Balogh Botond bajban? A Parma új edzője észre sem veszi a magyar védőt

A topligák közül utolsóként elstartol a Serie A is. Az olasz labdarúgó élvonal a holtidényben is sűrűn hallatott magáról: rekordszámú, tizenkét edzőváltás történt a nyáron. A hét nagy csapat közül hatnál is új szakembert neveztek ki, egyedül a címvédő Napoli tartotta meg Antonio Contét. Balogh Botond csapata, a Parma új edzővel, az Arsenaltól érkező 30 éves Carlos Cuestával stabilizálná a helyét a Serie A középmezőnyében, ugyanakkor az továbbra is kérdés, hogy Balogh milyen szerepet kap az együttesben.

2025. 08. 23. 6:25
Balogh Botond az új edző érkezésével nehéz helyzetbe került a Parmánál
Balogh Botond az új edző érkezésével nehéz helyzetbe került a Parmánál Fotó: AFP/LORIS ROSELLI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A feje tetejére állt az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A). A szombaton rajtoló topligában mindössze nyolc edző élte túl a nyarat a csapata élén. Ennél már csak az a beszédesebb, hogy mindössze Cesc Fabregas, a Como trénere az egyetlen, aki legalább három éve vezeti a gárdáját. Állandóságról tehát nem beszélhetünk a Serie A kapcsán, ugyanakkor egy magyar válogatott játékost továbbra is hétről hétre figyelhetünk Olaszországban, a kérdés, hogy Balogh Botond a Parma kispadján vagy a pályán lesz-e majd többet. 

A Serie A előző idény bajnoka, a Napoli
A Serie A előző idény bajnoka, a Napoli (Fotó: NurPhoto/CIRO DE LUCA)

Antonio Conte maradt egyedül a kispadon a Serie A nagyjainál

A nagy klubok közül egyedül a Napolinál nem volt váltás: Antonio Conte egy éve, 2024 nyarán érkezett Nápolyba, és már az első idényében csúcsra ért. A rutinos olasz vezetőedző lett az első szakember a Serie A történetében, aki három különböző klubbal (a Juventus és az Inter a másik kettő) nyert bajnokságot – ezzel lehagyta a még az 1930-as években az Interrel és a Bolognával bajnokságot nyert Weisz Árpádot is. A címvédő nyáron erősíteni is tudott – azonfelül, hogy Contét sikerült megtartani –, a Manchester Citytől Kevin De Bruyne érkezett a középpályára, míg a télen a PSG-be távozott Hvicsa Kvarachelia helyére a holland Noa Langot igazolták. Emellett a Napolinak volt rendes felkészülése, amit manapság külön ki kell hangsúlyozni, miután a déliek nem vettek részt az amerikai klubvilágbajnokságon. Conte viszont foghatja a fejét, mert Romelu Lukaku, a csapat első számú csatára combsérülés miatt hetekre kidőlt.

Ez a nyugodt, pihenéssel teli nyár a Bajnokok Ligája-döntős Inter esetében már nem mondható el. Noha a fogadóirodáknál a milánói gárdát tartják a legnagyobb favoritnak a bajnokság megnyerésére, efelől azért vannak kétségeink. Simone Inzaghi vezetőedző a BL-döntő a csúfos, 5-0-s elvesztése után egyből Szaúd-Arábiába menekült, a helyére Balogh Botondék edzője, a korábbi Inter-játékos, Cristian Chivu érkezett. A keret egyben maradt, a legnagyobb érkező a Marseille-től a brazil Luis Henrique 23 millió euróért. 

Chivu eddigi legnagyobb feladatára készül, a kezdés kulcsfontosságú lesz, a szurkolókat ismerve ez alapján gyorsan ítéletet hoznak a románról. S a BL-szerepléssel is meg kell birkóznia a 44 éves szakembernek.

Újra sikeres lesz a Milan?

Az Inter városi riválisához Massimiliano Allegri érkezett, a hatszoros Scudetto-győztes vezetőedző mellett Luka Modric is az AC Milant választotta, miután elköszönt a Real Madridtól. A szeptemberben már 40 évessé váló horvátnak jól állhat az olasz bajnokság, miután a topligák közül ez mondható a legkevésbé fizikálisnak. A Milan a felkészülés alatt a Liverpoolt is legyőzte, és az európai kupasorozat hiánya miatt minden adott, hogy a klub a BL-helyekért – vagy a bajnoki címért? – harcban legyen, ugyanakkor az szinte biztos, hogy Allegri ezt nem szép, közönségszórakoztató focival szeretné elérni. A kulcskérdés, hogy a védekezés alól mentesülő portugál Rafael Leao milyen formában lesz, hány meccsen lesz bevethető és segíti gólokkal, gólpasszokkal a csapatát.

