Az internet vicsorgó démonáról legutóbb akkor írtam, amikor sajátos módon búcsúztatta el Gyurcsány Ferencet, összemosva hazug módon a tevékenységét Orbán Viktorral, pedig sokkal inkább az új kedvencére Magyar Péterre illenek Gyurcsány tulajdonságai. Most Pottyondy újból megszólalt, ezúttal az átláthatósági törvény miatt ragadott klaviatúrát.
A következőket írta a teljesség igénye nélkül:
„(...)Az úgynevezett »átláthatósági« törvénytervezet nyilvánvalóan fenyegetés minden olyan kormánykritikus platformra, amit a NER ellenségként azonosít. Miután a nevem szerepel a SzuverenitásGestapo egyik jelentésében, valószínűleg én is felkerülök a NER halállistájára.(...) És nagyjából két választásom marad: Az egyik az, hogy a videózást végleg abbahagyom, külföldre nem megyek fellépni, a Donably felületet bezárom, könyvet nem adok ki, és reménykedem abban, hogy stand-uposként is meg tudok élni, mert legalább a fellépéseimet nem nyírják ki.(...)”
További Poszt-trauma híreink
Pottyondyra reagálva Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője úgy fogalmazott:
Tisztul a hazai közélet: miután vége a külföldi pénzeknek, Pottyondy Edina bejelentette, visszavonul vagy külföldre költözik.
Sajnos attól tartok, hogy nem eszik olyan forrón a kását, köztünk fog maradni az internet vicsorgó démona, csak szokásához híven habosítani akarta a történetet.
Azonban azzal, hogy a törvény kapcsán ő maga mondta ki, hogy betyár világ jön rájuk nézve, gyakorlatilag elismerte, hogy a külföldi pénzcsapok elzárásával nem fognak tudni működni a hozzá hasonló, a kormány lejáratásával megbízott „független” portálok, megmondóemberek, vloggerek, influenszerek.
További Poszt-trauma híreink
Ezzel a posztjával gyakorlatilag bedöntötte a komplett baloldali narratívát, sőt még Magyar Péternek is betartott, mert újabban a Tisza Párt elnöke is pusztán számításból a sajtó védelmére kelt. Volt képe hozzá, pedig korábban mindennek lehordta az újságírókat, sőt még a Dunába is akarta őket lökni.
Pottyondy hatalmas öngólt lőtt, méghozzá kapásból a bal felső pipába.
Borítókép: Pottyondy Edina (Fotó:Képernyőkép - YouTube)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.

Az elfogadás határai
Kéretik továbbra is sütni a malacot nyugodtan, kordonok nélkül!

Igenis vannak angyalok!
Végre viszontlátom mindazt, amit a normális világ hosszú évek óta mondogat, üvölt, suttog, egyre fogyatkozó reménységgel, s lám, egyszer csak minden visszaigazolást nyer.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Pottyondy Edina padlóra került, fényesen bevált Orbán mesterterve
Nagy a kétségbeesés, immár van ellenfél is a pályán.

Futótűzként terjed a neten Szabó Tímea hatalmas baklövése, ez sokba fog kerülni a baloldalnak
Még neki áll feljebb.

Az öt legjobb Gerard Depardieu-film – Az utolsó metró + videó
Egy társulat küzdelme és egy kimondatlan szerelem története a háború árnyékában.

Vadai Ágnes nagyon csúnyán nekitámadt Tóth Gabinak, nincs mese, háborút akar a DK-s
Az ész megáll! Tényleg halálba küldenék a magyar fiatalokat?
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.

Az elfogadás határai
Kéretik továbbra is sütni a malacot nyugodtan, kordonok nélkül!

Igenis vannak angyalok!
Végre viszontlátom mindazt, amit a normális világ hosszú évek óta mondogat, üvölt, suttog, egyre fogyatkozó reménységgel, s lám, egyszer csak minden visszaigazolást nyer.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!