Az enciklika ellenpontozásos logikával foglalkozik olyan, a kor legfontosabb társadalom- és szociálpolitikai kérdéseivel, mint a magántulajdon és a közös tulajdon kérdése; a gazdagok és szegények viszonya; a munkaadók (polgárság, tőkések, tulajdonosok) és a munkások (munkavállalók) kapcsolata.

Az ellentétpárokat összefogja a tőke és a munka között feszülő nemcsak szociális, hanem súlyos társadalmi feszültségeket okozó konfliktus.

Keményen elítéli az osztályharcot, mert benne a társadalom rendjének, békéjének megbontását látja: „A dologban, amelyről szólunk, az a fő hiba, ha az egyik osztályt a természettől fogva a másik ellenségének tartják, mintha a természet a gazdagokat és szegényeket arra teremtette volna, hogy állandó harcban egymást pusztítsák. Ez annyira ellenkezik a józan ésszel és valósággal, hogy miként a testben a különféle tagok egymás között megegyeznek, amiből a kölcsönös viszony azon mérséklete következik, amelyet egyensúlynak nevezünk, éppen úgy intézkedett a természet a polgári társadalomban is, hogy ama két osztály kölcsönösen s egymásnak az ellensúly létrehozására megfeleljen. Amúgy is teljesen egymásra vannak utalva: sem a tőke munka nélkül, sem a munka tőke nélkül fenn nem állhat. Az egyetértés szépséget és rendet hoz létre a dolgokban, míg ellenkezőleg a harc állandóságából okvetlenül a teljes elvadulásnak és zavarnak kell következnie.”

Az osztályharcnak mint legfőbb rossznak a kiiktatására az erkölcsi alapon álló önkorlátozás, igazságosság, a keresztényi szeretet megnyilvánulása alapján nyílna mód. A pápa szociális érzékenységét bizonyítja, hogy szót emel a női és gyermekmunka alkalmazása ellen, az igazságos bérezésért.

A Szentszék és az első világháború

Alig egy hónappal az emberiség egyik legnagyobb kataklizmájának, az első világháború kezdete után ült össze az a konklávé, amelynek X. Pius utódját kellett megválasztania. 1914.szeptember 3-án választották meg Giacomo Della Chiesa bíborost, aki a XV. Benedek nevet vette fel. Pontifikátusa időszakát két fő irány határozta meg, az egyik az emberiség addigi legnagyobb válságának, az első világháborúnak az elítélése, a második a „modernista válság” kezelése. Egyik legfontosabb programadó enciklikája az Ad beatissimi apostolorum principis két részre tagolódik, az egyik rész a világi társadalmat, a másik rész az egyházat szólítja meg. A világi társadalmat felrázni kívánó fejezetekben ábrázolja azt az elszomorító látványt, amely „talán minden idők történelmének legsötétebb és leggyászosabb képe. […] A háború elborzasztó kísértete mindenhol uralkodik. […] Nincs határ a rombolás, nincs határ a gyilkolás előtt, a földet mindennap vér árasztja el és holtak, sebesültek borítják el.” Ennek a rettenetes helyzetnek a megoldására XV. Benedek többször békefelhívást tesz közzé: „Békesség a földön a jóakaratú embereknek”, békés megoldásokat helyez előtérbe ott, „ahol a megsértett jog igazságot szerezhet”. Az egyházról szóló második részben a pápa megfogalmazza egyházpolitikai céljait. Aláhúzza, hogy elitéli a modernizmus minden megjelenési formáját, szándéka, hogy „rendkívüli figyelmet fordítson a katolikusok közötti bárminemű ellentétek és viszályok csillapítására és annak megakadályozására, hogy ezek a jövőben ismét felmerüljenek a katolikusok között akár gondolatban, akár cselekvésben”.

Az enciklika utolsó részében a pápa ismét a béke kérdését helyezi előtérbe, kéri a Mindenhatót, hogy

Minden erőteljes békefelhívása pusztába kiáltott szó volt, zátonyra futott a háborúban részt vevő nagyhatalmak közötti diplomáciai békeközvetítői kísérlete, beleértve az 1917-es békefelhívását is. Oroszország, Franciaország és Olaszország válaszra sem méltatta, a többi nagyhatalom pdig kitérő választ adott. 1917 után levonva a következtetést kudarcaiból, a háború hátralévő szakaszában már nem emelte fel hangját a béke kérdésében. Semmilyen diplomáciai hatást nem tudott gyakorolni a Párizsban folyó béketárgyalások menetére, mert a Vatikánt mind a békekonferencia, mind a Népszövetség kizárta. Bonaventura Cerretti, a Rendkívüli Ügyek Kongregációjának titkára szerepelt egy ideig a békekonferencián mint a pápa magánképviselője. Több szerződést hozott tető alá, amelyek a diplomáciai kapcsolatok elindításához, vezettek Kelet-Közép-Európa új államaival, később számos konkordátum kiindulási alapját képezték. Diplomáciai tevékenysége a világháború befejezése után jelentős eredményeket eredményezett, a pontifikátusa kezdetén érvényben lévő 14 konkordátum száma 26-ra emelkedett. 

