Már megírtam két hete és változatlanul komolyan gondolom, hogy a 2026-os választás tétje a valami és a semmi közötti választás lesz. 

Mindebből pedig az következik, hogy nagyon is komolyan kell vennünk a semmit. Úgy is, mint kihívót, és úgy is, mint a kihívó akaratának a tárgyát. Nem véletlen, hogy semmit se tudunk. Nem ismerjük a kihívó jelöltjeit, hogy kik fognak majd elindulni az egyes választókörzetekben. Egyáltalán feláll-e ott valami. Nem látunk ott senkit, akit komolyan lehetne venni: nincsenek erős emberek, a már megválasztott politikusaik „némák”, nem beszélnek, nem képviselnek semmit. Nem látunk programot, nincs tartalom – minden üres. Amit látunk, az a nagy megtévesztés. Vetítik nekünk a mozit. Egy könnyed és könnyű életet ígérő élet császárát, szörfön, csónakban, limuzinban, eljátszva a nagy szerelmet – itt van nekünk egy magyar Bonnie és Clyde.

Ugye senki sem gondolja komolyan, hogy ez a politikai ajánlat?

Azok sem gondolják, akik ki- vagy feltalálták nekünk ezt a mozit. A politikai ajánlat nem az, hogy győz Magyar Péter és kormányt alakít. Ezt senki sem gondolja komolyan.

Ha jól értem, alapvetően két forgatókönyv van.

Még ha történetesen Magyar Péter alakítana is kormányt (nincs jelentősége, hogy ő vagy éppen más lenne a miniszterelnök), az nem az ő kormánya lenne és nem ő kormányozna. Lediktálnák neki, hogy merre van az előre. Diktátumok lennének és egy kívül tartott szolgakormány.

És ez az optimista forgatókönyv.

Van ettől rosszabb. Hogy nem sikerül a nagy mutatvány. Egyáltalán a megfelelő számú jelöltet sem sikerül felállítani, nem áll össze a rendszer. Vagy 

Ha jól ítélem meg a dolgok alakulását, a bábosok már nem a lengyel útra tesznek. Erre már kisebb téteket tennének a világ fogadóirodái. A szerb forgatókönyv a kilátásba helyezett cél: hogy nem jön össze a kormányváltás, de akkor jöjjön a lázas állapot, rend helyett káosz, az erőszak közvetlen fenyegetése és játék a polgárháborúval. Csatakiáltás a semmibe.

Ha jól értem, Puzsértől Fleck Zoltánon keresztül Kis Jánosig ott mindenki erről beszél és ebben van.
Jól kifőzték és velünk akarják megetetni – és még a cechet is mi álljuk. Hát még mit nem.

Egészen bizonyos, hogy csak egy maroknyi kisebbség választaná a rendezett, kiszámítható, békés élet helyett az erőszakot, a káoszt és a lángokat.

Ezért is vagyunk mi itt együtt mindannyian egy nagy megtévesztés kellős közepén. Hülyére akarnak minket venni.
Mert amíg a „csatakiáltás és a lőporfüst” csak egy politikai kampány hevességének a leírására szolgál, addig a dolgok rendben vannak: versengő politikai erők mérkőznek meg a szavazók „kegyeiért” egy versengésen alapuló politikai rendszerben. Van, aki győz, és van, aki veszít, és utána a dolgok visszazökkennek a normális kerékvágásba.