Az ember helye

Az augusztus 26-án tartott Castel Gandolfó-i audiencián XVI. Benedek pápa katekézisében a teremtett világ megóvásáról beszélt, majd augusztus 31-én az úrangyala imádság után visszatért e témára. Úgy tűnik, a környezetvédelem problémája egyre aktuálisabb, és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Felelősségünk a teremtett világért című körlevele, melynek angol fordítása a közelmúltban jelent meg, a lehető legjobbkor készült el.

Több oka is van XVI. Benedek megkülönböztetett figyelmének: az augusztus 26-i beszédet kicsit mintha a vakáció, a pihenés inspirálta volna. A nyári szabadság idején gyakrabban találkozunk a természettel, és ezért többször élvezzük a teremtés ajándékát, de a környezetpusztulás különféle jelei, a természeti csapásokról szóló hírek egész évben figyelmeztetnek a természet megfelelő tiszteletére. Ennél azért konkrétabb üzenete is volt a pápai beszédnek: XVI. Benedek kifejtette például, hogy a környezetpusztítás összefüggésben áll a Teremtő és a teremtmény kapcsolatának meglazulásával, hiszen amikor az ember az anyagi világ legmagasabb rendű lényévé válik, létének célja a puszta birtoklásra korlátozódik.
Ezzel a kijelentéssel a pápa azt a vádat tette a helyére, amely szerint a környezetrombolás legfőbb oka a zsidó-keresztény kultúra, jelesül a Teremtés könyvében olvasható felszólítás: „Hajtsátok uralmatok alá az egész földet” (Ter. 1., 28.). Mert bár a környezet megóvásának két évezreden keresztül az egyház csaknem egyedüli szószólója volt, az ezredfordulóra kifejezetten defenzívába szorult e téren; a közelmúltban olyan véleményeket is lehetett hallani Róma természetvédelemmel kapcsolatos megnyilvánulásairól, hogy a Vatikán most éppen egy népszerű vonatra akar utólag felkapaszkodni.
Az ellenséges hang nem meglepő, hiszen a sokféle árnyalatú zöld mozgalmak között – a már említett vélekedésen kívül is – jócskán találhatunk olyanokat, amelyek meglehetősen kevéssé hozhatók közös nevezőre a kereszténységgel. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Felelősségünk a teremtett világért című körlevele rendkívül jó összefoglalását adja a kortárs ökofilozófiai megközelítéseknek, amelyek lényegében világszerte a zöld mozgalmak ideológiai alapját jelentik.
A helyzet ma sok tekintetben hasonlít az 1891-ben megjelent Rerum novarum pápai enciklika korára, amikor a marxizmus ideológiai alapvetése előbb mozgalommá szervezte a városi proletariátust, majd a kommunista vezetők a mozgalom révén megragadták a hatalmat, s hamarosan világuralomra törtek. Persze botorság lenne kijelenteni, hogy a zöld mozgalmak között hasonló folyamat zajlik le napjainkban, de az tagadhatatlan, hogy az ideológiai alapvetések felhasználásával szerveződött, érzelmi közösségekké vált zöld mozgalmak igen gyakran a gazdasági és politikai irányítás megszerzésére törekednek annak érdekében, hogy magát a rendszert formálják át. Akárcsak a XIX. század végén, amikor XIII. Leó pápa a Rerum novarum híressé vált sorait papírra vetette: „Ha egyszer már lángra kapott az újítás vágya, amely egyébként régóta zavarja az államok békéjét, úgy ez szükségképpen vonta maga után, hogy a változtatás szelleme a politikai gondolkodás területéről a vele rokon gazdaságba is behatoljon.”
