Felhévizyt a héten két eset hozta lázba. Az egyik Aranyosi Péter interjúja a Partizánban, ahol az Orbán-gyűlölő, jópofáskodó humorista túllépett egy határt. Történt egy szintlépés, egy markáns radikalizálódás Aranyosi mostani megszólalásában. Az összeszorított foggal vicceskedő, Magyar Péter-rajongó elmesélt egy történetet az édesanyjáról, aki régebben egyszer Egerben egy rendezvényen véletlenül összefutott Orbán Viktorral. Aranyosi azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy mindig beszélik az édesanyjával, hogy milyen kár, hogy pont akkor nem volt nála a robbanómellénye, milyen jót tettek volna az országnak.
Elképesztő szavak ezek.
Korábban már leírtuk, hogy mi nem érthetjük ezt a magasröptű humort, hiszen sötét jobbosok vagyunk. De azért ízlelgessük: Aranyosi Orbán-gyűlölete már addig fajult, hogy még a saját anyját is felrobbantaná egy öngyilkos merényletben.
További Poszt-trauma híreink
A másik eset pedig a hírlapíró nagy kedvencéhez, Pottyondy Edinához kapcsolódik. Az internet vicsorgó démona teljesen kiakadt az átláthatósági törvény kapcsán és klaviatúrát ragadott. Pottyondy Edinát annyira elvakította a félelem attól, hogy kevesebb pénzből kell esetleg kigazdálkodnia a kormányt és Orbán Viktort lejárató vérlázító videóit, hogy megfeledkezett arról, hogy ezzel a posztjával mennyit árt az ellenzéknek.
A következőket írta a teljesség igénye nélkül:
„[…] Az úgynevezett »átláthatósági« törvénytervezet nyilvánvalóan fenyegetés minden olyan kormánykritikus platformra, amit a NER ellenségként azonosít. Miután a nevem szerepel a SzuverenitásGestapo egyik jelentésében, valószínűleg én is felkerülök a NER halállistájára. […] És nagyjából két választásom marad: Az egyik az, hogy a videózást végleg abbahagyom, külföldre nem megyek fellépni, a Donably felületet bezárom, könyvet nem adok ki, és reménykedem abban, hogy stand-uposként is meg tudok élni, mert legalább a fellépéseimet nem nyírják ki.”
További Poszt-trauma híreink
Pottyondyra reagálva Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője úgy fogalmazott:
Tisztul a hazai közélet: miután vége a külföldi pénzeknek, Pottyondy Edina bejelentette, visszavonul vagy külföldre költözik.
A fröcsögő baloldali megmondóember ezzel gyakorlatilag leleplezte a komplett balos hálózatot, elismerte, hogy bizony érkeztek ide érdekes, az átláthatósági törvény rostáján vélhetően fennakadó pénzek.
Arról nem is beszélve, hogy mivel Pottyondy már Magyar Péter díszes kompániájának a tagja, a most óvatlanul kiborított bili tartalmából bőven jut a Tisza Párt elnökének a fejére is, hiszen politikusok külföldről érkező bevételei is górcső alá fognak kerülni.
További Poszt-trauma híreink
– Ki kell mondani, hogy Magyar Péter agressziója a saját követőire is átragad. Aranyosi szavaira egész egyszerűen nincs észszerű magyarázat, és nincs is rá bocsánat sem. Ilyet nem lehet mondani. Pottyondy pedig nagyon elszólta magát ezzel a kirohanásával – gondolta magában Felhévizy és a saját külföldi támogatását kihasználva, dobott pár szem amerikai rokonoktól kapott Swiss Miss pillecukrot a reggeli kakaójába.
Borítókép: Pottyondy Edina (Forrás: Facebook)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.

Az elfogadás határai
Kéretik továbbra is sütni a malacot nyugodtan, kordonok nélkül!

Igenis vannak angyalok!
Végre viszontlátom mindazt, amit a normális világ hosszú évek óta mondogat, üvölt, suttog, egyre fogyatkozó reménységgel, s lám, egyszer csak minden visszaigazolást nyer.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
The Decisive Moment Has Come, Peter Magyar Has Lost the Election
The Tisza Party's leader is digging a hole for himself.

Most jött el a döntő pillanat, Magyar Péter elbukta a választást
A Tisza Párt elnöke saját maga alatt vágja a fát.

Puzsér Róbert okozhatja Magyar Péter vesztét, egy mondattal a földbe döngölte
Váratlan helyzet állt elő.

Aranyosi Péter csúnyán lejáratta magát Juszt László műsorában
Vastag bőr van az arcán, az biztos.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.

Az elfogadás határai
Kéretik továbbra is sütni a malacot nyugodtan, kordonok nélkül!

Igenis vannak angyalok!
Végre viszontlátom mindazt, amit a normális világ hosszú évek óta mondogat, üvölt, suttog, egyre fogyatkozó reménységgel, s lám, egyszer csak minden visszaigazolást nyer.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!