Árpád-kori templom Hernádbűdön

Egy 1315-ben megejtett Abaúj vármegyei határbejárás jegyzőkönyve megörökítette a Szerencs-patak és a Hernád folyó menti, nagyrészt ma is megtalálható települések neveit, birtokviszonyait, főbb jellemzőit. A múlt heti számunkban bemutatott (Abaúj-) Kérről megtudhattuk, hogy már a XIV. század elején szőlői voltak, Szántóval, Gibárttal és Bűddel volt határos. Bűd neve már 1246-ban felbukkan egy levélben – Byud alakban – az Aba nemzetségbeli Bűdi nemesek birtokaként. A helynév a jómódot, gazdagságot jelentő régi magyar bő szó ragozott alakja, akkoriban nemzetségfő, családfő jelentéssel is bírt, és több helyen fennmaradt az országban. 1315 és 1327 között Pető fia Boconád volt Bűd földesura, a falu Gibárttal, Fügeddel, Perével és Felszántóval határos. 1773 óta szerepel Hernád előtaggal a térképeken és névjegyzékekben.
Hernádbűd ma másfél száz lakosú kisközség a folyó bal partján, Encstől a gibárti hídon át nyolc kilométer távolságra.
Középkori története gazdagabbnak tűnik, mint az utóbbi évszázadoké. A folyóparti magaslaton őskori telep maradványaira – csiszolt kőeszközökre, vas- és bronztárgyakra – bukkantak, a helybeliek által ma is Pogányvárnak nevezett fennsíkon emberkéz alkotta sáncok, mesterséges teraszok figyelhetők meg. Népvándorlás kori fegyverleletek is előkerültek a területen. Az 1327-ben kelt határleírás szól a „Biüd”-ről „Buldekeö”-re vezető, „Abanogutha” néven nevezett útról, azaz a Lengyelországba Abaújon át vezető via magnáról, országos nagy útról; a kapcsolat Boldogkő várával Bűd erős pozícióit sejteti Károly Róbert uralkodása idején. Egy két évvel későbbi iratból megtudjuk, hogy a falu – forrói esperességhez tartozó – plébánosának jövedelme 110 garas volt az 1329. esztendőben, ennek a tizedét rótták ki rá pápai adóként 1332-ben. A következő három esztendőben összesen 12 garast kellett megfizetnie két részletben. A Bűdiek 1348-ig voltak a község birtokosai, ekkor váltak rá érdemtelenné és kegyvesztetté Nagy Lajos királynál. 1388-ban a Putnokiak Bűd földesurai, a következő évszázadtól a Perényieké volt a falu, és maradt egészen a XVII. század elejéig. 1427-ben tizenhárom jobbágyportát írtak össze a településen.
A község régi templomát az egyetlen utca nyugati oldalán, a Hernád völgyére lejtő dombon találjuk. Alaprajzában és tömegében tisztán román kori épület: téglány formájú hajójának keleti oldalához félköríves apszis kapcsolódik, a déli oldalán három, szabályos rendben kimért tölcsérablak nyílik, a helyenként lemállott vakolat alól gondosan faragott kváderkőfalazás tűnik elő. Szintén román stílusú, enyhén szegmensívű ablak látható az apszis tengelyében. A nyugati homlokzaton megfigyelhető lapos falsáv az elpusztult torony helyét mutatja, eredetileg szintén itt nyílott a bejárat. XVIII. századi szélfogó védi a déli bejáratot, amely az 1400-as évek utolsó harmadában készült az érett gótika jegyében. Védőszentje ismeretlen.
Malomjoga volt a falunak 1565-ben. A hagyomány szerint a régi várhegyen volt annak a Kátai Mihálynak a kastélya, aki – Bocskai István fejedelem kancellárjaként – 1606-ban Kassán a gyanú szerint megmérgezte urát. 1622-től a kassai Gábriel Mátyást találjuk Bűd birtokában, utódai még a XIX. században is a helység urai voltak. A török hódoltságot túlélte a település, 1696-ban 16 jobbágycsalád lakta, a Rákóczi-szabadságharc és az 1711. évi pestisjárvány azonban kipusztította a lakosságát. 1750-ben Zemplénből telepítettek ide református magyarokat. Ők rendezték be a templomot barokk bútorokkal; a szószék 1753-ban, a festett deszkatáblás mennyezet 1766-ban készült el.
Az 1880-as években négyszáz lakosa, három tanítója volt Hernádbűdnek. 2010-ben a helyben élő 150 emberből száz nyugdíjas és gyermek, az aktív korúak nagyobbik fele állástalan, a 19 szakmunkásból hétnek van munkája. A falubeli lakások 52 százaléka komfort nélküli. Az iskola 10, a vasútállomás, a szakorvosi rendelő és a gyógyszertár 12 kilométerre van, posta és óvoda a szomszéd faluban van. A templom már a XII. században állhatott, ez a környék egyik legrégibb építészeti emléke, a nagybörzsönyi, bodrogolaszi, felsőregmeci formai testvére és kortársa. Túlélte a tatárjárást és a török hódoltságot. A helybeli reformátusok az encsi gyülekezet templomába járnak istentiszteletre.