Ötvenötös szisztéma

Fél évszázadnyi „egypártrendszerből” lett elegük a japánoknak. A múlt hét végén Japánban tartott előrehozott parlamenti választásokon a szavazók pontot tettek egy korszak végére. Ám még a történelmi sikert méltatók közt is vannak számosan, akik óva intik a lakosságot attól, hogy túlzott reményeket fűzzön a fordulatot végrehajtó politikusokhoz.

Japán Demokrata Párt (JDP) a múlt vasárnapi voksolás eredményeként a négyszáznyolcvan fős japán alsóházban majdnem megháromszorozta képviselői számát: több mint háromszáz honatyával rendelkezhet. Az öt évtizede hatalmon lévő liberális demokraták pedig megharmadolták képviselőik számát, úgy százharmincan lesznek. Bár az elemzők ezt a választásokon várható földcsuszamlást előre jelezték, mégis kevesen jósoltak ilyen nagyarányú győzelmet az ellenzéknek.
De mielőtt elkezdenénk a választási eredmény boncolgatását, nem árt néhány szót szólni a japán politikai berendezkedésről. A második világháborút követően a szigetország átalakult alkotmányos monarchiává. Az uralkodó csak jelképes szerepet tölt be, a hatalom a kétkamarás parlament kezében van. Az alsóház képviselőit négy, míg a szenátus tagjait hat évre választják. Húsz év a választói korhatár; a múlt vasárnap több mint százhárommillió japán voksolót vártak a szavazóirodákba. A választók életét egyébként rendkívül megkönnyítik, ugyanis ha valakinek halaszthatatlan tennivalója van, előzetesen is lehet voksolni, de lehet szavazni nagy pályaudvarokon, áruházakban is.
Az eddig hatalmon lévő Liberális Demokrata Párt (LDP) – a mi fogalmaink szerint konzervatív nézeteket vall – 1955-ben alakult, azóta (1993-ban kilenc hónapos kihagyással) mindig az ország kormányrúdjánál állt. A Japán Demokrata Párt sokkal fiatalabb politikai tömörülés, végleges formájában 1996-ban alakult meg, főleg balközép irányultságú. Soraiban megtalálhatók a liberális demokraták szakadárjai, a szocialista pártot elhagyók, volt szakszervezeti vezetők, de polgári mozgalmak szervezői is.
De mi húzódhatott meg a kormányzó erők ilyen látványos bukása mögött? Japán válságban van. Nem a tavaly kezdődött világméretű gazdasági megroggyanásról beszélünk, amely még hozzáadott az eleve létező krízishez, hanem két évtizede tartó válságról. Japán, bár a világon a második legjelentősebb gazdasággal rendelkezik, húsz év óta nem tudja végrehajtani a strukturális reformokat. Új lendületet akar adni kifulladó gazdaságának, ám a kísérletek, mint Koidzumi Dzsunicsiro volt miniszterelnök (2001–2006) intézkedései, csak ideig-óráig hoztak sikert. Koidzumi reformjait elemzők olyan morfiuminjekciókhoz hasonlították, amelyek csökkentik a beteg fájdalmát, de a gyógyulásához nem járulnak hozzá.
A kilencvenes évek elején az aranykornak, a japán csoda esztendeinek, a minden évben újabb és újabb gazdasági rekordoknak búcsút kellett inteni. Ám ez önmagában nem lett volna tragédia, ha nem kísérik az egész japán társadalmat megrázó következmények. A liberális demokraták – akarva vagy akaratlanul – az elmúlt harminc évben hozzájárultak a japán modell lebontásához. A dolgozók egész életre szóló alkalmazása, a ledolgozott évek számával növekvő munkabérek, a helyben lévő szakszervezetek – ezek mind a japán gazdasági csoda velejárói voltak. Ma meg: munkanélküliség, szegénység, segélyen tengődés, és mindez egyre nagyobb számban. Épp a választások előtti napokban jelent meg az országos munkanélküliségi ráta, 5,7 százalék, amely Japánban kiemelkedően magasnak, már-már elviselhetetlennek számít.
A liberális demokraták a japán csoda éveiben, 1955-től 1989-ig, jelentős közmunkaprogramokat indítottak, vidékfejlesztéseket hajtottak végre, ezáltal erősítették a szavazótáborukat. „Az ’55-ös szisztéma” szerint, amikor is a pártot alapították, az LDP-t olyan hatalmas tömörüléssé alakították, hogy gyakorlatilag valódi ellenzék nélkül kormányozhatott. A konzervatív pártban rengeteg nézet kapott helyet, csak igazi politikus tudott lavírozni a különböző elvárások között. Nem véletlen az sem, hogy az utóbbi években szinte minden esztendőben miniszterelnököt kellett cserélniük.
