Előzetes letartóztatásban Hunvald

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság tegnap Hunvald Györgyöt, a VII. kerület szocialista polgármesterét. Az indoklás szerint azért, mert fennáll a bűnismétlés és a hatósági eljárás befolyásolásának veszélye.

Velkei Tamás
2009. 02. 22. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hunvald Györgyöt bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekkel gyanúsítják, a gyanú szerint a kerületvezető másokkal együtt 970 millió forintos kárt okozott a városrésznek. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta, az eljáró bíró úgy ítélte meg: megalapozott a gyanú, hogy Hunvald György hétrendbeli csalást követett el és további kétrendbeli csalást kísérelt meg. A bíróság szerint Hunvald György tudott arról, hogy több kerületi ingatlant előre egyeztetett módon becsültek fel, valamint tudomása volt arról is, hogy ezeket az épületeket külföldi befektetők a becsültnél lényegesen magasabb áron akarják megvenni.
A polgármester mindezek tudatában szándékosan segítséget nyújtott a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottsága elnökének, Gál Györgynek, és egyeztetve vele, valamint az ügyben érintett vállalkozókkal, 2003-ban és 2004-ben szándékos bűncselekményeket követett el az önkormányzat sérelmére – közölte az ügyészség.
Az erzsébetvárosi ingatlanügyben eddig összesen 14 önkormányzati lakóház értékesítésével kapcsolatban történtek gyanúsítások. A nyomozás eddigi adatai szerint az említett 970 millió forint kár mellett további 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelték meg. Eddig öszszesen tizenkét embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük nyolc szabadlábon védekezik.

*

Gál György, a VII. kerületi szabad demokrata frakcióvezető, valamint Kardos Péter, az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke és az ügyletekben közreműködő értékbecslő jelenleg is előzetes letartóztatásban van. A nyomozás adatai szerint a polgármester tudott a kerületi ingatlanok értékbecslésének előre egyeztetett módjáról, valamint a tőkével rendelkező – és a piacon elérhető reális, a becsültnél lényegesen magasabb vételár megfizetésére hajlandó – külföldi befektetők vételi szándékáról. Nagy György – szabadlábon levő gyanúsított – strómanokkal alapított cégein keresztül, valamint az ügyletekbe bevont offshore cégek közvetítésével vásárolt meg több kerületi ingatlant. Fazekas Géza főügyészségi szóvivő hangsúlyozta: Hunvald György igyekezett meggátolni, lassítani a nyomozás menetét, és félő volt, hogy fontos dokumentumokat tüntet el, illetve befolyásolja a tanúkat vagy a kerületi képviselőket,
összebeszél velük. A szóvivő ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este elmondta, a főügyészségnek vannak adatai arról, hogy részben meg is történt az összebeszélés, sőt Fazekas kérdésre elismerte, hogy az ügyészség befolyásolására is tettek kísérletet. Amikor a riporter rákérdezett, hogy ezt Hunvald György tette-e, a válasz igen volt.
A polgármester az ítélet kihirdetése után is optimista maradt. Úgy fogalmazott: mivel ártatlan, biztos hamarosan távozhat az előzetesből. Emellett továbbra sem akar lemondani MSZP-párttagságáról, polgármesteri, illetve a Fővárosi Közgyűlésben betöltött posztjáról. Az MSZP fővárosi elnöksége ugyanis azt kérte Hunvaldtól, hogy mondjon le utóbbi megbízatásáról, s amíg tisztázódik ügye, függessze fel párttagságát is. Burány Sándor, az MSZP fővárosi vezetője azonban a Népszabadságnak már úgy fogalmazott: a döntés a polgármester kezében van, mint mondta, „mi nem hívhatjuk vissza”. Hozzátette: nem ítélkeznek Hunvald fölött.
– Arra kérjük ezért Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy vállalja a felelősséget a koalíciós területi képviselők ügyletei miatt, és járjon közbe az erzsébetvárosi önkormányzat feloszlatása érdekében – hangsúlyozta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője és Simon Péter kerületi frakcióvezető közös közleményében. Az MDF szerint csak az az alkotmányos eszköz maradt, hogy az Országgyűlés mondja ki az erzsébetvárosi képviselő-testület feloszlatását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.