Bencés apátsági templom Nagykapornakon

R E J T Ő Z K Ö D Ő M A G Y A R O R S Z Á G

Fotó: Tóth Tibor„ title=”Fotó: Tóth Tibor„ hspace=”4„ width=”240„ height=”417„ align=”left„ />Zala észak–déli irányú völgyeinek egyikében, Egerszegtől nem messze található Nagykapornak. A 76-os úton közlekedők tekintetét minden napszakban magához vonzza – esténként megvilágított – kettős tornyával a dombtetőn álló templom, amelyhez hasonlót Tihany hegyén látni. Mindkét műemlékünk a Szent Benedek-rend hazai históriájának része, mindkettő elegáns barokk külleme mögött nyolc-kilenc évszázados múlt rejtőzködik. A tihanyi apátságot 1055-ben alapította I. András király, Kapornakon 1141 és 1160 között, II. Géza uralkodása idején telepedtek le a bencés szerzetesek. Tihany is, Kapornak is elpusztult a török időkben, azután megújult a XVIII. század uralkodó stílusában. Középkori történetük sok szállal összefonódik, Tihany ismertsége csodás fekvésének, a Balatonnak köszönhető, párját Kapornakon az erdők Tihanyának nevezhetnénk.
A település neve 1237-ben bukkan fel írásban, Copurnuch alakban (a kaporból képzett szó zöld növényekkel, csalánnal stb. benőtt irtáshelyet jelent). A település története homályba vész. A XIX. századi Pallas-lexikon megbízható szócikkében olvasható adatok szerint az 1100-as évek derekán a környéket birtokló Kador nemzetség alapította a rendházat a Szent Üdvözítő tiszteletére. A családi monostorként és temetkezőhelyként is szolgáló egyház kegyuraságát Kador György fia, Márton átruházta III. Béla királyra, aki azt Aenz comesnek adta; II. András Márton fiait, Mihályt és Henriket 1212-ben visszahelyezte, és megerősítette kegyúri jogaiban. 1237-ben a szerzetesek panaszt emeltek Rómában a veszprémi püspök ellen zsarolás miatt, amire a püspök kiátkozta őket, templomuk köré tüskés ágakat rakatott, hogy ne látogathassák a hívek. A következő évben IX. Gergely pápa kibékítette a viszálykodókat, annál inkább, mivel a kapornaki konvent – Zalavár társaként – a hatalmas megye második hiteles helyeként működött. A XIV. században az apátság birtokait világi urak foglalták el, a település mezővárosi rangra emelkedett, fontos és forgalmas piaccal.
Apátsága mellett plébániai egyháza is volt Kapornaknak, Szent Kozma és Damján tiszteletére épült templomát egy 1264-ben kelt oklevél említi először. Maradványai a temető szélén lappanganak. A település virágkorának a török veszedelem vetett véget: hírére a kolostort – amint a tihanyi és a zalavári bencésekét is – négyszögletű, sarokbástyás végvárrá alakították át. A barátok elköltöztek. Az első támadás 1546-ban érte Kapornakot, a törökök azonban félbehagyták a templomerőd ostromát. 1600-ban ismét sikerrel verték vissza a Kanizsa felől érkező hódítókat, végül az 1664. évi nagy hadjáratkor pusztult el a klastrom és román kori temploma. Régi felmérési rajzokból és a megmaradt alapfalakból rekonstruálhatjuk a XII–XIII. századi családi monostor háromhajós egyházát: a harminc méter hosszú, 14 méter széles, sík födémmel fedett bazilika keleten három félköríves apszissal zárult, nyugati oldalán toronypár állt. A mostani, szép barokk harangtornyok emeletén jól láthatók a román stílusú, kőoszloposztású kettős ikerablakok. Az 1734 és 1779 között renovált rendház ma öregek otthonául szolgál.