(észhez tért-e Bächer Iván )

Én nem tudom, hogy érezhető-e a címben feltett kérdés iróniája. Ugyanis szent meggyőződésem, hogy Ivánnak nem kellett és nem kell észhez térnie, mivel – a maga módján – mindig is észnél volt. Pontosan tudta, mit, miért ír, közleményeiből kiolvasható volt liberális baloldali világnézete, s az is egyértelmű, hogy belső meggyőződésén nem változtatott sem idő, sem tapasztalat. Sok hozzá hasonló közíró forgatta a tollat az elmúlt években az úgynevezett baloldal szolgálatában, s jutott eközben a gyurcsányizmus szellemi pórázára anélkül, hogy engedett volna függetlenségének, felsőbbrendűségének és erkölcsiségének hitéből.
Most úgy tűnik, hogy ezekben a nemes lelkekben, köztük Bächerében, az ország sorsának romlása, s a szemüket már-már kiszúró szocialista–szabad demokrata tolvajlás és korrupció láttán valamiféle katarzis és megvilágosodás következett be. Most immár tisztán látják, amit én úgy húsz esztendő óta folyamatosan figyelek, hogy a jobboldali szélsőségek létrejöttéért és megerősödéséért a hazug, erkölcstelen és gátlástalan baloldal (szerintük főként az MSZP) a felelős, miként B. I. írja az interneten: „…ők idézték a kórt elő gyávasággal, kulturálatlansággal, hitványsággal és mindenekelőtt az eszelős korrupcióval…”
Ha gúnyolódni volna kedvem, most azt kérdezném: hát végre leesett a tantusz? Miért tartott ilyen sokáig? De inkább szelíd és naiv szemrehányással mondom: ti okos és okoskodó liberális fiúk, nem éreztek egy csöpp lelkiismeret-furdalást azért, hogy hatalomra segítettétek és ott tartottátok (tartjátok) mindmostanáig ezt a bagázst? Lehet ezt egy röpke pálfordulással jóvátenni? Egyáltalán történt-e itt bármiféle pálfordulás és megvilágosodás? Van-e új hit a régi helyett? Nincs. Új érdek: aligha. A Bächer-féle, reputációjukra kényes intellektueleknek nincs Debreczeniéhez hasonló, Antall–Orbán–Gyurcsány felé egyaránt fordítható köpönyegük. Ők írástudók maradnak minden körülmények között, hűek önmagukhoz és a politikai korrektséghez. Miért jelenti ki akkor B. fent említett írásában, hogy (látván a szocialisták szörnyűségét): „a fasisztákra fogok szavazni… Nem tehetek majd mást. Rájuk kell szavaznia minden tisztességes, demokratikus magyar polgárnak. Másképp nem lesz soha tisztességes, demokratikus polgári Magyarország.”
Nos, emitt nem én ironizálok, hanem ő. Mit is állítottam az előbb? B. hű önmagához és írástudó. S mint írástudó: ravaszdi. Az MSZP kíméletlennek tűnő bírálatától simán, a legcsekélyebb bökkenő nélkül jut el odáig, hogy a Fideszen rúgjon egyet és a „polgári” szóhasználattal a magyar polgári pártot összehozza a fasizmussal. Továbbá: az iróniától elbódult olvasót mellesleg arra biztatja, mintegy saját példájával, hogy (a Fideszt gyengítve) a Jobbikra szavazzon majd, ha eljön az idő. Mindebből világosan kiderül, hogy B. I. zsigereiben nem a csaló, lopó MSZP elleni gyűlölet munkál, hanem az Orbán-fóbia.
Fogadunk? Nem esett le a tantusz. A tantuszt be sem dobták. Szó sincs pálfordulásról. A túljátszott erkölcsi felháborodást nem követi az érzelmek változása. Ezért csodálkozom, hogy a Népszabadság nem közölte le ezt a nagy leleménnyel megírt eszmefuttatást. Hiszen minden ízében az „Ügyet” szolgálja. Az Ügy most kissé különbözik a néhány év előttitől, mivel nem a hatalom közvetlen megszerzéséről és megtartásáról szól, hanem a teljes megsemmisülés elkerüléséről. Ha a baloldali közírók körében felerősödnek a túlzabálásba beledöglött oroszlánt bíráló hangok, gondoljunk mindig erre, hiszen egy túlzabált oroszlán korántsem jelent akkora veszélyt a „haladó értelmiségre”, mint a „vérükre szomjazó, fasiszta-polgári fenevad”. Hogy eme fenevadra kinek van itt szüksége, én nem tudom…