Annadaata

Kilencvenöt éves korában, a múlt szombaton elhunyt a Nobel-békedíjas Norman Borlaug amerikai agronómus. A zöld forradalom atyjaként emlegetett Borlaugot a harmadik világban megmentőként tisztelték; nyugaton, ahol a modern nagyüzemi mezőgazdaság árnyoldalai is előtérbe kerültek, némileg árnyaltabb a megítélése.

Molnár Csaba
2009. 09. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szinte a világ minden újságja megemlékezett az egy hete elhunyt Borlaugról, de a nyugati sajtó távolságtartó cikkei össze sem hasonlíthatók az egykor vagy még napjainkban is szegénység és élelmiszerhiány sújtotta országokban megjelent személyes hangú nekrológokkal.
A mexikói El Universal így ír róla: „Dr. Borlaug több mint hatvan éven keresztül tanított és kutatott Mexikóban. Segítségével országunk elérte, hogy önellátóvá váljon a gabonatermesztésben.” A távol-keleti Times of India szerint „jóval azelőtt, hogy George Bush vagy Condoleezza Rice ellátogatott volna Indiába […], egy kedélyes kutató és pacifista, Norman Borlaug már hatalmas lökést adott az amerikai–indiai kapcsolatoknak. Amikor Borlaug a hatvanas évek közepén Indiába érkezett, éhínség uralkodott a szubkontinensen […], de ő mexikói kutatásainak eredményeit felhasználva megtöltötte a magtárakat. Ezért a zöld forradalom atyja megnevezés mellett ugyanúgy hívhatjuk őt India annadaatájának [élelmezőjének].”
– Valaki tréfát űz veled – próbálta lehűteni felesége kedélyeit Borlaug, amikor az mindent eldobva rohant az akkor ötvenhat éves, éppen egy Mexikóváros melletti búzaföldön dolgozó férjéhez a hírrel, hogy ő kapta az 1970. év Nobel-békedíját. Amikor megértették vele, hogy a hír nem kacsa, annyit válaszolt, rendben, de még van némi tennivalója a búzatáblán, ünnepelni ráérnek később is. Semmi sem állt távolabb tőle az öntömjénezésnél. Amikor Oslóban átvette a Nobel-díjat, beszédében az akkor éppen optimizmusra okot adó világélelmezési helyzet ellenére is további erőfeszítésekre szólította fel hallgatóságát: „Talán most éppen kedvezőnek tűnik a helyzet, de hamar eljöhet a hanyatlás, ha önelégültté válunk, és lankadnak erőfeszítéseink.”
A hetvenes években és tavaly is bekövetkezett a megjósolt élelmiszerkrízis, amely felhajtotta az árakat, és milliókat taszított éhezésbe – emlékeztet a The New York Times. Borlaug a tavalyi élelmiszerválság kapcsán adta egyik utolsó interjúját is, amelyben élesen kikelt a tápláléknövényekből készített bioüzemanyagok ellen, amelyek növekvő termelésében látják sokan az élelmiszerárak emelkedésének egyik okát.
Borlaug 1914-ben született az amerikai Iowa államban norvég bevándorlók gyermekeként. Gyerekkorában is kivételes érdeklődést mutatott a növénytermesztés iránt, emlékezett vissza a húga egy tavalyi interjúban. Folyton kérdésekkel bombázta a szüleit például arról, mi az oka annak, hogy a fű az egyik mezőn szépen zöldell, a másikon viszont csak fonnyadtan vegetál. Abban az időben a legtöbb parasztgyerek hamar kibukott az iskolából, Borlaug viszont nagyapja unszolására tovább tanult, és a gazdasági világválság éveiben iratkozott be a minnesotai egyetemre. A városban személyesen tapasztalhatta meg a munkanélküliség miatt végletesen elszegényedő, éhező emberek szenvedését, ami még inkább az éhínség elleni harc irányába tolta az érdeklődését.
Az egyetemen a növénykórtant választotta szakterületéül, és a doktorálás után, 1942-ben a megszerzett biokémiai szaktudást hasznosítva elhelyezkedett a DuPont vegyipari vállalatnál, amely a háborús megrendelések miatt igencsak prosperált abban az időben. Ez az állás valószínűleg élethosszig tartó felső középosztálybeli jólétet és kellemesen unalmas életet biztosított volna számára, ő azonban már két évvel később kilépett, és munkát vállalt a Rockefeller Alapítvány mexikói éhezést felszámolni hivatott kezdeményezésében. Amikor megérkezett, kétségbeejtő volt a helyzet az országban.
„A helyek, amelyeket láttam, letaglóztak, annyira nyomorúságosak és nyomasztók – írta a feleségének. – Nem tudom, mit tehetnénk, hogy segítsünk ezeken az embereken. De valamit tennünk kell.”
