– Amint az interjúnak vége lesz, rögtön telefonon kapcsolatba lépek a szlovákokkal, hogy milyen közös lépéseket tegyünk még annak érdekében, hogy újrainduljon az olajszállítás a Barátság kőolajvezetéken – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban. A kormányfő értékelése szerint az ukránok megtámadták a gazdaságunkat az olajszállítás leállításával.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még mindig nem indította újra a Barátság vezetéket. Orbán Viktor tegnap nyílt levélben fordult az ukrán elnökhöz, de válasz nem érkezett, mindössze behívták a nagykövetet.
Az orosz olaj nélkül felmegy a benzin ára ezer forint környékére, ami további áremelkedéseket okoz a gazdaságban
– mutatott rá. Ennek elkerülésére védő intézkedéseket kell tenni, elsőként leállították a dízel szállítását Ukrajnába. Az áramot is leállíthatjuk, de magyarok élnek a határ túlsó oldalán, ezért a 90 milliárdos uniós támogatás blokkolását jelentettük be, majd a 20. szankciós csomag blokkolását is – idézte fel a miniszterelnök.
– A nyugat-európai emberek nem ismerik az ukránokat, és elhiszik, hogy műszaki okok miatt nem érkezik olaj. Ha nekünk mondanak valamit az ukránok, háromszor ellenőrizzük,
ezért is kértük, hogy a mi szakértőinkkel is megnézzük, mi a helyzet a Barátság kőolajvezetékkel.
Mi tudjuk, hogy bármire képesek az ukránok, nem véletlenül kellett kirendelni a katonákat és a rendőröket, hogy a kulcsfontosságú létesítményeket őrizzék – mutatott rá a kormányfő. Emlékeztetett: Ukrajna az az ország, amely felrobbantotta az Északi Áramlat vezetéket.
A miniszterelnök azt javasolta, hogy Magyar Péter és az ellenzék először tanulmányozza a tényeket.
– Az ukránok a németek Északi Áramlatát felrobbantották, beépültek a Tisza Pártba, egy ismert kém szervezte Magyar Péter ukrajnai útjait. Nekik ukránbarát kormány kell, olyan, amely nem akadályozza a finanszírozásukat, lejön az orosz gázról és támogatja a háborút. Ezzel szemben
mi nem adunk katonákat, fegyvereket, és nem sodródunk bele a háborúba
– szögezte le Orbán Viktor.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!