A megfigyelők szerint a választást nem is a JDP nyerte meg, sokkal inkább a liberális demokraták elutasítottsága játszott szerepet győzelmükben. A választások előtt a kormányfő, Aszo Taro szó szerint könyörgött egy kampánygyűlésen a megjelenteknek, hogy már látszik az alagút vége, a gazdaság az elmúlt fél évben háromszázalékos növekedést ért el, adjanak esélyt, hogy befejezzék válságkezelő programjukat. Eddig a választók igen türelmesek voltak azzal a tömörüléssel, amely már évek óta az „állampárt” betegségének tüneteit mutatta – korrupciós ügyek, urambátyámviszonyok, a közvagyon elszipkázása –, de most megvonták tőle a bizalmukat.
Milyen ígéretekkel tudta megnyerni a japánok kegyét a demokrata párt? Mint Jamagucsi Jiro politológiaprofesszor a Le Monde Diplomatique francia havilapnak nyilatkozta: itt igen veszélyes terepre merészkedünk, ugyanis megítélése szerint a demokraták programja kivitelezhetetlen. A változtatás igénye vitathatatlanul érződik rajta, de hogy miből finanszírozzák ezeket a reformokat, az ködbe vész. A párt szerint lesz pénz erre, mégpedig a „a kormányzási módszerek megváltoztatásával”. Elsősorban a hatalmas és hatástalan állami bürokrácia csökkentésétől várnak pluszbevételt, ez népszerű programpont. Az már kevésbé, hogy a korrupció melegágyául szolgáló közmunkaprogramoktól is pénzt vonnának el.
Becslések szerint az így keletkező évi 125 milliárd euró lenne a társadalomátalakítás alapja. A demokraták adókat nem növelnének, sőt eltörlik az autópályadíjat is. A japán államadósság mérséklésére, amely az éves nemzeti össztermék kétszerese felé közelít – ezzel a fejlett országok között dobogós –, nincs saját gondolatuk, de mindenesetre azt ígérik, megtalálják a gazdaság beindítása és a deficit csökkentése közötti keskeny utat.
Azt tudjuk, hogy a japánok élnek a legtovább a földön, több mint nyolcvan év a születéskor várható élettartam. Ez nyilván a helyes táplálkozásból fakad. De ha azt is hozzáfűzzük, hogy a demográfiai felmérések szerint 2050-re a szigetország jelenleg 128 milliós lakossága húsz százalékkal (!) csökken, az ugyancsak meglepő. Nemcsak a népességcsökkenés miatt kell aggódnia Japánnak, hanem önmagában az elöregedés is súlyos problémákat okoz. Miből finanszírozzák a nyugdíjrendszert, milyen egészségügyet alakítsanak ki, milyen gondozókat, szeretetházakat hozzanak létre az egyre idősebb lakosságnak? Az évek óta erőteljesen jelentkező gondból egyre inkább választásokat meghatározó tényező lesz, amellyel nem lehet viccelni.
De miért nem vállalnak több gyermeket a japán párok? A szülőképes korban lévő japán nők tavalyi adat szerint 1,3 gyermeknek adtak életet, ami a világon az egyik legalacsonyabb. A Jomiuri Simbun szigetországi napilap szerint a japánok korántsem gyermekgyűlölők: a házaspárok az esküvők tájékán két-három gyermeket akarnak, aztán egy vagy még egy se lesz belőle. A japán társadalomban rendkívül ritka a házasságon kívül született gyermek. A lányok egyre igényesebbek arra, hogy minden tekintetben jó férjet találjanak maguknak. A nők is karriert építenek, egyre képzettebbek, műveltebbek, és ebbe a gyerek igen nehezen fér bele.
A külvárosaival együtt 35 milliós Tokióban például nehezen lehet óvodát vagy bölcsődét találni, különösen a munkahely közelében. Így annak, aki az anyaságot választja, marad az otthoni lét, valószínűleg a feleség a munkájáról is lemondhat. A demokraták most be akarják vezetni a családi pótlékot: gyermekenként nagyjából kétszáz eurót fizetnének, hogy így támogassák a gyermekvállalási kedvet. Ez egy családnak nem sokat jelent, viszont az államkasszának őrületes kiadás lenne. Mindehhez jön még az oktatás ingyenessé tétele és általában a társadalmi különbségek csökkentése.
Szép szavak, ha ezeknek az ígéreteknek a fele megvalósul, akkor a japán szavazói mentalitást nézve ötven évig hatökrös szekérrel sem tudják a Japán Demokrata Pártot elvontatni a hatalomtól. De mint egy japán közvélemény-kutatás mutatja, a megkérdezettek több mint fele nem vár kedvező változást életében a jeles politikai fordulattól.