Az agronómus elsőként olyan hibrid búzafajtákat próbált nemesíteni, amelyek egyrészt alkalmazkodnak a forró mexikói éghajlathoz, másrészt ellenállnak a latin-amerikai ország búzatermését tizedelő gombafertőzésnek, a rozsdának. Nem volt sok ideje az új fajták létrehozására, a munkát nem korlátozhatta a búza hagyományos vegetációs időszakára. Munkatársaival ezért a következő években nyáron Mexikó középső, magasan fekvő vidékein, télen pedig a nyáron elviselhetetlenül forró Sonora sivatagban dolgozott a tűző napon: búzatörzseket keresztezett egymással. Amellett, hogy e módszer felére csökkentette az elvégzendő munkához szükséges időt, egy másik, nem várt következménye is volt. A félévenkénti áttelepítés miatt a legsikeresebbnek bizonyult búzafajták kevéssé voltak érzékenyek a napfénytartam változásaira, így számos eltérő éghajlatú vidéken sikerrel lehetett őket termeszteni. Idővel a mexikói gazdálkodók is elfogadták az eredményeiket, a nemesített fajták termesztésével pedig hamar emelkedni kezdtek a termésátlagok.
A zöld forradalom atyja elnevezést – amelyet Borlaug egyébként sohasem kedvelt – mégsem e kezdeti eredményei láttán kezdték alkalmazni a kortársai, hanem egy másik növénytermesztési probléma megoldásakor. A negyvenes évek végétől világszerte egyre több műtrágyát alkalmaztak a mezőgazdaságban, amely a növények nitrogénszükségletét volt hivatott biztosítani az egyébként nitrogénszegény élőhelyeken is. A műtrágyázás hatására a gabona magvai és kalásza hatalmasra nőtt. Akkorára, hogy a növény törékeny szára nem bírta el a megnövekedett súlyt, a gabona eltört vagy eldőlt, lehetetlenné téve a betakarítást. Borlaug 1953-tól egy különleges búzafajtával kezdett dolgozni, amely olyan gént hordozott, amelynek hatására a növény alacsonyra nőtt, szára tömzsi, de erős maradt. Emellett azonban a kalásza ugyanolyan nagy volt, mint a normális búzának. Borlaug és munkatársai a törpe növést okozó gént sikeresen átvitték egy trópusi búzafajtába, az új növény pedig – erős műtrágyázás mellett – háromszoros-négyszeres termésátlagokat produkált. Az eredményeken felbuzdulva a rizsen is alkalmazták az elvet, amely az emberiség felének legfontosabb táplálékforrása.
Mexikóban a zöld forradalom valóban forradalmi hatással bírt. A hatvanas évekre az ország gabonatermesztése meghatszorozódott a húsz évvel korábbi szinthez képest.
Az eredményeknek hamar hírük ment a világ nyugati cinizmussal „fejlődőnek” nevezett országaiban. A második világháború után valamelyest javult ugyanis ezeknek az országoknak az egészségügyi helyzete, csökkent a halálozási ráta, a népesség pedig ugrásszerű növekedésnek indult. Minthogy a mezőgazdasági termelés nem tudta kielégíteni a szaporodó népesség támasztotta igényeket, sok helyütt éhínség alakult ki. A helyzet különösen Indiában és Pakisztánban fordult válságosra. A hatvanas években India hatalmas mennyiségű gabonát volt kénytelen importálni, hogy etetni tudja állampolgárait. A két ország kormányai a helyzet megoldása érdekében vetőmagot rendeltek Borlaug mexikói gazdaságából. A hatás nem maradt el: 1968-ban olyan jó termést takarítottak be Indiában, hogy sok iskolát kénytelenek voltak ideiglenes magtárakká nyilvánítani. A történet pedig sok helyen megismétlődött: a Fülöp-szigeteken, Kínában, szerte Latin-Amerikában, különösen Ecuadorban, Chilében, Kolumbiában és Brazíliában. Borlaug rászolgált a Nobel-bizottság díjat odaítélő indoklására: „Többet tett azért, hogy a világ szegényei kenyérhez jussanak, mint bárki más a kortársai közül.”
A zöld forradalom azonban korántsem ellentmondásoktól mentes. A mai értelemben még zöldnek sem nevezhető – mutat rá a The Daily Telegraph. A magas termésátlag a műtrágya kiterjedt alkalmazásán alapult. Kritikusai sokszor a szemére vetették, hogy az általa népszerűsített növénytermesztési módszer a drága vegyi anyagokat alkalmazni képes nagyüzemi mezőgazdasági vállalkozásoknak kedvez, amelyek eközben eltiporják a hagyományosan kis parcellákon gazdálkodó parasztokat. A fejlődő országok pedig a nemesített vetőmagokat és növényvédő szereket áruló (amerikai) vállalatok kiszolgáltatottjaivá válnak. Egyik kritikusa, az indiai Vandana Siva így írt róla 1991-ben: „Azáltal, hogy a természet [eltartóképességének] határait a termelékenység növelésének útjában álló és elmozdítandó akadályként értelmezték, az amerikai szakértők ökológiailag romboló hatású és fenntarthatatlan praktikákat terjesztettek el világszerte.”
Borlaug kezdetben dacosan reagált a kritikákra, azt hangoztatva, hogy könnyen beszélnek, akik megfogalmazták őket, hiszen jólétben élnek, az éhezést pedig csak az újságokból ismerik. Később finomodott az érvelése, a növényvédő szerek és a műtrágya felelősségteljes alkalmazására szólított fel. Élete végéig harcolt az általa „populációs szörnyetegnek” nevezett túlnépesedés ellen. Sokszor idézett mondása szerint, „ha a világ népessége a mostani iramban nő tovább, az emberiség el fog pusztulni”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.