Messiás pedig csak egy van – bármilyen szépen cseng a kiállításon szereplő művek világhírű alkotóinak a névsora, a tárlat címének olvastán valószínűleg sokunknak ez az első reakciója. A többiek legfeljebb próféták lehetnek vagy magukat megváltónak kikiáltó őrültek, szélhámosok. A tárlat címe így, többes számban valóban ütős, akár csak az országszerte számos helyen látható falragaszok, plakátok ábrája is a férfikarra fonódó töviskoszorúval, de nemcsak teológiai értelemben nonszensz, hanem gyakorlati problémákat is okozott a rendezőknek. Az előkészítő munka során egyebek mellett éppen a kiállítás címe, az általa nyilvánvalóan sugalmazott rendezői koncepció tartotta vissza a Vatikáni Múzeumok vezetőit attól, hogy kölcsönözzék azokat a műveket, amelyeknek nyilván kitüntetett helyük lett volna a Modem tárlatán. Nem kisebb dologra vállalkozott ugyanis a Messiások A nyugati ember és a megváltás gondolata Pablo Picassótól Bill Violáig című bemutató kiállítás, mint hogy válaszoljon arra a kérdésre, megváltható-e a világ, illetve hogy megmutassa, milyen választ adnak a XIX. század vége, XX–XXI. század alkotói.
A vállalkozás dimenzióihoz méltón imponáló a kiállított művek sora, még ha egy-egy nagy nevet olykor kevésbé jelentős munka reprezentál is – Georges Rouault üvegablaka, Picasso bármelyik vászna önmagában is elegendő lenne, hogy egész kiállítási fejezeteket csoportosítsanak köréjük. Kiváló találat a tárlat kezdetén és végén elhelyezett művek kiválasztása is. Pauer Gyula látványos, provokatív művekkel idézi meg a torinói leplet indulásként, zárásként pedig az ugyancsak igen provokatív szárnyas oltárt, az alig harmincéves korában, AIDS-ben elhunyt (nem mellesleg a grafitti művészetéből merítő, s valóban világhírű) Keit Haring alkotását látjuk. A két végpont között pedig felemelő, megrendítő, egyetértésre vagy vitára ingerlő művek sokasága a vörös diktatúra jelképét saját bőrébe karcoló Marina Abramovicztól a bécsi akcionisták, Nitsch, Brus, Schwarzkogler külön bokszban elhelyezett, magyarázó szöveggel kísért műveiig, Serrano hullaházban készült nagyméretű fotóitól az ötvenhatos magyar forradalmat meggyalázó Werner Tübke kereszlevételéig. Vannak persze hiányok, én például semmiképpen nem mondtam volna le Göbölyös Luca műveiről az emberi test kiszolgáltatottságát megmutató fejezetben, vagy Hodler halott feleségéről készített rajzairól, festményeiről A halott ember című összeállításban, s nem engedtem volna, hogy a történelem ígéretét vizionáló fejezetben szétrobbantsa az összképet a tüzes trónra ültetett Dózsát ábrázoló, drámai erejű, de a többi alkotásétól eltérő dimenziót képviselő Szervátiusz-szobor.
Nyilvánvalóan a kölcsönzési lehetőségek is megszabták az arányokat, így történhetett, hogy kissé sok, a témához kevésbé kötődő mű került az első, Miféle test adatott nékünk? című fejezet indító egységébe, s hogy A történelem ígérete című fejezetben, amelynek a XX. század hamis prófétáit, a megtévesztettek pokoljárását, a megváltás kvázi lehetetlenségét kellett volna bemutatni, kevés igazán megragadó alkotás kapott helyet. A megváltás keresztje címet viseli az utolsó fejezet, amelynek sok és sokféle keresztet, megfeszítést ábrázoló művének egymáshoz való viszonyát akkor érthetjük meg majd igazán, ha a katalógus megjelenik. Zárásként addig is egy valóban revelatív élmény: a kijárat előtt valamivel az egyik legjelentősebb kortárs művész, Bill Viola videóját látjuk, amely Bill Hall kanonok megbízásából készült, s 1996-ban mutatták be először. Megrendítő lehetett a mű a Durnham-katalógusban is, de Debrecenben talán még inkább revelatív élmény látni a hírnököt, aki a vizek végtelen csendjéből merül fel egy pillanatra, hogy azután újra eltűnjön az idő és tér mértékegységeit nem ismerő mélység sötétjében.
(Messiások, Debrecen, Modem, december 31-ig.)
Franciaország
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
