretnénk térni, hiszen a pekában készült bárányt vagy borjúlábszárat csak előre rendelvén lehet megcélozni – ahogy az a helyhez méltó magyar–horvát–német– angol nyelvű étlapról kiderül. Köszönet az európai élményért, hvala, Koljnof!
n
Információ. Levanda étterem-panzió és tekepálya, Kópháza/ Koljnof, Fő utca/Glavna ulica 60–62.
origo.hu
Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére
