Folytatódik a harc a világ tengelyéért

A hidegháborúnak vége, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy megszűnt a befolyásért folyó versenyfutás a nagyhatalmak között. E geopolitikai játszma elsőrendű terepe Eurázsia, középpontjában pedig Afganisztán áll – fogalmaz lapunknak Szergej Mihejev politológus, a moszkvai Politikai Technológiák Központjának alelnöke.

A brit John Halford Mackinder még a múlt század elején fejtette ki geopolitikai vízióját, mely szerint a világ tengelye vagy „szíve” (Heartland) Eurázsia szárazföldi része. A történelem menetét a Heartland és a tengeri hatalmak közötti erőviszonyok határozzák meg. Az az állam, amelyik a „világ szívét” ellenőrizné, uralná a „világszigetet” (World-Island) és annak peremöveit is, azaz az amerikai kontinenst, Afrika déli részét, Ausztráliát, Indonéziát, Nagy-Britanniát és Japánt, s így lényegében az egész világot. Aktuálisnak tartja ma ezt az elméletet?
– Nem az a fontos, hogy én mit gondolok erről a geopolitikai iskoláról. Perdöntőbb, hogy az Egyesült Államok mai külpolitikája lényegében e mentén halad. Washington igyekszik befolyása alá hajtani a Heartlandot. Az afganisztáni háború ugyanis lényegében erről szól. A Szovjetunió felbomlása után a Nyugat előtt komoly feladatként emelkedett a világ újrafelosztása, s miközben azóta is arról beszél, hogy befolyási övezetek nincsenek, a folyamat elkezdődött. Jugoszlávia, Irak is idesorolható, s kulcseleme az afganisztáni háború, amelyhez – maradjunk annyiban – jó ürügyet adott 2001. szeptember 11. Aki a stratégiai szempontból központi helyen fekvő Afganisztánban megveti a lábát, az onnan olyan geopolitikai zónákra terjesztheti ki befolyását, mint Kína, Közép-Ázsia, Irán, vagy India és Pakisztán.
– E geopolitikai játszma komolyan érinti a posztszovjet térséget is. Melyik régió ma a befolyásért folytatott versenyfutás legfontosabb terepe? A Kaukázus, Ukrajna vagy éppen az egyre inkább felértékelődő Közép-Ázsia?
– Az említett térségek és az ottani geopolitikai ütközetek egy és ugyanazon stratégia részei, így nem lehet közöttük igazán fontossági sorrendet felállítani. A bizonytalanság és a Nyugat-barát rezsimek erősítésének íve Közép- és Délkelet-Európától Közép-Ázsiáig húzódik. Indul az erősen atlantista „új Európától”, de idetartozik a hatalomváltásokkal kísért Moldova, természetesen a színes forradalmak terepe, Ukrajna, Grúzia vagy Kirgizisztán vagy az eltérő módszerekkel megzabolázott Türkmenisztán, Üzbegisztán és Azerbajdzsán, de ebbe a paradigmába illik a nem posztszovjet térséghez tartozó Irán helyzetének destabilizálása is.
– Ha ebből, a geopolitikai realitásokból indulunk ki, akkor illúzió túl sokat várni az orosz–amerikai kapcsolatok Obama által meghirdetett újraindításától is. Amerika érdekei ugyanis egy év alatt nem sokat változtak…
– Egyelőre nem világos, mi akar lenni ez az újraindítás. Árulkodó, hogy a Clinton által átadott indítógombra perezagruzka (újraindítás) helyett freudi tévedésből a peregruzka (túlterheltség) felirat került. Az sem egyértelmű még, hogy hova is tegyük az Obama-jelenségget. Ravasz PR-akcióról vagy az amerikai nézetek és érdekek valódi újraértelmezéséről van szó. Egyelőre csupán a retorika változását érzékelhetjük egyértelműen, a többit elfedi a show.