Ezt még szokni kell: Luka Modric Milan-mezbe
Ezt még szokni kell: Luka Modric Milan-mezben (Fotó: NurPhoto/ANDREA DIODATO)

A Juventus megtartotta a tavasszal érkezett, majd a csapatot a BL-be vezető Igor Tudort vezetőedzőnek, Giorgio Chiellini futballstratégiai igazgató lett, de nyáron a keretet egyelőre nem sikerült megerősíteni, az Öreg Hölgy továbbra is keresi a régi énjét, és nem lenne meglepő, ha az idényt nem Tudorral fejezné be...

A Roma a 2019/2020-as idény után újra a BL-ben indulna, ehhez pedig az Atalantánál kilenc évet lehúzott sikeredzőt, Gian Piero Gasperinit csábította el. A sajtóval nagyon keményen bánó olasznak egyértelmű elképzelése van a futballról, ezt pedig Bergamóban a 2024-es Európa-liga-győzelemmel be is bizonyította. A Roma keretét azonban ezért át is kellett alakítani, a hírek szerint a tavaly nyáron érkezett ukrán támadót, Artem Dovbikot azonnal szeretnék eladni. 

Gasperini helyére az az Ivan Juric érkezett az Atalantához, aki az előző évadban a Southampton élén teljesen megbukott a Premier League-ben, ugyanakkor Juric elképzelései rendkívül hasonló Gasperiniéhez, ezért nem véletlen a bergamói vezetőség választása.

A Lazio élére visszatért az akár meccs közben is egy cigire rágyújtó Maurizio Sarri, de a klub az átigazolási ablakból ki volt zárva, így nagy csodát tőle sem lehet várni. Cristiano Ronaldo elüldözte Stefano Piolit az al-Nasszrtől, a Konferencialiga-specialista Fiorentina fogadta vissza az olaszt. A középmezőny tetején azonban a Como a legizgalmasabb projekt Fabregas vezetésével. A dohányüzletből meggazdagodott indonéz család vezette gárda a Manchester Citytől és a Real Madridtól is igazolt, míg kölcsönben megszerezte a spanyolok rutinos támadóját, Álvaro Moratát. A Como bérkerete már a tizedik a bajnokságban, az egész Serie A-ban az ötödik legtöbb pénzt költötte átigazolásokra, így nem lepődnénk meg, ha valamelyik európai kupaindulást jelentő pozíciót elcsípné.

Balogh Botond csapata élén 30 éves edző

Az Interhez távozó Chivu helyett az Arsenal másodedzője, a mindössze 30 éves spanyol Carlos Cuesta érkezett a Parmához. A bajnokság legfiatalabb edzője a felkészülés alatt és a múlt hétvégi Olasz Kupa-mérkőzésen sem küldte pályára Balogh Botondot, pedig a védelem alappillérét, a 18 éves Giovanni Leonit a Liverpool vitte el a szezonrajt előtti napokban. A háromvédős felállást preferáló Cuesta – ez Marco Rossinak is jó hír lenne, ha Balogh biztos kezdő lenne – az előző szezonban alapember Enrico Del Prato mellett az ausztrál Alessandro Circatit és az argentin Lautaro Valentit részesíti előnybe. Baloghnak minden bizonnyal utóbbi kettővel kell megküzdenie a kezdőbe kerülésért. 

SERIE A, 1. FORDULÓ
Szombat

  • 18.30: Genoa–Lecce
  • 18.30: Sassuolo–Napoli (Tv: Arena 4)
  • 20.45: Milan–Cremonese (Tv: Arena 4)
  • 20.45: Roma–Bologna
    Vasárnap
  • 18.30: Cagliari–Fiorentina
  • 18.30: Como–Lazio (Tv: Arena 4)
  • 20.45: Atalanta–Pisa
  • 20.45: Juventus–Parma (Tv: Arena 4)
    Hétfő
  • 18.30: Udinese–Verona
  • 20.45: Internazionale–Torino (Tv: Arena 4)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.