Vagy itt van az Amnesty, egy másik Soros-szervezet. Bár a honlapjukon jelzik, hogy „kutatunk, kampányolunk, mozgósítunk” és van nekik aktivizmus-koordinátoruk, nemzetközi szolidaritás-koordinátoruk, 

ám a független-objektív sajtó, az Európai Unió, Washington (a demokraták alatt) gond nélkül hivatkozik országjelentéseikre, ha éppen a magyar bevándorláspolitikát kell elítélni. Mi pedig hosszú évekig álltunk vigyázzba, hogy jót jelentsenek rólunk, amíg végre lett elég erőnk kimondani, hogy de hát ez mind Soros!

Aztán vannak kispályások is, a hazai zsűri, ők nem intézmények, bár hajlamosak magukra „önálló intézményként” tekinteni, egytől-egyig jól ismert alakjai a magyar közéletnek. Itt van például Tölgyessy Péter, egykori akadémiai intézeti kollégám, tehát „politikatudós”, a „guru”, akinek közéleti megmondóként még soha semmilyen állítása nem jött be, de ez senkit sem zavar. Megérzéseit megkérdőjelezhetetlen faktumokként adja elő két és fél órás kinyilatkoztatásaiban Gulyás Márton stúdiójában, ahol nem tűr meg semmilyen közbevetést, a kinyilatkoztatott gondolatmenet semmilyen megakasztását (próbáljon csak beülni a Partizánba egy jobboldali arc, két perc alatt eljutunk a tíz évvel ezelőtt mondott rossz mondatáig, aztán amit mond, az már úgyis lényegtelen, mivel egy bukott ember mondja). 

Aztán itt van „egyrészt-másrészt” Török Gábor. Az egyrészt-másrészt tudatos felvállalása a brandépítés része: egyiktől is, másiktól is távol vagyok, én csak elemzek, kívül vagyok, felette vagyok annak, amit elemzek. Török Gábor, egykori corvinusos kollégám, ma az Arató Krisztina (Dobrev brüsszeli tanácsadója) által vezetett ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetének munkatársa, nem vitázik, nem jobbra vagy balra ül, hanem mindig középre. Jóllehet Csányi Sándor örökös tanácsadójáról beszélünk, aki hosszú pályafutása alatt volt már SZDSZ-spin doktor, Gyurcsány-tanácsadó (Karácsony Gergellyel együtt), csinált céget Lakner Zoltánnal, szerepelt a Playboyban, adott tanácsot Sólyom Lászlónak, többször megpróbálkozott Orbán Viktor köreibe kerülni, flörtölt Lázár Jánossal, kampányolt Vona Gábornak, most pedig egyre nyilvánvalóbban tolja Magyar Péter szekerét, de ez senkit sem zavar. 

Török Gábor, a középen ülő, aki megzsűrizi a kollégáit, tehát amit ő mond, az úgy van. Ilyeneket mond: a politikai beszédeknek ma már nincs jelentősége. A legújabb kutatások is azt mutatják, hogy nincs összeomlás, kifulladás a Tisza esetében, hiába mondták ezt jobboldali elemzők. Sőt: október 23-án mindenféle kommentár nélkül kiposztolja Orbán Viktor ’89-es, Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédét, majd érdekes módon erre a dramaturgiai elemre próbálja meg este Magyar Péter saját magát az új Orbánként megépíteni, 

Aztán itt van Tóka Gábor, a „közvélemény-kutatások pápája”, csaknem két évtizedig a Soros-egyetem, a CEU meghatározó alakja (értelemszerűen neki nem voltam kollégája), ma a Blinken OSA Archív kutatója, „A Politológus”, a Vox Populi választási blog szerzője, aki valamennyi mérő intézmény számait saját táblázatba rendezi, megbírálja, értelmezi és a zsűri hangján mondja, hogy a dolgok afelé haladnak, hogy a Fidesz kikap. Legutóbb éppen a Medián számai alapján becsülte meg, hogy nagy valószínűséggel melyik párt hány mandátumot kap majd. Csak jegyezzük fel, ha majd eljön a számvetés ideje, akkor is tudjuk, hogy a nagy Tóka Gábor, a „mérők pápája” 91-95 százalékosra teszi, hogy a Tisza többségbe kerül a parlamentben, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint Magyar Péter pártja elvisz majd 85 egyéni választókerületet, a Tisza kétharmados győzelmének valószínűsége 47 százalék, „ezzel szemben Orbán Viktor csapatának kétharmados győzelme pillanatnyilag teljességgel kizárható.” 

Végül, hogy még egy friss példát mondjak, itt van Szabó Andrea esete. Valamikori századvéges és akadémiai intézeti kollégám, jeles ifjúságkutató, aki rendre a tudomány nevében beszélt, legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy megbecsülte a Békemeneten és a Magyar Péter-féle meneten való résztvevők számát, és hogy, hogy nem, az jött ki, hogy a Tisza rendezvényén közel kétszer annyian voltak, mint a másikon. A módszer lenyűgöző, a sajtójuk így ír erről: Szabó Andrea, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese, „szociológus”, „kutató” nyolc, egyetemistákból álló csapattal járta végig „tudományos alapossággal” a két rendezvényt. Majd leírják, hogy a kutató ez alapján megbecsülte, hogy a Békemeneten 1,9 ember per négyzetméterrel „megengedően számolva” a rendezvény létszámát 85-92 ezerre teszi, míg a Tisza eseményén „folyamatos kapcsolattartás alapján”, a tömeg elején, közepén és végén elhelyezve az egyetemista csapatokat 1,7 ember per négyzetméterrel számolva („mert szellősebben álltak”), 1,8-1,9-szer többen voltak ott, mint a Fidesz rendezvényen. És ezt mind benyaljuk, mert a „kutató”, a „szociológus”, egy komoly intézmény „igazgató-helyettese” komoly fejjel és tudományos alaposságra hivatkozva ezt már aznap este be is mondja. 

De ez senkit sem érdekel, mint ahogy azt sem írják oda Szabó Andrea neve mellé, hogy rendszeres szereplője a Partizán elemzőműsorainak, mestere Kéri László, már jó ideje Magyar Péter-aktivista, és nem teszik fel a kérdést, hogy vajon mi indokolta, hogy egy szociológus statisztikust játszon, illetve, hogy rendben van-e az úgy, miféle akadémiai sztenderdeknek fel meg, hogy még aznap este kijön a „tudós” az eredményeivel (ezzel szemben az operatív törzs által nyilvánosságra hozott cellainformációk, azok meg kit érdekelnek). A „tudós” megmérte, kiszámolta, tehát úgy van.

Milyen érdekes, hogy az említett kispályás zsűrik mindegyike elrejti/hazudja identitását és szimpátiát, nem tisztázzák a beszédpozíciójukat, ahonnan kinyilatkoztatnak (illetve azt is elhazudják), keresztbe-kasul hivatkozva egymást felnarrálják a másikat, szegről-végre azonos helyeken dolgoznak és fordulnak meg, és úgy működnek, mint egy hálózat.

Milyen nyomorultul nézne ki ebben a cikkben, ha a nevem mögé oda írnák, hogy „a politikatudomány doktora, habilitált egyetemi docens, akadémiai ifjúságdíjas politológus”. Ám amit én nyomorultnak érzek, ahhoz ők ragaszkodnak a saját nevük esetében, mivel éppen ez a játék lényege.

De nekünk nem kell ehhez asszisztálni, nevezzük csak nevükön a bírákat, mert nem bírák ők, hanem bűnösök.

Ne higgy a zsűrinek!