A mi szövetségesünk az Új-Amerika, közös célunk a háború felfüggesztése, lezárása, a béke. Ellenfelünk a Régi-Európa, Brüsszel, amely nem tett le róla, hogy mindenkit, aki a Régi-Európa fennhatósága alá tartozik, belenyomjon a háborúba. Az ellenállók azonban szaporodnak, a magyarok mellett most már ott vannak a szlovákok és megérkeztek a csehek is. Az új architektonikus mozgások kiterjedtek Európára: szétszakadni látszik az öreg kontinens, elszakadni látszik Közép-Európa, és a szakadást Új-Amerika stratégiai terve is erősíteni igyekszik.

A Régi-Európa, a régi elit mindent megtesz annak érdekében, hogy a Régi-Európa egyben maradjon, hogy legyen egység. A brüsszeli szeiz­mológusok azon dolgoznak, hogy ne legyen földrengés, hogy mindenki nyugodjon le, tagozódjon be, egységesen sorakozzon fel – a migráció és a háború mellett. Ez élet-halál harc tétjével bír a régi elit számára. Ezért már nincs olyan norma, ami korlátozná őket, nincs olyan határ, ami megálljt parancsolna nekik, és már a látszatra sem ügyelnek (a vétó megszüntetésére irányuló folyamatos kísérletek, a szavazati jog megvonásával való folyamatos fenyegetés, a nekünk járó pénz visszatartása most már évek óta, a befagyasztott orosz vagyon elvételére irányuló nyomásgyakorlás: 2025 végére Brüsszel odáig jutott, hogy már Brüsszelt fenyegeti). Új abszurditások születnek.

A Régi-Európa stratégiai terve szerint viszont nem Brüsszelben kell változás, hanem Magyarországon. Mivel Magyarország bot a küllők között, tüske a köröm alatt, el kell érni, hogy ez megváltozzon. Változást pedig csak egy új, vagyis Brüsszel- és Régi-Európa-barát kormány hozhat. El kell érni tehát a kormányváltást Magyarországon – bármi áron. Valahogy így néz ki 2025 végén Brüsszel Magyarország-terve.

Hogy tehát mi Magyar Péter terve, azt nem ő mondja ki, hanem Brüsszeltől tudjuk: migráció, a háború folytatása és természetesen egy instabil Magyarország, hogy földrengés legyen Magyarországon és dőljön össze minden. A Régi-Európa politikai architektúrája ugyanis úgy van megszerkesztve, ez egyben a régi elit uralmának a fő biztosítéka, hogy ingatag, bizonytalan, lassú, a döntéseket halogató, több-/sokpárti koalíciós kormányok bukdácsolnak válságról válságra – szemben velünk, ahol tizenöt éve erős, stabil, gyors döntéseket hozni képes, hatékony kormányzás van. Új abszurditás az is, hogy mára Olaszország lett a Régi-Európa legstabilabb állama – Németország, Franciaország, pedig nagy bajban van.

Már csak azért is, mert az Új-Amerika nem a régi elitet, hanem egy új világ létrejöttét támogatja Európában: támogatja a patriótákat, az Új-Európa leválasztását (az új-amerikai stratégia értelmében Magyarország, Lengyelország, Csehország és Olaszország tartozna ide) és Orbán Viktort.

A 2026-os választás Magyarországon tehát nemcsak arról szól, bár nekünk ez a tét is épp elég lenne, hogy ki győz és ki veszít, hogy ki kerül kormányra és ki ellenzékbe, 

Mit fogni hozni tehát az új esztendő, mit tartogat nekünk 2026?

Ez még a bizonytalanság és eldöntetlenség világa, egy még fel nem fedezett új kontinens, amit birtokba akarunk venni, uralni akarunk, de csak a „ha akkor” típusú mondatokig világáig juthatunk el – egyelőre.

Ha folytatódni fog a háború, ha nem lesz 2026-ban sem vége, akkor a Régi-Európa még mélyebb válságba süllyed. Tovább gyengül a versenyképessége, tovább zsugorodik a jelentősége, és el fogja veszíteni a biztonsági garanciáit is – el fogja veszíteni az Új-Amerikát.

Ha nem fog folytatódni a háború, ha béke lesz, a Régi-Európa akkor is veszít, mert a békét a feje fölött kötik meg, nélküle. Európa nem fog részt venni a saját sorsáról – is – szóló döntésekben. Nélküle, róla, fölötte állapodnak meg.

Ha Orbán Viktor nyer, akkor azok is nyernek, akik viszketést kapnak a Fidesztől, mert kimaradunk a háborúból, ellent tartunk a migrációnak és marad a stabilitás és a biztonság világa.

Folytassa tehát Orbán. Emellett szól minden, de az esélyt valóra kell váltani.

Mármost az is kérdés, hogy lehet folytatni? Le kell zárni, hogy újrakezdhessük (nem könnyű feladat)? Vagy újrakezdhetjük anélkül, hogy lezárnánk bármit is (szúette gondolat, ám mégiscsak illúzió)? Vagy mindent meg kell változtatni, hogy semmi se változzon – ahogy a régi bölcselet tartja?
Lesz-e a régi bölcseletből új igazság? A határidőből, a vízválasztóból új reneszánsz? Új győzelemből új kezdet.