A Szentszék és az első világháborút követő politikai változások Magyarországom

Az első világháború társadalmi hatásai közül a munkásmozgalom erősödése a legszembetűnőbb. Az oroszországi események 1917-ben, majd a Nyugat-Európában egymást követő forradalmi hullámok, amelyekben a szociáldemokraták mellett az ekkor már megerősödött kommunista pártoknak is jelentős szerepe volt, majd az 1929–31-es gazdasági világválság kataklizmája enciklikák kiadására késztette a pápát, XI. Piust. Ubi arcano Dei 1922-ben, majd a Quagragesimo anno 1931-ben a legjelentősebb. Ez utóbbi körlevél fontosságát az is növeli, hogy a Rerum Novarum 40. évfordulóján, mintegy annak megújításaként körvonalazza a katolikus egyházfőnek a 20. század legfontosabb társadalmi, politikai kérdéseiről alkotott véleményét. A körlevél első és második fejezete a Rerum Novarum alaptételeit részletezi. A harmadik fejezetben szól a XIII. Leó óta lezajlott változásokról: „[…] amikor a tőke a bérmunkásokat azzal a céllal fogadja szolgálatába, hogy az egész vállalkozást és termelést egyoldalúlag a saját törvénye és haszna szerint vezesse, nem tekintve sem a munkások emberi méltóságát, sem a gazdaság szociális vonatkozásait, sem a közjót és a társadalmi igazságosság követelményeit […]. A fölhalmozott gazdasági hatalom harcra vezet, mégpedig hármas harcra: először a hatalomért a gazdasági téren: másodszor a hatalomért az állam felett, amely maga is mint hatalmi tényező érvényesülni akar a gazdasági érdekellentétekben; harmadszor harcra a különböző államok között […].”

A levont konklúziók az egyházfő racionalitását, valóságérzékét igazolják. Az „orvoslat”: a tőke és a munka szabályozása, az igazságosság, a keresztény szeretet mértékével. Ez a Rerum Novarum megoldási javaslata.

A munkásmozgalomban bekövetkezett radikalizálódást, balratolódást a Szentszék elutasítja, mert az a „legélesebb osztályharcot”, a „magántulajdon teljes eltörlését” hirdeti. Ez pedig „fenyegető, szörnyű” veszedelmet, az „erőszakos és véres fölforgatók törekvéseinek elterjedését” jelenti az egész világon. „Vallásos szocializmus, keresztény szocializmus […] ellentmondások. Ugyanezért jó katolikusnak és ilyen értelemben szocialistának lenni nem lehet.”

A magyar kormányok számára két okból volt prioritás a Vatikánnal való kapcsolat. A nemzetközi elszigeteltségből való kilépés lehetőségét várták tőle, valamint azt, hogy a pápa nemzetközi reputációjával az ország segítségére lehet a béketárgyalások során. Az egyházzal kapcsolatos kérdések miatt fontosnak tekintették az intézményrendszer és a birtokok sorsát, valamint a főkegyúri jog kérdését. A kormányzat képviselői szerint, a főkegyúri jog, amit a dualizmus idején a király lényegében a magyar kormány révén gyakorolt, változatlan formában átszáll a köztársasági kormányokra is. A magyar katolikus egyház vezetése is támogatta a diplomáciai kapcsolatok felvételét, a Vatikántól remélve politikai támogatást az egyházmegyék egyben tartásához és az anyagi javaik biztosításához. 

Fontos összetevője a Szentszék politikájának az egyház és az állam viszonyának kérdése. A pápa merészen túlteszi magát azokon a korlátokon, amelyeket a liberalizmus az államnak szabott, s bátran tanítja, hogy az állam nemcsak jogállam […] hanem minden eszközzel oda kell törekednie, hogy oly törvényeket és intézményeket teremtsen, amelyek nyomában köz- és magánjólét felvirágozzék. […] Az államhatalom kötelessége az egész nemzetet és annak egyes tagjait megvédelmezni. De a jogvédelem gyakorlásánál különös figyelemmel kell lennie a gyöngékre és szegényekre.”