Az újítás vágya most is lángra kapott, és a politikai gondolkodást, valamint a gazdaságot is befolyásolni kívánja, de a vágy egyelőre sokféle indíttatásból született, ezért a megoldási javaslatok sem egységesek. Az MKPK körlevele emberközpontú (antropocentrikus) és ökológiai központú (ökocentrikus) ökofilozófiai elméleteket sorol föl. Egyáltalán nem elvont vagy lényegtelen filozofálás mindez: ezek az elméletek a legfontosabb dologról szólnak: az ember helyéről. Isten nélkül az ember vagy teljesen kizsákmányolhatónak látja a természetet – ez a radikális antropocentrizmus –, hiszen csupán a gazdaságnak, a gazdagságnak tulajdonít értéket. A radikális antropocentrizmus utilitarista módon tagadja az ember-természet viszony minden erkölcsi vonatkozását. Vagy a természeti környezetet holisztikus valóságnak elfogadva, a lét egészét spirituális erőnek látja (mélyökológia), amelyet semmilyen módon sem szabad befolyásolni. Ez a panteista álláspont pedig magát a természetet emeli istenséggé. E két szélső álláspont mellett azután vannak még olyan érdekességek is, mint az ökofeminizmus, amely szerint a férfiközpontú világ leigázza és kizsákmányolja mind a természetet, mind a nőket, és mint szószólójuk, Karen Warren hirdeti: meg kell haladni az antropocentrizmust és az androcentrizmust.
És hol helyezhető el e kavalkádban a keresztény álláspont? Az MKPK körlevele szerint a természeti környezettel szembeni álláspont filozófiai gyökerét a relatív antropocentrizmus jellemzi, hitben gyökerező voltát pedig a teocentrizmus adja. A Teremtő ugyanis felelősséget bízott az emberre, amely a teremtett világ gondozására vonatkozik, figyelembe véve a jövő generációk érdekeit is. Az ember az egyetlen teremtmény, amelyet Isten önmagáért akart, és amelynek szabad akarata van. Nem elfogadható tehát az az álláspont, amely elvet a világgal kapcsolatos minden lehetséges emberi tevékenységet; és az sem, amely a világot nem Istentől teremtettnek, hanem isteninek gondolja, túllépve a természet önértékét hirdető biocentrizmuson is.
De mit lehet tenni a jelen helyzetben, amikor a környezet pusztítása már súlyos változásokat idézett elő? Két évvel ezelőtt az ENSZ klímaváltozással foglalkozó gyűlésén a vatikáni küldöttség vezetője, Pietro Parolin prelátus, a Szentszék államközi titkárhelyettese úgy fogalmazott: a Szentszék nem adhat konkrét megoldási javaslatokat ezen a téren, viszont hangsúlyozza az emberek felelősséget. Az éghajlatváltozás és a környezet pusztulása ugyanis erkölcsi kérdés, és mivel súlyos a helyzet, itt az ideje, hogy a szavakat valóban tettek kövessék.
XVI. Benedek pápa is a nemzetközi felelősök öszszehangolt intézkedéseit sürgette az augusztus 26-i audiencián, és még azt is hozzátette: a költségeket azok fizessék, akik haszonélvezői a közös környezeti erőforrásoknak, ne más népek vagy a jövő nemzedékei. Különös tekintettel kell lenniük a föld legszegényebb régióira. Nélkülözhetetlenül fontos tehát, hogy változtassanak a globális fejlődés jelenlegi formáján, felszámolva az éhínség és a nyomor botrányát.
Pillanatnyilag ugyanis az a helyzet, hogy a klímaváltozás árát az amúgy is nehéz helyzetben lévő szegény országokban élők fizetik meg, és ez nagyon igazságtalan. A pápa augusztus 31-én megismételte ezt, és mindenkit a föld jövője iránti felelős magatartásra kért. E megnyilvánulásnak napi aktualitása is van, ugyanis sok más országhoz hasonlóan Olaszországban is szeptember 1-jén ünneplik a teremtés napját.
XVI. Benedek pápa a beszéd végén Szent Ferenc Naphimnuszából idézett, a II. János Pál pápa által 1979-ben a környezetvédők védőszentjévé nyilvánított szent szavaival mintegy megjelölve a teremtett világ megóvásának okait: „Mindenható, fölséges és jóságos Úr, / Tied a dicséret, dicsőség és imádás / És minden áldás. / Minden egyedül Téged illet, Fölség”.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele is hivatkozik az assisi szentre. A teremtés ajándék, melyet Isten az embernek szánt. De Isten és ember találkozásának a színtere is, így Istentől rendelt célja van. Ezért aztán a környezetvédelem összehasonlíthatatlanul többet kell hogy jelentsen a jelen és a jövő generációk méltó életkörülményeinek biztosításánál, hiszen az ember Istennel, az emberekkel és a teremtett világgal való kapcsolata egységet alkot.