Soha nem látott mértékű, 5,7 százalékos a munkanélküliség Japánban, adták hírül a vasárnap esedékes választások előtt, újabb csapást szolgáltatva a Liberális Demokrata Pártnak (LDP), amely egyre kevesebb reménnyel várja a voksolást. Aszo Taro miniszterelnök néhány napja jelentette be, hogy a gazdaság visszatért a megfelelő pályára, a statisztikai adat azonban visszafogja a kedélyeket. Az összes előrejelzés azt mutatja, hogy az LDP történelmi vereségnek néz elébe, és át kénytelen adni a kormányrudat a Japán Demokrata Pártnak (DPJ). Erre a második világháború óta mindössze egy alkalommal volt példa, 1993-ban, amikor az LDP sorozatos pénzügyi botrányok miatt veszített a választásokon, és egy nyolcpárti (!) koalíció vette kezébe az ország irányítását. Hoszokava Morihiro kormánya azonban nyolc hónap múlva – egy korábbi pénzügyi csalás miatt – összeomlott, az LDP pedig hamarosan visszatért.
Minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a vasárnapi választás a DPJ sikerét fogja hozni, a 480 fős alsóházban legalább 300 helyet tud magának megszerezni. A választók 24 százaléka még nem döntött arról, kire fog szavazni, így a DPJ sem iszik előre a medve bőrére. Hatojama Jukio, a DPJ miniszterelnök-jelöltje mindenesetre sokkal népszerűbb – amolyan Obama-figura –, mint a Koidzumi Dzsunicsirót követő három „semmilyen” miniszterelnök közül az utolsó, Aszo Taro. A korábban népszerű politikust elhasználta a hatalom és pártjának zavaros helyzete, így nem nevezhető igazi nagyágyúnak, legfeljebb csak annyiban, hogy az LDP hagyományosan győz. Elemzők szerint még ha a számítások beválnak, és valóban a demokrata párt kerül hatalomra, sem jelenti azt, hogy elkezdődik a klasszikus kétpártrendszerre való áttérés Japánban. Az LDP-t emberöltőnyi tapasztalata és stabil felépítése olyan erőssé teszi, hogy egyetlen párt sem mérhető hozzá.
Putyin csak játszadozik Donald Trumppal?
